499 találat erre a kulcsszóra: beruházások

2023. július 21.

Csaknem 10 százalékkal emelkedett a termőföldek ára tavaly

…várható. A gazdálkodóknak egyes régiókban nem marad más választásuk, mint a termelés biztonságát megalapozó beruházások megvalósítása, és ezen keresztül a növényekben és a nemesített fajtákban rejlő genetikai potenciál lehetőségekhez mérten…

2023. július 19.

Negyedével nőttek az ingatlanárak a kiemelt üdülőövezetekben

…vízparti vagy ahhoz nagyon közeli beruházások, amelyek panorámaprémiummal rendelkeznek. 2023 első negyedévében az értékesítés alatt álló projektek szabad lakásait a legdrágábban Balatonakarattyán kínálták, több mint kétmillió forint felett mozogtak a…

2023. július 19.

A közbeszerzések értéke és darabszáma is visszaesett

…eljárások értéke a legjelentősebb mértékben az építési beruházás kategóriában esett vissza, 411 milliárd forintra a tavalyi első félévi 1954 milliárdról – ismertette. A hatóság elnöke elmondta, hogy az építési beruházások…

2023. július 12.

Az EP jogszabályt fogadott el az EU chipiparának fellendítésére

Az elfogadott új törvény célja, hogy kedvező környezetet teremtsen a félvezetőket gyártó beruházások számára Európában azáltal, hogy felgyorsítja az engedélyezési eljárásokat és nyomon követését. Az úgynevezett uniós „chiptörvény” kezelni fogja…

Így adózunk 2024-ben – elfogadták az adótörvényeket
2023. július 4.

Így adózunk 2024-ben – elfogadták az adótörvényeket

…stilisztikai és jogtechnikai, ugyanakkor szó van bennük „a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás szempontjából stratégiai jelentőségű beruházások” átmeneti fejlesztési adókedvezményéről, valamint itt szerepel a napilapok áfakulcsának százalékra…

Varga Mihály az egészségügy fejlesztését ígéri
2023. június 9.

Varga Mihály az egészségügy fejlesztését ígéri

…az ágazatban megkezdett fejlesztések, beruházások folytatódjanak. „2024-ben is lesznek olyan beruházások, amelyre a fedezetet nem tudjuk teljes egészében biztosítani, ezek halasztódni fognak, de az egészségügyben nem lesz ilyen, erre a…

2023. május 30.

Az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások

A tárgyidőszaki visszaesést a jelentős súlyú feldolgozóipar, az ingatlanberuházások, valamint a mezőgazdaság fejlesztéseinek bővülése mérsékelte a leginkább. A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez képest 1,0 százalékkal nőtt….

2023. május 23.

Használt cikkek árusítása

…megszerzéssel és eladással kapcsolatos, igazolt költségeket és az értéknövelő beruházások költségét. Főszabály szerint: Bevétel – költség = jövedelem. Megjegyzendő, hogy a saját előállítású, készítésű termékek értékesítése nem tekinthető ingó értékesítésnek,…

2023. május 22.

Az ingatlanvásárlások mintegy negyede befektetési céllal valósul meg

…arány volt megfigyelhető. A befektetői szándékú vásárlások aránya azokban a városokban kiugró, ahol nagyobb beruházások vannak, illetve felsőoktatási intézmények működnek – összegezte a szakértő. Az ingatlanközvetítő jelezte, hogy a vármegyeszékhelyek…

2023. május 4.

Czomba: szükség lesz vendégmunkásokra a gazdaságban

…hogy a beruházások számának bővülésével szükség van a külföldi munkaerőre. Debrecenben például 2030-ig várhatóan 30 ezer új munkahely létrejöttére lehet számítani – jegyezte meg. „Azonban felelősségünk van abban, hogy kik,…

2023. április 20.

Gyakran nem élnek egy jelentős kedvezménnyel a hazai cégek

…Máté. A társasági adóból igénybe vehető fejlesztési adókedvezmény szabályai mind a nagy-, mind a kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: KKV) szempontjából kedvezően változtak a tavalyi évben. A lehetőség beruházások esetén…