253 találat erre a kulcsszóra: Románia

2012. március 26.

Jön a fordított adózás a mezőgazdaságban

…áfát). Ez utóbbi momentum miatt remélhető a feketegazdaság visszaszorulása a fordított adózás bevezetése nyomán. Hasonló rendszer Magyarországon az építőiparban már működik, míg a mezőgazdaságban Románia alkalmazza a módszert. Mire vonatkozik?…

2011. augusztus 24.

Már látszik, nagy sebeket ütöttek az új adók

…vezérigazgató-helyettes szerint a svájci frank árfolyam-alakulása okozhat gondokat és különösen a negyedik negyedév lehet bizonytalan. Csoportszinten e téren várhatóan Magyarország és Románia a kulcskérdés. Mindenesetre a 90 napon túl nem…

2011. május 3.

Keveset költenek kutatás-fejlesztésre a cégek

…az árbevétel 0.9 százaléka alatti összeget, Szlovákia és Románia esetében jellemzően az árbevétel 0.9 – 3 százaléka közötti összeget, míg Horvátország és Csehország esetében jellemzően az árbevétel 3 százaléka feletti…

2011. január 6.

Forradalom a romániai adózásban

…így ezután elektronikus úton adják be. Gyakorlatban is alakuló e-Románia Előzmény, hogy 2010 márciusában a 2010/195-ös kormányhatározattal jóváhagyták az e-Románia országos stratégiát, amely a 2010–2013-as periódust felölelve olyan technológiák meghonosítását…

2010. szeptember 23.

Hamarabb jön a pénz az unióból

…kezdés helyett már október 16-án elkezdjék kifizetni. Az érintett tagállamok között van hazánkon kívül Belgium, Franciaország, Görögország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Románia és Spanyolország. A Bizottság közleményében emlékeztetett rá, hogy…

2010. szeptember 13.

Azonnal, készpénzben várják a jutalmat a magyar dolgozók

…a bevezetésük útjában álló legfőbb akadályok a közép-kelet-európai régió vizsgált országaiban (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Románia, Bulgária). Magyarországon a felmérésben összesen 137 munkáltató és 69 munkavállalói képviselő vett részt. A…

2010. május 31.

Az is csoda, ha 2012-re lesz adóreform

…magas a makroszintű adóteher, s ma már nemcsak Szlovákia vagy Lengyelország számít versenytársnak, hanem Románia és Bulgária is. Összességében szűkös adóalapok mellett széttagolt, bürokratikus rendszert sikerült kialakítani – véli László…

2010. március 16.

Foglalkoztatottság: a végén kullogunk az Unióban

Az uniós tagországok közül jelenleg csak Málta 54,9 százalékos foglalkoztatottsági szintje alacsonyabb a magyarnál, míg Olaszország 57,9 százalékos, illetve Románia 59,2 százalékos értéke áll hozzá a legközelebb. Magyarországon 2009-ben a…

2010. február 16.

Mennyire vonzó a magyar adórendszer a cégek számára?

Ez kelet-közép-európai összehasonlításban átlagos eredménynek számít: a Baltikum és a legtöbb balkáni ország jóval előrébb foglal helyet, Csehország és Szlovákia nagyjából holtversenyben végzett hazánkkal, míg Lengyelország és Románia hátrébb kullog….

2009. szeptember 9.

Miénk a világ egyik legrosszabb adórendszere

…Lengyelország és Szlovákia megelőzte Magyarországot, Románia és Bulgária viszont hátrább került a rangsorban. Magyarországgal kapcsolatban elsősorban az adórendszer problémáit emeli ki a jelentés, jók vagyunk viszont innovációban és oktatásban. A…

2009. július 8.

Kedvelt terep magyaroknak

…működő tőke állománya. Ezzel Szerbia Szlovákia (2544 millió), Horvátország (1058 millió), Ukrajna (719,9 millió) és Románia (492 millió) után az ötödik legjelentősebb magyar FDI-befogadó ország, legalábbis az ITD Hungary adatai…

2009. június 25.

Külpiaci iránytű kkv-knak

…(Románia, Szlovákia, Szerbia). Infokommunikációs területen a legnagyobb potenciális felvevőpiacunk viszont Németország, biotechnológiai területen pedig az Egyesült Államok. Tőkekihelyezés szempontjából is a környező országok a legnépszerűbbek: Romániában és Szlovákiában a magyar…

2009. május 21.

Vámszabályok utazóknak

…Románia és Bulgária felől azonban behozatali korlát van érvényben a cigarettára vonatkozóan, ezekből az országokból ebből a termékből csak 200 szál hozható be. Európai Unión kívülről vám- és adómentesen légi…

2009. április 14.

Egyre kevesebb külföldi vállal nálunk munkát

…Közép-Magyarországon adták ki, míg a második legnépszerűbb régió a Közép-Dunántúl volt, 18 százalékkal. Egy év alatt a kiadott általános engedélyek, mezőgazdasági szezonális engedélyek, valamint bejelentések együttes száma a Romániából érkezők…

2009. február 11.

Újabb befektetők jöhetnek Magyarországra

…és az utóbbi négy-öt évben Románia is felzárkózott, megtalálták helyüket a befektetési térképen. Magyarország ebben az időszakban is – sőt, az elmúlt húsz év távlatában is – hozta az évi…

2009. február 6.

Félig összedőlt az ipar

…százalékkal csökkent az ipar termelése. A jövő héten még pontosabban felmérhető lesz a recesszió hazai és térségbéli hatása: hétfőn közli ipari termelési adatait Szlovákia és Románia, pénteken pedig kiderül, miként…

2008. szeptember 25.

Rosszabb a magyar fizetési morál, mint a szlovák

…Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia) vállalatait kérdezték belföldi és külföldi üzleti partnereik követeléskezelési jellemzőiről és a fizetési kockázatokról. A legrosszabb osztályzatot a román vállalatok fizetési szokásai kapták a külföldi…

2008. szeptember 8.

Nincs alternatív adócsomagjuk a pártoknak

…szerint Gyurcsánynak „nincs érve amellett, hogy miért rossz az angolszász modell.Versenytársaink közül Szlovákia, Románia, Bulgária, Észtország, Litvánia inkább az angolszász, a takarékosan költő kormányok mintáját követi.” Kóka János írásában ugyanakkor…

2008. július 9.

Együttműködik a magyar és román adóhatóság

…elnökhelyettese, Polgár Péter vezeti, román részről a román adóhatóság elnökhelyettese, Eugen Ciorici vesz részt a megbeszélésen. Együttműködnek Az együttműködési megállapodás megkötéséről 2007 novemberében írt alá szándéknyilatkozatot a két hatóság Romániában,…

2008. június 11.

A magyar fizetési morál a legrosszabb a régióban

Borúlátóan vélekednek partnereik fizetési magatartásáról a magyar cégek, de védekeznek a nemfizetések ellen – foglalta össze tanulmányának magyar vonatkozású részeit az Atradius. Hat országban – Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia…