Hazánk vonzó a finneknek
…fogja veszélyeztetni a hazánkban működő külföldi cégek érdekeit. Magyarország ugyanis kis nyitott gazdaság, amelyben a GDP több mint 80 százaléka származik a kivitelből, az export nagy részét pedig az itt…
…fogja veszélyeztetni a hazánkban működő külföldi cégek érdekeit. Magyarország ugyanis kis nyitott gazdaság, amelyben a GDP több mint 80 százaléka származik a kivitelből, az export nagy részét pedig az itt…
…azt is csak néhány év alatt. A biztosított adósnak nem érdeke a csődegyezség Más kérdés, hogy míg a hitelezők többségének érdekében áll a csődegyezség, a biztosított (jellemzően pénzintézeti) hitelezőknek nem,…
…de az is előfordul, hogy nem. A vételi jog visszaélésszerű kikötésének megakadályozása érdekében a törvény garanciákat épít be a kiszolgáltatott helyzetben levő adós érdekeinek védelmére. Így a tulajdonos vételi jogot…
Hogyan hajtsa be a vállalkozás jogos kinnlevőségét? A követeléskezelő válasza természetesen az, hogy fogadjon szakcéget. Ha ez mégsem szimpatikus, arra az esetre is van néhány hasznos tippünk….
…a legalább húsz főt foglalkoztató vállalatokra fokuszál, a kisebbeknél így semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy megváltozott munkaképességű alkalmazottat foglalkoztassanak – mondta Szakály. Megoldást jelenthetne, ha ez a kör valamilyen…
…a növekedés érdekében alapvető érdeke a potenciális befektetési, terjeszkedési lehetőségek után kutatniuk – és ennek során a hazai piac mellett az országhatáron túl adódó lehetőségeket is felmérniük. A Deloitte szakértője…
…érdekében kerül megrendezésre. Tehát az a döntő kérdés, hogy az adott rendezvény összefügg-e a kifizető, az eseményt rendező szervezet tevékenységével, annak érdekében történik-e. A kongresszuson történő részvételhez részvételi díjat kérnek,…
…két kivétel alkalmazásához magyarázó szabályokat is fűz. Kivételesen fontos gazdasági érdeken a rendes szabadság kiadásával kapcsolatos, munkaszervezéstől független olyan körülményt kell érteni, melynek felmerülése esetén a rendes szabadságnak az esedékesség…
…két kivétel alkalmazásához magyarázó szabályokat is fűz. Kivételesen fontos gazdasági érdeken a rendes szabadság kiadásával kapcsolatos, munkaszervezéstől független olyan körülményt kell érteni, melynek felmerülése esetén a rendes szabadságnak az esedékesség…
…a terhek enyhítése érdekében esetleg eltörölhetnék a regisztrációs adót – de erre végül nem került sor.) Annak érdekében, hogy a már az országban lévő, regisztrációs adó megfizetése mellett készleten álló…
…János. A kérelmekben szereplő érték nőtt. 21 ezren a válság miatt kértek halasztást Az APEH érdeke is, hogy tekintettel legyen a gazdasági helyzetre, ugyanis jobb, ha részletekben folyik be az…
…országos érdekegyeztetésen. A minimálbér és a létminimum fogalmából szervesen következne, hogy a minimálbér legalábbis elérje a létminimumot, ám ez a gyakorlatban mégsem történik így. Sokan keresnek keveset A minimálbér környékén…
…egy szerződés semmis – például mert jogszabályba ütközik -, míg az új Ptk. rögzíti, hogy csak az állhat elő ilyesmivel, akinek jogi érdeke fűződik a szerződés semmissé nyilvánításához. Az új…
…oldal egyeztetett álláspontja, amelyről a péntek délelőtt kezdődő Országos Érdekegyeztető Tanácson igyekeznek meggyőzni a munkaadókat, vélhetően kevés sikerrel. Pénteken az egyeztetés még aligha jut túl az álláspontok ismertetésén. A legnagyobb…
…cégek neve és címe pontosan legyen feltüntetve. Nem feltétlenül a bizalmatlanság jele, ha a nagyobb biztonság érdekében megvizsgálunk olyan részleteket is, hogy például a szerződés aláírója jogosult-e a cég képviseletére….
…tette meg, hanem magánál tartotta a pénzt, azt vissza kell fizetnie a cégnek. A sikerdíj követelése pedig azért nem jogos, mivel a szerződést szóban kötötték, a tartalma nem bizonyítható, illetve…
…törvénykönyvének azon passzusára is felhívták a figyelmet, amely szerint a munkaviszonyt határozatlan idõtartamúnak kell tekinteni, ha a határozott idõtartamú munkaviszonyt ugyanazon felek – erre irányuló jogos munkáltatói érdek hiányában –…
…itt a reménybeli vevők 35 ingatlanra licitálhattak, ebből kettő kelt el. Persze nem rögtön kerül valakinek a lakása licit alá. A bankoknak ugyanis elsődleges érdeke az, hogy megtartsa hitelesét, mert…
…ugyanakkor az alapvető érdeke, hogy a vállalkozások inkább csődöt jelentsenek, ha ezzel elkerülhető, hogy később, még több adósságot felhalmozva felszámolás alá kerüljenek. A szeptembertől hatályos szabályok szerint az adós gazdálkodó…
…engedélyezett ideiglenes fizetési haladék, majd az ezt követően elrendelt fizetési haladék célja a csődvagyon megőrzése a hitelezőkkel kötendő egyezség érdekében. A moratórium időtartama alatt az adós, a vagyonfelügyelő, a számlavezetők…