968 találat erre a kulcsszóra: cafeteria 2017

2015. december 7.

Cafeteria juttatás? Megéri! Akár lakáshitelre is! (X)

…év alatt 5 millió forint, szemben a többi Cafeteria juttatás esetében megszokott 200 000 forintos éves kerettel. 1. Ábra: Munkavállalók megtakarítása a lakáshitel-cafeteriával[1] Lakáshitel- cafeteria Más, kedvező adózás mellett adható…

2015. december 7.

Így változnak a munkát terhelő közterhek

…az adóbevallási tervezet, amely ellentétben a bevallási nyilatkozattal, nem 2016-tól, hanem csak 2017-től válik elérhetővé, de csak az Ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek számára. Azaz, ha egy magánszemély 2017-ben munkáltatói adómegállapítást nem…

2015. november 25.

Így változna a bankadó

…összegre 0,31 százalék lesz 2016-ban, 0,21 százalék 2017-ben és 2018-ban, azzal a kikötéssel, hogy a hitelintézet által az üzleti évre (adóévre) fizetendő különadó mértéke 2016-ban nem haladhatja meg a 2015….

2015. november 17.

Így adózunk jövőre

…kedvezményt kapnak – 2017-től az áfa-kiutalás iránti kérelmüket az adóhatóság 45 napon belül teljesíti; a határidő 2018-tól 30 napra rövidül. Adómozaik 2016 – 2015.11.23-24 Ismerje meg részletesen a jövő évi…

2015. október 29.

Az ösztönzés eszközei – Csak a pénz boldogít?

…népszerűbb cafeteria rendszer keretein belül adható cafeteria elemek. Anyagi ösztönzők Anyagi ösztönzők kategóriába esik a prémium, jutalom és bónusz. A prémiumot általában egy fontos projekt elvégzése után adják, míg a…

2015. október 20.

A hét kérdése: teljesítmény és cafeteria

…tilos a munkaszerződésben rögzíteni – célszerű un. cafetéria szabályzatot készíteni. ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal ADÓ szaklap online ADÓ-kódex szaklap online Számviteli tanácsadó szaklap online Áfa-kalauz szaklap online –…

2015. október 13.

Így osztályozza a társaságokat a NAV

…A 2016-ra vonatkozó adóbevallást 2017-ben már teljes egészében az adóhivatal fogja elkészíteni, ami azt jelenti, hogy 3,5-3,8 millió embernek nem kell bevallást benyújtania sem elektronikus, sem papír alapon; 2017-től a…

2015. október 13.

A jobb adózók több kedvezményt kapnak

…után náluk az adóhivatali ellenőrzés legfeljebb 180 nap lehet, csökkentik számukra az áfa visszaigénylésének határidejét, ami a jellemzően 75 napról 2017. január 1-jétől 45 napra csökken, 2018-tól pedig 30 napra….

2015. október 9.

A hét kérdése: teljesítmény és cafeteria

…tilos a munkaszerződésben rögzíteni – célszerű un. cafetéria szabályzatot készíteni. 2. Az Szja tv. 70. § (1a) bekezdés a)-b) pontjai szerint a törvényben meghatározott feltétellel a munkáltatónak lehetősége van –saját…

2015. szeptember 29.

Egyenlő bér kölcsönzésnél

…jogosult, amelyre az összehasonlítható, közvetlenül alkalmazott munkavállaló is, ideértve a természetbeni juttatásokat és a cafetéria-elemeket is. Ez a gyakorlatban a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó közötti kiterjedt információ-cserét feltételez, amit a…

2015. szeptember 17.

Jogsértőnek tűnik a cafeteria-szabályozás

Több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás – foglalt állást csütörtökön a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka….

2015. augusztus 27.

Többszakaszos áfacsökkentés lesz Romániában

…üzemanyagra kivetett 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adó, illetve az ipari létesítményekre kivetett különadó – az úgynevezett oszlopadó – eltörlését is, az új adótörvénynek ezt a rendelkezését is csak 2017-től léptetik…

2015. augusztus 21.

SZÉP kártya problémák: mi az oka?

…külföldre kiszervezett HR-adminisztrációja nem is teszi lehetővé más – nyilatkozatokhoz és igazolásokhoz kötött – cafetéria elem alkalmazását. Lengyelországból, Romániából, Indiából nem tudják biztosítani a cafetéria-elemek feltételeit, elszámolását és ellenőrzését. Az…

2015. augusztus 13.

Jövőre olcsóbb lesz a cafeteria

…az 1 százalékos adócsökkentésből kifolyólag az eddigi havi 31 250 forint helyett havi 33 335 forint lesz az adóalap-kedvezmény. Cafeteria A Cafeteriával kapcsolatban is kedvező változások lesznek 2016-tól. Az adócsökkentés…

2015. július 27.

Jövőre olcsóbb lesz a cafeteria

…250 forint helyett havi 33 335 forint lesz az adóalap-kedvezmény. Cafeteria A Cafeteriával kapcsolatban is kedvező változások lesznek 2016-tól. Az adócsökkentés mellett a kifizetői adóterhelés melletti juttatások adóalap-kiegészítése nem változik,…

2015. július 16.

A SZÉP kártya problémái

…nem is teszi lehetővé más – nyilatkozatokhoz és igazolásokhoz kötött – cafetéria elem alkalmazását. Lengyelországból, Romániából, Indiából nem tudják biztosítani a cafetéria-elemek feltételeit, elszámolását és ellenőrzését. Az Európa-szerte csökkenő gazdasági…

2015. július 8.

Kimerítheti a cafeteria-keretet a vállalati üdülés

…üdülés költsége is – figyelmeztet a lapban Fata László cafeteria-szakértő. További részleteket itt talál. Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső,…

2015. július 2.

10 fontos kérdés az adóoptimalizálásról

…de a működéshez nagymértékben hozzájáruló) szabályzatok (pl. szervezeti működési szabályzat, bizonylati rend és bizonylati út, önköltség számítási szabályzat, gépkocsi használati szabályzat, cafeteria szabályzat, telefonhasználati szabályzat, stb.) összeállításában tanácsadási segítség nyújtása,…

2015. június 2.

HR Mentor konferencia

…jogosultság ideje alatt meghal. A konferencia délután interaktív kerekasztal beszélgetésekkel folytatódott, ahol a résztvevők tanácsadókat kérdezhettek a szervezetfejlesztési, cafetéria, javadalmazás menedzsment, social media és a gyakornoki program megvalósítás aktuális kérdéseiről….