Ma éjfélig még fizetet a VPOP
…Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. A kérelmet annál a fővámhivatalnál kell benyújtani, amely az adót eredetileg kiszabta. Csak az kérheti vissza az autó után járó adóhányadot,…
…Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. A kérelmet annál a fővámhivatalnál kell benyújtani, amely az adót eredetileg kiszabta. Csak az kérheti vissza az autó után járó adóhányadot,…
…ezúttal az EUSYSTEL Informatikai és Távközlési Kft. (2040 Budaörs, Ady Endre utca 43.), amelynél közel 2,285 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az állami adóhatóság. Erre több mint 1,504 milliárd forint…
Az euróövezet országaiban stabilizálódott a különbség az autók nettó árában az idei év első felében – idézi az MTI az Európai Bizottság legfrissebb adatait. Az átlagos különbség 4,6 százalék volt…
…forint visszautalásáról. Pedig az előzetes becslések szerint a regisztrációs adót 73 ezer használt autóra vagy motorkerékpárra lehetne részben visszakapni, összesen nyolc-tízmilliárd forint értékben. Ezért a vámhatóság az utolsó hetekben felkészül…
Sarkozy szerint nem normális az a helyzet, hogy például manapság egy jobban légszennyező autó kevesebbe kerül, mint az, amelyik kevésbé szennyez. A jelentések szerint a környezet védelmét támogató mérsékelt áfa…
A magyar vámhatóság a szlovák partnerétől kér adatokat a Magyarországon közlekedő, egyre növekvő számú szlovák rendszámú autóról – közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője. A…
A tavalyi év során 220 milliárd forint adó- és járulékhátralékot szedett be az APEH végrehajtás révén. A leghatásosabb az autó lefoglalása – adja hírül a Napi Gazdaság….
…a gépjármű-végrehajtás következik. Utóbbit külön kategóriaként kezeljük, az autó lefoglalása ugyanis hatásos eszköz, érzékenyen érinti az adóst – mondta lapunknak Várszeghi György, az APEH főosztályvezetője. Az adóhatóság egyébként nemcsak ingót…
…szempontjából az árelőny mellett legalább ilyen fontos, hogy a bioüzemanyag alkalmazása esetén változik-e az autó menetteljesítménye, illetve károsanyag-kibocsátása. Az eddigi teszteredmények szerint bioetanol esetén 5-20 százalékos keverési aránynál nincs észrevehető…
…elkért ezer euró a többszöröse a tényleges kiadásoknak. Ennek ellenére a magyar autósok örömmel fizetnek, hiszen még így is jóval olcsóbb Szlovákiában forgalomba helyeztetni egy autót, mint Magyarországon. Egy 1400…
…és a banki igazolás A kft-k esetében a pénzbeli hozzájárulások befizetésének az igazolására a banki igazolás helyett az ügyvezető ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által közokiratba foglalt nyilatkozatát is elfogadja…
…kft. nem csupán a regisztrációs adó, de az áfa megfizetésével is hadi lábon áll, további 250 millió forintnyi összeggel tartozik az állam felé. A társasági vezetője jelenleg is szökésben van….
Az ítélet szerint Vlaszák Lajos 1993. december 1-jén alapította meg a Business Air Kft.-t, amely neve később Business Air Hungary Kereskedelmi Kft.-re változott, s 2000. november 23-a óta felszámolás alatt…
…9 millió forintot. Ehhez, mint a kft. ügyvezetőjének joga volt. Ugyanakkor a kft. 2004-re vonatkozó könyvelése szerint az összesen 12 millió forint a kft. vagyonában maradt, nem került tagi kölcsön…
…a helyzet az autókölcsönöknél: a hitelezőknek sem érdekük, hogy elvegyék a járművet a nem fizető adóstól, mert annak értékesítése hónapokig tarthat, tárolási költséggel jár és a hosszabb, tízéves kölcsönöknél nem…
…tartja szükségesnek a bizottság, mert a mai rendszer versenyhátrányt jelent a 12 millió európai munkahelyet működtető autóipar számára – mondta el Kovács László. Példaként említette, hogy 10 országban egyáltalán nincs…
Angliában több millió autósnak magasabb biztosítási díjat kell majd fizetnie, mivel a kormány felemelte a lopott, illetve a lerobbant autók elszállítása után fizetendő adó mértékét 105-ről 150 fontra….
…az ügyvéd által ellenjegyzett aláírási címpéldányt is. Kft-alapításkor nem lesz kötelező a bankszámlanyitás a cégbejegyzéshez, elegendő lesz az ügyvezetőnek nyilatkoznia arról, hogy befizették a pénzbeli betéteket. A nyilatkozatot ügyvédnek kell…
…meg: a General Motors Southeast Europe Kft. és a Porsche Hungária Kft. Kiss Ferenc, az APEH gazdasági vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a 106 új járműből 52-re a hivatal kibővített…
…múlva nyugdíjba mennek a matricák. Az elektronikus ellenőrzés lényege, hogy az autósok kizárólag a megtett út arányában fizetnek, de nem kell fizetőkapuknál várakozniuk. Az autóban elhelyezett jeladó adatait műholdas vagy…