Tanulságos adóellenőrzések
…Továbbá azt is elismerte, hogy a fenti érték nem szerepel a leltárában, illetve ezekről beszerzési bizonylatot bemutatni nem tud. Az üzletlezárás egyeztetésekor a kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a már…
…Továbbá azt is elismerte, hogy a fenti érték nem szerepel a leltárában, illetve ezekről beszerzési bizonylatot bemutatni nem tud. Az üzletlezárás egyeztetésekor a kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a már…
…dán jegybanktól. Otthon a jegybank drákói szigorral őrködik azon, hogy visszaszorítsa a valutázást: csak azok vásárolhatnak például külföldi devizát Izlandon, akiknek érvényes hajó- vagy repülőjegyük van, míg a cégeknek bizonyítaniuk…
…Lehel Kft. vezérigazgatója azt mondta: nem örülnek annak, ha egy nemzeti valuta – ahogy a forint most – túlértékelt. Szerinte sokkal kedvezőbb lenne a helyzet, ha a valós piaci értéket…
…kft.-k, evás vállalkozások esetén is ez a helyzet? – Nem szívesen mondok számokat, mert ez is sok mindentől függ. Körülbelül 10-30 ezer forintos árszinttel tudunk dolgozni az esetükben. Főként a…
Egy A/4-es lapon hosszan sorjáznak a cégnevek, mellettük egy férfi neve és egy ajtó száma. A cégnevek különböznek, és köztük ott van, amit keresünk: J&BAR 2005 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft….
…és Szolgáltató Kft. „”f.a.”” (Pirtó) 1,727 milliárd forint adóhiánnyal, amihez 1,311 milliárd forint jogkövetkezmény társul. A második céges helyezett az M2 DATA Hungary Nemzetközi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) 1,465…
…a Centrum Parkoló Rendszer Kft-t is védte az MTI-nek elmondta, hogy az Alkotmánybírósághoz fognak fordulni, hogy véleményt kérjenek arról, alkotmányos-e a meghozott törvénymódosítás. Állítása szerint szó sincs az ügyek szándékos…
…szerint az EU-ban ma Magyarországon a legalacsonyabb a kisgyermeket nevelő, fiatal foglalkoztatott nők aránya. A gyermekes anyák sokáig maradnak otthon, ezzel a munkaerőpiacra való visszatérésük esélye csökken, s nem szerzik…
…az ügyvédnő szerint nem fogadják el életszerűnek a revizorok, ha valaki otthon tartja a pénzét. Nem lehet tehát arra hivatkozni, hogy eladott lakás árát tartotta otthon az eljárás alá vont…
…a birtokában készíthet olyan számlát, amelyet az adóhatóság adóigazgatási bizonylatként elfogad – írja a a gépi számlás szoftverekkel foglalkozó Számadó Kft. közleménye, a hírt Oldal György adószakértő, a Magyar Könyvelők…
…az árukészlet és az üzlet berendezése a kft. tulajdonában volt, az árukészletet 1-2 havonta leltározni kellett, a felek 90 napos próbaidőt kötöttek ki, a ledolgozott munkaórákról nyilvántartást vezettek, meghatározott munkák…
…a fizetésképtelenségre. A felszámolás megindításakor természetesen újra megpróbálják felvenni a kapcsolatot a cégvezetővel – amennyiben a felszámolás is a végelszámolást koordináló Csabaholding Kft.-nél landol. Ha nem sikerül a nyomára bukkanni,…
…meghaladja a 10 millió forintot, más adózók esetében a 100 millió forintot. A legnagyobb összeg a budapesti ES-TEAM Nagykereskedelmi Kft. neve mellett szerepel, csaknem 6 milliárd forint, a megállapított jogkövetkezmény…
…önkormányzatnál pénzzel kiválthatják a garázsépítést. Az Otthon Centrum (OC) – éppen az új lakásokhoz kötelezően építendő garázsok értékesítési problémáival foglalkozó – elemzése szerint a pénzbeli megváltás mértéke kerületenként változó: néhány…
…hanem egyéb, a munkaadói magatartástól független tényezőkön múlik. Hogy például mennyi idő alatt születik meg az ítélet, elhúzódik-e a per, elhelyezkedett-e a felperesi pozícióban lévő kiebrudalt munkavállaló vagy otthon ül,…
…mértékben megfizetett adót az otthon fizetett adójába beszámíthatja), a kamatot a kedvezményezett illetősége szerinti állam adóztathatja. (Ha az egyezmény szerint a kamatfizetés szerinti állam is adóztathat, akkor a kedvezményezett a…
…ezúttal az EUSYSTEL Informatikai és Távközlési Kft. (2040 Budaörs, Ady Endre utca 43.), amelynél közel 2,285 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az állami adóhatóság. Erre több mint 1,504 milliárd forint…
…megítélése okozza a legtöbb vitát az adózó és a revizor között: az ellenőrzésre kiválasztottak nagyon gyakran nagy összegű otthon tartott készpénzzel, korábbi ajándékokkal, esetleg örökséggel magyarázzák vagyonuk forrását. Előfordul az…
…ezen problémák elkerülhetőek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magasabb jutalék ellenére mindenkinek érdemes lennie gondolkodás nélkül ezt a formát választania, mondta el lapunknak Kühne Kata, az Otthon Centrum…
…jövőben inkább otthon, és nem külföldi érdekeltségeik révén fizetik társasági adójukat. Az adócsökkentés a vállalatoknak nagyjából 5 milliárd euró könnyebbséget jelent 2008-tól, az állam pedig elvileg 30 milliárd euró bevételtől…