Októbertől drágább az üdülési csekk kiadása
…lehetősége van – tudtuk meg – a Cafeteria Trend szakértőjétől, Fata Lászlótól. 1. Megteheti, hogy előre hozza a kiadást (legkésőbb szeptember végéig), hogy még élvezhesse a cég és a dolgozó…
…lehetősége van – tudtuk meg – a Cafeteria Trend szakértőjétől, Fata Lászlótól. 1. Megteheti, hogy előre hozza a kiadást (legkésőbb szeptember végéig), hogy még élvezhesse a cég és a dolgozó…
…töretlen. Az utalványt több gyermek után is igénybe lehet venni a cafeteria keretein belül, így átlagosan egy dolgozó több mint 25 000 forint értékű, ilyen típusú juttatásban részesül. A Sodexo…
…és megerősítését szolgálják, bármely szolgáltatás csak szálláshely-szolgáltatással együttesen vehető igénybe a kártya felhasználásával. A SZÉP-kártyát, mint új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak. A juttatás…
…élettársak is jogosultak lesznek, nem csak az ún. bejegyzett, vagyis azonos nemű élettársak – hívja fel a figyelmet Fata László, cafeteria-szakértő. További részletek a Napi Gazdaság cikkében. Forrás: Napi gazdaság…
Az üdülési csekk babérjaira törő cafeteria-elem várhatóan idén még nem befolyásolja érdemben a különböző béren kívüli juttatások népszerűségi sorrendjét, mivel a néhány héttel ezelőtt történt megkérdezés alapján a hazai kkv-k…
Egy munkavállaló költsége több tényezőből tevődik össze. A legegyszerűbben a bruttó bér és az arra rakodó járulékteher fogható meg, ez adja meg ugyanis, hogy béroldalon a cafeteria-juttatásokkal nem számolva mennyit…
…érdemes kiemelt figyelmet fordítani a már meglévő juttatási színvonal fenntartására. A cafeteria szó jelentése az angol szótár szerint önkiszolgáló éttermet, önkiszolgáló vendéglőt jelent. Erre az analógiára, az „önkiszolgáló” gondolatkörre épül…
…juttatásokat időről időre felülvizsgálják, melynek során figyelembe veszik a vállalat teljesítményét. Utóbbit nem a cafeteria-rendszer keretein belül nyújtják. Ruska Viktória emlékeztetett, hogy a cafeteriát náluk elsodorta a válság: amikor bevezették…
…legyen a kártya. A munkaügyi osztályok cafeteriával foglalkozó szakemberei szerint viszont ez már túl kései időpont, a legtöbb helyen december végéig megegyeznek a dolgozókkal a következő évi cafeteriáról. Márpedig úgy…
…Cafeteria Panoráma 2011 konferencián. A CAFETERIA NET vezető tanácsadójának tapasztalatai szerint sokan félreértelmezték a fogalmat és ellenkező nemű élettársra is igényelték a természetbeni juttatást, ami egy esetleges APEH-ellenőrzés során gyorsan…
Miután a parlament megszavazta a jövő évi adótörvényeket, a cafeteria precíz tervezéséhez már csak a pontos minimálbér hiányzik, hiszen több juttatás (egészségpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, iskolakezdési támogatás, üdülési csekk) kedvezményes adózású…
…kapjon béren kívüli juttatást, e cafeteria-keret mértéke pedig egységes legyen. Fehér József a közalkalmazottak elmondta: végtelen igazságtalanság, hogy míg egy óvónőnek köpeny sem jut, másutt 200 ezer forint a cafeteria….
A legnagyobb vendéglátóipari érdekképviseleti szervezet, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) szerint a kormány által benyújtott az adózásra vonatkozó törvényjavaslat azonos módon kezeli a hideg- és melegétkezési utalványt, ami gyakorlatilag az…
…– mondta az fn.hu-nak Fata László, a Cafeteria net vezető tanácsadója. Sőt, az is elképzelhető, hogy nem lesznek külön hideg- és melegétkezési jegyek, hanem a szolgáltatók csak egyféle jegyet bocsátanak…
…Adókedvezmény.lap.hu * Cafeteria.lap.hu * Nyugdij.lap.hu Az ellentmondás feloldódik, ha teremtődik egymillió új munkahely, és születik ugyanennyi gyermek, ami a kormány gyakran hangoztatott célja. A kormány tagjai azonban személyesen munkahelyet aligha…
A cafeteria keretében adott juttatások közül idén mindössze néhány maradt teljesen adómentes, sok népszerű javadalmazási forma után januártól 25 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni. Ezekre járulékteher továbbra sem rakódik, így…
…cafeteria keretében nyújtó cégek között ugyanis 2009-ben óriási különbségek alakultak ki. Volt olyan vállalkozás, amely mindössze 9 ezer forint/év/fő mértékben biztosított cafeteria keretet, addig akadt olyan is, amely 1 millió…
A Pécsi Tudományegyetem Menedzsment és HR Kutató Központja, valamint a Cafeteria Plaza közelmúltban végzett felmérést 156 magán- és állami vállalat, intézmény körében, ennek eredményét hétfőn az MTI-hez is eljuttatták. A…
…Ugyanakkor a cafeteria háromféle adóztatása bonyolított a rendszeren. Mi értelme van ennek a differenciált adóztatásnak? Ez nem adópolitikai kérdés. Fontos volt, hogy az üdülési csekk, az étkezési utalvány alacsony kulcsú…
…minimálbér nem tudja majd kompenzálni a cafeteria-elemek megadóztatását, főleg, hogy a felmérések szerint a cégek nem vállalják majd át a többletköltségeket, vagyis a társaságok többsége várhatóan az idén rendelkezésre álló…