671 találat erre a kulcsszóra: Assisi Szent Ferenc

2007. március 9.

Mintegy 500 cég vallotta be az elvárt adót

Csak az Országgyűlés döntése után kezdheti meg az APEH a már befizetett elvárt adó visszafizetését az érintett cégeknek. Ezt Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője mondta pénteken az MTI-nek. Szavai szerint…

2007. március 6.

Kisebb teher az öröklésen

Gyurcsány Ferenc ezzel összefüggésben kijelentette, hogy nem tartaná igazságtalannak a felső tízezer vagyonátörökítését illetékkel terhelni. A kormányfő most először állt ki egyértelműen az örökösödési illeték eltörlése mellett, és a javaslattól…

2007. március 5.

Gyurcsány: nem áremeléssel pótoljuk az elvárt adót

A hétköznapi életre nem lesz következménye annak, hogy az elvárt adó eltörlése 50 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésből – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Klubrádió Kontra című műsorában hétfőn….

2007. február 28.

A foglalkoztatotti bejelentés új szabályai

…adózó adatokat/változásokat bejelenteni, úgy több pótlapot kell kitölteni, mivel egy pótlapon csak egy hatálydátumhoz kapcsolódóan lehet adatokat feltüntetni. Dr. Kovács Ferenc cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 2007/3. számában olvasható….

2007. február 15.

Gyurcsány negyvenöt pontja – új adórendszer jöhet

…vonja egyéb adónemekben az ezzel ellentétes irányú változtatást”” – mondta Gyurcsány Ferenc. Közölte, hogy április végéig döntenek az egészségügyi biztosítói rendszerről, ősszel pedig előkészítik a szabályozást. A miniszterelnök hozzátette: ugyancsak…

2007. február 15.

Gyurcsány: egy forinttal csökken az adócentralizáció mértéke

…adónemekben az ezzel ellentétes irányú változtatást” – mondta Gyurcsány Ferenc. Közölte, hogy április végéig döntenek az egészségügyi biztosítói rendszerről, ősszel pedig előkészítik a szabályozást. A miniszterelnök hozzátette: ugyancsak szabályozni fogják…

2007. február 15.

350 milliós áfacsalást lepleztek le

nyomozás menetéről Kucsera Ferenc alezredes, a nyomozócsoport parancsnoka tájékoztatta az MTI-t. Az ügy 2006 júniusában került a vámosok látókörébe, amikor egy mosonmagyaróvári cég 12 személygépkocsit hozott be külföldről gyanús körülmények…