286 találat erre a kulcsszóra: Privátbankár

2010. április 2.

Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?

…elnöke az átláthatóság fontossága kapcsán elmondta, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a társadalom működésének minden elemét átható korrupció visszaszorításával megteremti a tisztességes versenyt elősegítő jogi környezetet. Forrás: Privátbankár…

2010. március 19.

Iparűzési adó: visszautalás csak külön kérésére

…összegeket – hívják fel rá a figyelmet. Fontos tudni, hogy a kért visszautalást abban az esetben teljesíti az állami adóhatóság, ha az adózónak nincs az APEH-nál nyilvántartott köztartozása. Forrás: Privátbankár…

2010. március 8.

A válság miatt visszafordult a fehéredés

…erről időközönként tájékoztassa a közvéleményt. Tagjai: Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke, Ligeti Csák, a Statisztikai Hivatal Nemzeti Számlák Főosztály vezetője és Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Forrás: Privátbankár…

2010. február 21.

Így képzeli a Fidesz az adócsökkentést

…politikus, így a négyszáz ezer új munkahely a kormányzati ciklus alatt véleménye szerint megvalósítható. Megemlítette azt is, hogy a gazdaságfejlesztési szempontok mindenképpen indokolttá tennék egy gazdasági csúcsminisztérium létrehozását. Forrás: Privátbankár…

2010. február 17.

Ellenőrizhető-e, ami a vagyonadóból megmaradt?

…Privátbankár.hu által megkérdezett adószakértő, akinek kétségei vannak afelől, hogy az APEH információkhoz juthatna a külföldi hatóságoktól. Kérdésünkre válaszolva Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke elmondta: nehezen tartja elképzelhetőnek az ellenőrzést….

2010. január 15.

A hónap végéig pályázhatunk üdülési csekkre

…előteremtése az egyéni befizetés helyett történhet civil szervezeti-, egyházi-, szakszervezeti-, önkormányzati szerepvállalással is – írták. A szociálisan rászorultak támogatásába száz-százötven non-profit szervezet kapcsolódott be – olvasható a közleményben. Forrás: Privátbankár…

2010. január 8.

Adómentes ingatlaneladás: aki gyors, az jól járhat

…egymástól eltérő áfa rendszerbeli kezeléséhez mindenképpen bejelentéssel kell élni legkésőbb 2010. február 1-jén, amely határidő jogvesztő – hívja fel a figyelmet a Noerr & Társai Iroda adótanácsadó munkatársa. Forrás: Privátbankár…

2009. december 16.

Veszélyes 10 százalék: ne felejtsen tölteni!

…adó összegéhez képest 10 százalékot meghaladó eltérést tapasztal, úgy a különbözet 20 százalékával megegyező mértékű mulasztási bírságot róhat ki – figyelmeztet Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary vezérigazgatója. Forrás: Privátbankár…

2009. december 15.

Adóhajrá: amit ma megtehetsz, ne halaszd jövőre

…teljesül, ha a társaság ügyleteinek több mint 25 százalékát az adott devizában bonyolította, az áttérés elhatározásának üzleti évében és az azt megelőző üzleti évben – mondta a szakember. Forrás: Privátbankár…

2009. december 10.

25 millió felett: mikor bukjuk el az evát?

…második félévében elért bevételével haladja meg a 25, de nem lépi túl a 26 millió forintot, eva alanyiságát – az egyéb feltételek megléte esetén – nem veszíti el. Forrás: Privátbankár…

2009. december 2.

Év végi adólefaragó: így spórolhat százezreket

…tehát önmagukban nem alapozzák meg a kedvezményeket, ahhoz az is kell, hogy legyen ennyi fizetendő adója is az érintett magánszemélynek. A cikk teljes terjedelemben elolvasható a Privátbankár.hu oldalon. Forrás: Privátbankár…

2009. november 9.

Önkéntes pénztárak: milyen adóváltozások jönnek?

…az egyéb befektetésekre jellemző kamatadó alól. Az öngondoskodás különböző formáival élők – az önkéntes pénztári befizetések után járó – adókedvezményét az általuk megjelölt pénztári számlára utalja az adóhatóság Forrás: Privátbankár…

2009. november 4.

Egyre nagyobb magyar cégek húzzák le a rolót

…az ellenkezőjére lenne szükség egy olyan országban, ahol népességszámhoz viszonyítva körülbelül négyszer-ötször annyi társas vállalkozás van a piacon, mint a fejlett országokban” – figyelmeztet az Opten stratégiai igazgatója. Forrás: Privátbankár…

2009. szeptember 29.

Élet a főnöki székben: tényleg más

…minősülő munkavállalókra vonatkozó szabályokra tekintettel tehát érdemes mérlegelni mind a munkaadónak, mind a vezető állású munkavállalónak egy speciális, a vezető állásúakra vonatkozó munkaszerződés megkötésének lehetőségét a munkaviszony létrehozásakor. Forrás: Privátbankár…

2009. szeptember 10.

TB-járulék: az Ab-hez fordultak a vállalkozók

…felhívja a figyelmet arra is, hogy a tevékenység-fajtánként megszerezhető jövedelmet számos tényező, így például a területi eltérések és az azonos szakmai körökön belüli nagyfokú kereseti-megélhetésbeli különbségek is befolyásolhatják. Forrás: Privátbankár…

2009. augusztus 10.

Az alkalmi munkavállalók a legproblémásabbak?

…nyugat-dunántúli igazgatóság önállóan, illetve társhatóságokkal közösen végzett következetes és rendszeres ellenőrzéseinek hatására az előző év megállapításaihoz képest 13,3 százalékos javulás tapasztalható a munkavállalók foglalkoztatásában – áll a közleményben. Forrás: Privátbankár…

2009. július 31.

Megtizedelt táppénzek: mi változik?

…biztosítási jogviszony megszűnése után – a jogosultsági feltételek fennállása esetén -, passzív jogon továbbra is táppénzellátásban részesüljön, ennek időtartama az eddig 45 napról augusztus 1-jétől 30 napra csökken. Forrás: http://www.privatbankar.hu/cikk/ado/megtizedelt_tappenzek_mi_valtozik_31240…

2009. július 27.

Ha késik a beszámoló, törlik a céget!

…napra felfüggesztik, ami ellen nem lehet fellebbezni. Ha ez sem hoz eredményt, az APEH haladéktalanul értesíti a cégbíróságot, és kezdeményezi a cég megszűntté nyilvánítását – írja a napilap. Forrás: Privátbankár…

2009. július 24.

Így szállhat ránk az APEH

…követő 15 napon belül észrevételt tenni. Ha az adóhatóság például adócsalás, vagy társadalombiztosítási csalás miatt büntetőeljárást kezdeményez, arról külön jegyzőkönyvet készít, amit azonban az adózónak nem ad át. Forrás: Privátbankár…

2009. március 6.

Forintban kell pályázni az uniós eurókra

…van meghatározva, illetve az unió euróban utalja azt ki. Szerinte e többletforrás jogos tulajdonosai azok a kedvezményezettek, akiknek a vállalkozások megvalósításához erre az összegre is elengedhetetlen szükségük van. Forrás: Privátbankár…