557 találat erre a kulcsszóra: Erste Bank

2007. július 17.

Szó sincs sáveltörlésről, láthatáron a kamatcsökkentés

…a központi bank gazdasági és kockázatértékelési várakozásának – mondta az elnökhelyettest a hírügynökség. A jegybank óvatos lesz a jövőben is, erősen figyelni fog minden új tényezőre, amely veszélyeztetheti a középtávon…

2007. június 22.

APEH: már az adót is hitelből fizetjük?

Korábban éppen az ügyfelek érdekében kezdtek el folyószámla-hitelkeret terhére APEH-inkasszót teljesíteni a bankok, az adóhatóság ugyanis a pénzintézetekre bízta, hogyan teljesítik a megbízásokat. A bankok attól akarták megóvni a vállalkozókat…

2007. június 1.

Mi lesz az iparűzési adóval?

…hamarabb lezárulhat az ügy. Júniusban a Zala, illetve a Vas megyei bíróság indítványáról tárgyal az EB, amely hét nagyvállalat (E.On, Erste Bank, Kögáz, OTP-csoport (bank és biztosító), Schneider Electric Hungária…

2007. május 10.

Kamatot emelt a brit jegybank

A brit központi bank január 11-én váratlanul, negyed százalékponttal 5,25 százalékra, hatéves csúcsra emelte alapkamatát. A piac akkor változatlan kamatra számított. Az elemzők akkor azt várták, hogy a bank –…

2007. május 10.

A lakossági ˝hitel boom˝ még sokáig kitart

A Magyar Nemzeti Bank ˝MNB Klub˝ című előadássorozatának szerdai rendezvényén Papp Mónika, a jegybank munkatársa ezzel kapcsolatban elmondta: egy hitellel rendelkező háztartás átlagosan 1,5 hitelterméket vesz igénybe, a havi átlagos…

2007. április 21.

Gátolnák az adócsalásokat a miniszterek

…akaratlanul is támogatást kaptak az amerikai pénzügyminisztertől, aki egy szombatra virradóra közölt interjúban hitet tett az erős dollár mellett. Az euró erejére utalva az Európai Központi Bank elnöke pénteken azt…

2007. április 17.

Esély az iparűzési adónak

…Rt., az Erste Bank Hungary Rt., a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt., a Kögáz Rt., az E.On IS Hungary Kft., az E.On Dédász Rt., valamint a Schneider Electric Hungária Rt….

2007. április 10.

Bedőlő hitelek: díjazzák az őszinteséget a bankok

…– mondták a Magyar Hírlapnak a megkérdezett bankoknál, ahol a bedőlő hitelek ellen többféle technikával igyekeznek védekezni. A Raiffeisen például szigorúbb hitelbírálati feltételeket vezet be. Az OTP Bank is rendszeresen…

2007. április 7.

Mégis lesz pozitív adóslista?

…nyilvántartott adatai helyett a valaha hitelt felvettek teljes körére kiterjedne, a tervezet vitája pedig jelenleg is tart. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Bankszövetség, a bankok, a fogyasztóvédelmi feladatokat…

2007. április 6.

2012 előtt biztos nem lesz euró Lengyelorzágban

Slawomir Skrzypek szerint a lengyel infláció várhatóan a központi bank célkitűzésének megfelelő 2,5 százalék körül alakul jövőre, illetve 2009-ben. A Parkiet című lengyel lapnak adott interjújában Skrzypek kifjetette: a gazdaság…

2007. április 5.

Nem változtatott az alapkamaton a Bank of England

A brit központi bank január 11-én váratlanul, negyed százalékponttal 5,25 százalékra, hatéves csúcsra emelte alapkamatát. A piac akkor is változatlan kamatra számított. Az elemzők azt várták, hogy a bank –…

2007. március 25.

Vámfizetés gyorsan, bankban

…az ING Bank, a Konzumbank, a Postabank is csendben megszüntette saját vámpénztári rendszerét. Elvileg őket igazolta volna, hogy az uniós belépéssel sem alakultak ki olyan nagy logisztikai központok Magyarország keleti…

2007. március 12.

Nem éri meg feltörni az adómentes betéteket

…az UniCredit Bank is jelentős december végi állománynövekedésről számolt be. A vélemények azonban megoszlanak abban a tekintetben, hogy a kamatadó-mentes megtakarítás mellett érdemes-e betétfedezet melletti hitelt kínálni. Az Erste esetében…

2007. február 16.

Nem volt diadalmenet 2006 a bankoknak

…helyen szereplő MKB, CIB és Erste között meglehetősen szorossá vált a verseny. Az MKB és az Erste azonban nem konszolidált számokat tett közzé, míg a CIB csoportszintű adatokat közölt, amely…

2007. február 16.

Mentőöv autóhiteleseknek

…csak akkor kelljen visszavennünk az autókat, ha valóban nincs más megoldási lehetőség” – hangsúlyozza Mészáros György, az Erste Leasing elnök-vezérigazgatója. A társaság ezért a futamidő módosítását ajánlja fel az autósoknak….