Az Apeh? Nem megvesztegethető!
Az adóhatóság működésével a lakosság 7 százaléka nagyon elégedett, 56 százaléka pedig inkább elégedett, a cégek körében ez az arány 7, illetve 69 százalék – derül ki a Medián felméréséből….
Az adóhatóság működésével a lakosság 7 százaléka nagyon elégedett, 56 százaléka pedig inkább elégedett, a cégek körében ez az arány 7, illetve 69 százalék – derül ki a Medián felméréséből….
…szintnél magasabb államigazgatási képviselete, különösen annak a ténynek az ismeretében, hogy a telekommunikációs iparág a GDP 7-8 százalékát termeli, az informatikával együtt pedig 10 százalék feletti ez az arány. –…
…a legjobban teljesítő uniós tagországokban sem szokott a kifizetési arány 80 százalék fölé emelkedni. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtása is gyors ütemben folyik. A 2007-2013. évi hét évre szóló…
…hozzá a MELASZ elnöke. A szövetség az arany középutat a kockázat és költségviselési képesség szerinti szegmentálásban látja. Ha ugyanis az elektronikus aláírás használata bizonyos vállalkozási formák vagy vállalkozási kör számára…
…erőforrásaként a dolgozókat. S bizony a nagy cégek dolgozói azt is kisebb arányban gondolják, hogy vállalatuk meg tudja tartani legjobb embereit, illetve hogy a vállalat által képviselt értékek összeegyeztethetők személyes…
…magánszemélyeknél 10-15 százalék ez a szint. A helyzet itt is az, hogy ez az arány is sok nullából és néhány nagyobb arányú behajtásból tevődik össze. Ahol tudnak végrehajtást indítani, ott…
…Ezeket az arányokat tükrözik a Központi Statisztikai Hivatal adatai is, amelyek szerint 2006 első felében közel húszezer, tavaly mintegy 18 ezer, az idén azonban csaknem 26 ezer társas vállalkozás alakult….
Változatlanul 7,7 százalékon áll a munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal március-májusi adatai szerint. Az utóbbi három hónapban hibahatáron belül nőtt a foglalkoztatási arány, ám a munkaképes (15-74 éves) lakosság…
…az infláció, milyen a halálozási arány. A járadék alapvetően három típusú lehet, örökjáradék, úgynevezett banki járadék vagy életjáradék, de léteznek kombinált lehetőségek is. Az örökjáradék A nevében szereplő „örök” szó…
…nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből, és ez az arány a beruházás után is megmarad a kötelező üzemeltetés végéig; nem mezőgazdasági termelők esetében az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott…
…az arány a 2005-ben alkalmazott formula szerint 75 százalékos nyugdíjat adott. A változások következményeként 250-300 ezren lesznek, azok – állítja Augusztinovics -, akik szert tettek ugyan nyugdíjra, de ennek mértéke…
Elmondta: több Magyarországon bejegyezett cég úgy próbálta csökkenteni áfa-befizetési kötelezettségét, hogy arany- és ezüst ékszereket hozatott Törökországból, majd szlovák gazdasági társaságokkal folytatott fiktív ügyletek közbeiktatásával ezeket az ékszereket az általános…
…a befektetési jegyek aránya emelkedett meg jelentősen (három év alatt közel megkétszereződött). A részvényeknél ugyanekkor némi visszaesés után csak a 2003-as tíz százalék körüli arány állt vissza. Forrás: Napi Gazdaság…
…sincs még oldal álláspontja, az ÁFEOSZ szerint a 4,5 százalékos bérajánlás reálisnak tűnik, ez az arány az, amelyet minden vállalkozásnak ki kell tudnia termelnie, még akkor is, ha racionalizálnia kell…
A viszonylag széles körben elvégzett felmérés szerint az alapok uralják a hitelekhez kötött értékpapírpiac 60 százalékát, az adósságokkal párhuzamos követeléseket megtestesítő papírok esetében az arány 33 százalék. A kialakult helyzet…
…hitelezni. A bedőlési arány hiteltípusonként meglehetősen eltérő: az első negyedévben az áruhitelek 8,5%-a dőlt be az MNB adatai szerint, az autóvásárlási kölcsönöknél 5, a személyi kölcsönöknél 4%-os volt ez az…
…meglévő törékeny egyensúlyt. Az eredetileg 100-100 fős arányban megosztott koalíciós és ellenzéki tábor között az arány utóbb valamelyest a kormány javára billent, amikor két szociáldemokrata képviselő kilépett a frakciójából, és…
…borravalót adnak a teljes kiszolgálást nyújtó éttermekben, ez az arány azonban egyre inkább a 20% felé mozdul el, talán a könnyebb fejszámolás miatt… A PayScale 2006-os adatai szerint egy kaszinóban…
…a munkanélküliség, míg négy évvel ezelőtt még 20 százalék volt az arány. Hosszabb távon a hozzájárulhatnak a munkahelyek bővüléséhez a legújabb beruházások, köztük a Samsung Electronics bejelentése nyomán hamarosan felépülő…
…itthon ez az arány még azoknál az adósoknál is 15 százalékos, akik ugyanannál a pénzintézetnél kaptak kölcsönt, mint ahol a folyószámlájukat vezetik. Azon nem teljesítő adósok aránya pedig, akik nem…