Társasági adófizetés az évközi adóváltozások alapján
Az új szabályok lényege a sávos adófizetés 10 százalékos értékhatárának felemelése, azaz a pozitív adóalap 500 millió forintot meg nem haladó részére – a korábbi 50 millió forint tízszereséig –…
Az új szabályok lényege a sávos adófizetés 10 százalékos értékhatárának felemelése, azaz a pozitív adóalap 500 millió forintot meg nem haladó részére – a korábbi 50 millió forint tízszereséig –…
…a cégek struktúráját, mindössze annyit eredményezhet, hogy másféle konstrukciók is megjelenhetnek. Az ilyen ügyletek adóztatása egyébként is értelmetlen volt. A legfontosabb adóváltozások: megszűnik hét kis adó, jövőre további három, a…
…gazdaságot, a GDP szintje 2014-ben 0,2 százalékkal lesz magasabb e tényezőnek köszönhetően. A gazdasági élénkülés miatt kis mértékben emelkedik az infláció az első években. A tőke olcsóbbá válása relatíve drágábbá…
Várhatóan július közepétől, visszamenőleges hatállyal emelkedhetnek törvényi erőre a hónap első napjától tervezett adóváltozások – mondta Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön este az MTI-nek, korábbi nyilatkozatát pontosítva ezzel….
Részleteiben készíti el az adóügyekért felelős, Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium az idei évközi adóváltozásokat tartalmazó intézkedéscsomagot. A nehezebb, az érintettekkel való egyeztetések időigénye miatt vagy az uniós joggal…
Varga Mihály az adótervekről A tervezett adóváltozásokat két részre bontanám: léteznek a szükséges és azonnali intézkedések és léteznek emellett a 2011-től tervezett adóváltozások – magyarázta Varga Mihály a hírügynökség tudósítása…
Komoly HR-döntések idejét éljük az adóváltozások nyomán. Nem a legnagyobb, ám azért sokakat érintő dilemma például, racionális-e az ekhósoknak továbbra is adni az immár 25 százalékos adóval terhelt (korábban adómentes)…
A benzin ára 14 forinttal, a gázolajé 9 forinttal ugrik följebb a januári adóváltozások miatt (a ténylegesen bekövetkező árváltozásokat természetesen fölfelé, s lefelé is módosíthatják az aktuális piaci folyamatok). Fél…
…likviditás vagy az alacsonyabb adókulcs alkalmazása jelent-e nagyobb előnyt az adózó számára – hangsúlyozta Veszprémi István. Veszprémi István az egyéb adóváltozások közül kiemelte még, hogy az ingyenes ügyletekre vonatkozóan jelentős…
…kormány elképzelésével és a munkavállalók is elfogadhatónak tartanak – hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács keddi plenáris ülése. A munkaadók a nettó keresetek reálértékének megőrzését javasolják a bérbruttósítás, az adóváltozások,…
A jövő évtől életbe lépő adóváltozások egyik legfontosabb eleme a cafeteria rendszer megadóztatása. Az eddig adómentes szolgáltatás jövőre a vállalatoknak nem lesz sokkal olcsóbb, mint a munkabér, így már most…
Az adóváltozás ellenére továbbra is megéri a munkáltatónak önkéntes nyugdíjpénztári támogatást adni. A béren kívüli juttatások megtartása mellett viszonylag egyszerű az érv: ha ugyanis a munkáltatónak például havi 10.000 forint…
…az árak emelése a fogyasztás drasztikus zuhanása miatt nehezen elképzelhető, vélhetően a legtöbben a munkavállalókon próbálják majd csökkenteni veszteségeiket – állítja több elemző. Csermely Ágnes szerint mivel az adóváltozások csak…
…adóváltozások kapcsán kitért arra is, hogy ő a Nemzetközi Valutaalapnak bemutatott szakrális áldozatnak tekinti a vagyonadót. Hozzátette: az adónem bevezetése átgondolatlan lépés volt, szerinte a következő négy-öt évben egyetlen forint…
Számvitel és adóváltozások 2009. Téma: Szemináriumunk célja, hogy megvitassuk a 2009. évi adótörvény változásokat, melyek számos ponton egyszerűsítik a vállalkozásokra és magánszemélyekre vonatkozó előírásokat….
A bejelentett adóváltoztatások összege mind 2009-ben, mind 2010-ben a költségvetés szempontjából lényegében nullszaldós – mondta egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter. A tervezett változtatások fontos eleme, hogy minden munkavállalónak…
…januárban csökkent a működő cégek száma. „A cégalapítási kedv ennek ismeretében is meglepő, hiszen az adóváltozások mostanában nem ösztönöznek vállalkozás alapítására” – véli az Opten stratégiai igazgatója. Forrás: Napi Online…
…hogy a vitatott számlák esetében a bizonyítás terhe rájuk hárul, ami szerintük különösen megnehezíti az ellenőrzési munka eredményes elvégzését. Az idei adóváltozások tartalmaznak néhány, a fiktív számlázás visszaszorítására alkalmas intézkedést….
Az Ernst & Young adószakértője szerint a 2009-re ígért adóváltozások kapcsán nem beszélhetünk reformokról, mivel azok nem érik el az 1987-1991-es adóreform megújítási szintjét….
A módosítást a 2008-as adóváltozások, ezen belül a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény egyes rendelkezéseinek a megváltoztatása indokolta. Eszerint a termékdíj bevallásával és befizetésével kapcsolatos feladatok az adóhatóság hatásköréből a vámhatósághoz…