277 találat erre a kulcsszóra: Auer Ádám

2013. március 1.

Balog Ádám lesz az MNB harmadik alelnöke

A jegybanktörvény alapján az MNB alelnökének személyére a kormányfő tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Balog Ádám hétfőn lép hivatalba – tette hozzá Havasi Bertalan. (Forrás: MTI)…

2013. február 27.

Év közben is választható lesz a kiva

…leírni a kasszák átalakításának, cseréjének költségeit – közölte Balog ÁdámBalog Ádám kifejtette: a jövőben év közben is választható lesz a kiva, emellett a 25 év alatti, 55 év feletti és…

2013. február 25.

Vitatták az egykulcsost a Parlamentben

…76 milliárd forint esik ki a költségvetésből. Az évi 8 millió forintnál többet keresők progresszív adóztatása nyomán viszont 221 milliárd forint többletbevétel keletkezne – tette hozzá a képviselő. Balog Ádám,…

2013. február 22.

Balog Ádám: lesz majd adócsökkentés

Magyarországon az állam a GDP 39 százalékát vonja el adók formájában a gazdaságtól, e szint további csökkentéséhez be kell indulnia a gazdaságnak – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért…

2013. február 7.

Tízmilliárddal támogatják a pénztárgépcserét

Már elkészült a pénztárgépek és az adóhivatal közötti elektronikus kapcsolat létrehozását előíró rendelet tervezete, a jogszabály hamarosan nyilvános lesz – mondta a Magyar Nemzetnek Balog Ádám, az NGM adóügyekért felelős…

2013. január 25.

A kormány szerint nem jogellenes a telefonadó

Dr. Balog Ádám, az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerint Magyarország nem kívánja módosítani a távközlési adóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott intézkedés teljes mértékben…

2013. január 14.

Népszerű az ingatlanajándékozás

…tavaly október végéig több mint 100 ezer – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: az egyenes ági rokonok közötti ajándékozást és öröklés 2010 óta illetékmentes. Tóth Ádám, a Magyar…

2013. január 11.

Adómozaik 2013: így alkalmazzuk az új szabályokat

…a munkahelyvédelmi terv adókedvezményeiről vagy a pénzforgalmi áfáról, netán a számlázási szabályok változásairól, jöjjön el kétnapos konferenciánkra! A konferencia témái és előadóink: Január 22: Adórendszerünk 2013-ban – dr. Balog Ádám…

2012. december 20.

Balog: nem lesz újabb adóemelés

…közterheket a szolgáltatók az ügyfelekre hárítsák. A jövőre életbe lépő tételes adóról Balog Ádám elmondta, hogy az nemcsak a vállalkozásoknak jelent egyszerűsítést, de az állam is könnyebben tudja ellenőrizni az…

2012. december 13.

Tervezhetetlen az adózási környezet

A kormány várakozásai szerint jövőre mintegy félmillió vállalkozás választhatja a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes…

2012. december 7.

Kicsit átírják a kivát

Két-három ponton változhat a közeljövőben a kiva szabályozása a friss visszajelzések alapján – mondta dr. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága…

2012. december 6.

Adóváltozások 2013: apró kiigazítások még jöhetnek

…módosítások? – indította el Magyarország első online adókonferenciáját Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója. Dr. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerint kezd végleges formát ölteni…

2012. december 6.

Számoljon: KATA, KIVA, EVA vagy TAO?

…miatt várhatóan mindkét adónem népszerű lesz a vállalkozások körében. Az RSM DTM által december 3-án rendezett online adókonferencián ezzel kapcsolatban Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára…

2012. december 5.

Az egyensúlyra figyeltek az adóátalakításoknál

Balog Ádám a KPMG nemzetközi tanácsadó cég adókonferenciáján hangsúlyozta: az adórendszer szerkezetében véglegesnek tekinthető, innentől kezdve már lényeges változás nem várható, de ha lehetőséget látnak az összadózás csökkentésére, továbbra is…

2012. december 4.

Kedvezőbb lehet a kiva

A kivában további kisebb módosítások is elképzelhetőek, mert a visszajelzések alapján az áttérés folyamatában vannak korlátok – mondta Balog Ádám. Az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető, a változások gyümölcse remélhetőleg egy-két…

2012. december 4.

Változhat a kiva, terjedhet a fordított adózás

Az adórendszer most kialakított szerkezete végleges, de a friss adócsomagban kisebb kiigazítások, javítások várhatóak. A kiva a szakma javaslatai alapján még apróbb módosításokon áteshet – mondta dr. Balog Ádám az…

2012. december 3.

Többszázezer katázó és kivázó lehet

…munkavállalói terhek körüli problémákra hívták fel a jogalkotók figyelmét. Balog Ádám véleménye szerint az adószerkezet átalakítása 2013 január elsejével lényegében befejeződik, a változtatások eredményeképpen a jövedelem típusú adók csökkentek, miközben…

2012. december 1.

December 6: Adónap

…számlázási szabályok változásairól, jöjjön el december 6-i Adó napunkra! A konferencia témái és előadóink: Adórendszer 2013 – Dr. Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes-államtitkár, NGM Az adózás rendjéről szóló törvény változásai…

2012. november 28.

Nyugdíjperek jönnek 2013-tól

Az adócentralizáció mértéke a 2013-as adóátrendeződések ellenére alig változik, jövőre is 39 százalék marad – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési…

2012. november 26.

Máris változhat a közművezeték-adó

…képviselőitől, jöjjön el 2012. december 6-i konferenciánkra! Előadóink: Dr. Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár, NGM Dr .Varga Árpád elnökhelyettes, NAV Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV Ácsné Molnár Judit, szakmai…