335 találat erre a kulcsszóra: alapítvány

2008. augusztus 19.

Heteken belül itt a kedvező vállalkozói mikrohitel

…lesz. A számítást nyilvánvalóan csak a belépő bankok fogják ily módon elvégezni, hiszen a forgalmazó megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok többsége egyszerű fix kamattal dolgozik. Széchenyi-kártyával is A sokak által „rivális terméknek”…

2008. augusztus 18.

A magyar állam szponzorálja az adóelkerülést?

…a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezetője, a Ganador Kft. tulajdonosa, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje által vezetett alapítvány nevéhez olyan ügyletek kötődnek, amelyek révén „”több millió koronával segítettek megrövidíteni…

2008. június 3.

Segélyreform: magasra csaptak az indulatok

…Program (GYENP) programirodája és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány erről tartott egy sajtóbeszélgetést hétfőn. Mindenki érdeke a reform Egyetértenek azzal, hogy szükség van reformra, ám a pártok által…

2008. február 5.

Egyszerűbbé vált az 1 százalékok felajánlása

…használja fel a közcélú tevékenységének megfelelően az 1%-os összeget, ha aztaz alapítvány, közalapítvány társadalmi szervezet az alapító okiratában, alapszabályában alaptevékenységként meghatározott közhasznú tevékenységre, illetve a további civil szervezetek az alaptevékenységükként…

2008. január 8.

Százmilliárd forint munkahelymegőrző programokra

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium január 10-étől induló munkahelymegőrző és munkehlyteremtő programjaira az álláskeresők és a munkáltatók is pályázhatnak. A részletekről a munkaügyi tárca és az Országos Foglalkoztatási Alapítvány (OFA)…

2007. október 16.

Éjszakai vita az SZJA-ról

Pettkó András (MDF) felszólalásában a mintegy 70 ezer civil szervezet, illetve alapítvány, egyesület támogatását szorgalmazta az szja 1 százalékával, emlékeztetve, hogy ennek hiányában minden harmadik szervezet valójában nem is működik….

2007. július 26.

Egy kislányé lett az egymilliomodik üdülési csekk

…a vendéglátásra, az idegenforgalomra, valamint a szabadidős és most már az egészségügyi szolgáltatásokra is. Mint mondta, az üdülési csekket forgalmazó Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriumában a munkaadók, a munkavállalók, valamint…

2007. június 4.

Fontos adózási szempontok

…Alapítvány által kibocsátott üdülési csekk. A hatályos szabályok szerint ugyanis mind a magánszemély, mind a gazdálkodó szervezet számára személyenként évente a minimálbér összegéig – az idén 65 500 forintig –…

2007. május 31.

Megnézheti, mennyit keresnek a többiek

…valamint a Nők a Holnapért Alapítvány. Az eddig feldolgozott adatokból kiderül, hogy igen nagyok a kereseti eltérések ugyanabban a szakmában régiónként, de a régiókban egyes térségek között is. Az adatok…

2007. május 16.

Adós adózók: hétfő éjfélkor üt az óra

…hogy az adózó rendelkezzen adójának kétszer egy százalékának felajánlásáról. Az egyik 1 százalékot társadalmi szervezet, alapítvány, vagy a törvényben megjelölt nemzetközi közintézmény javára ajánlhatjuk fel. A másik 1 százalékot pedig…

2007. május 6.

Egy százalék: a költségvetést gazdagítják az adózó hibái

…Hírügynökségnek Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány igazgató-helyettese. Általában nagyjából az adózók fele nyilatkozik, de sokan hibáznak. Érdemes odafigyelni arra, hogy elég a kiválasztott civil szervezet…

2007. február 19.

Béren kívüli és természetbeni juttatások adókötelezettsége

…támogatás adómentes értékhatára 20 ezer forint gyermekenként. Jelentősen átalakultak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott, adómentesen adható üdülési csekkekre vonatkozó szabályok is. A törvény tételesen felsorolja, hogy kik juttathatnak…

2007. január 9.

Adómentes juttatások 2007-ben

…nyugdíjban részesülő magánszemélynek és közeli hozzátartozójának. Ugyancsak adómentes – a fenti értékhatárig – a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által a szociálisan rászorulónak biztosított üdülési csekk, valamint a gazdasági társaság által…