508 találat erre a kulcsszóra: bírósági titkár

2007. szeptember 3.

Az ingatlanok és az autók után fizetjük a legtöbb illetéket

…lakosság tárcájából. Bírósági eljárási illetékekre több mint 1,18 milliárd, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 302 millió forintot költöttek a háztartások. A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték…

2007. augusztus 27.

A kereskedőket is érinti a vita

…döntést hoz majd a bíróság, azaz kvázi precedensértéke lesz az ügyben megszülető első bírósági határozatnak. Zara szkeptikus a bírósági döntés ügyében, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a bírói kar…

2007. május 30.

Hitelt érdemlő bizonyítékok adóellenőrzésnél

…vonatkozó álláspontját a hatósági eljárás során nem fejtette ki, először erre egyrészt a keresetlevélben, másrészt az első bírósági tárgyaláson hivatkozott. Az ezt igazoló iratokat is a bírósági eljárás megindulását követően…

2007. május 17.

A közösségi jog közvetlen hatálya adóügyekben

…akár íratlan – alapelvek, a kialakult joggyakorlat, valamint a különböző bírósági ügyekben született döntések is. Az Európai Bíróság kialakult joggyakorlata szerint a közösségi jog elsőbbséget élvez az egyes tagállamok belső…

2007. május 17.

Nem volt könnyű bepasszítani az illetékhivatalokat az APEH-ba

…az ajándékozási illeték több mint 530 millió forintot vett ki a lakosság kasszájából. Bírósági eljárási illetékekre mintegy 666 millió, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 145 millió forintot költöttek a háztartások április…

2007. április 18.

APEH: 25 milliárdos illetékbevétel keletkezett az első negyedévben

…lakosság kasszájából. Bírósági eljárási illetékekre az első negyedévben mintegy 409 millió, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 112 millió forintot költöttek a háztartások. A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az…

2007. április 17.

Esély az iparűzési adónak

…A bizottság az irap néven ismert olasz adófajtáról hozott Európai Bírósági ítélet alapján alakította ki a véleményét. A bíróság megállapította, hogy az irap azért nem forgalmi típusú adó, mert nem…

2007. április 12.

Internetes adóslista készülhet cégekről

…fizetésképtelen pozícióba kerülhet. Szinte mindenki előtt ismert, hogy a bírósági végrehajtásra évekig tartó pereskedéssel lehet eljutni. Éppen ezért kiemelkedően fontos szerepe lenne annak, hogy az adós a végrehajtási eljárásban minél…