804 találat erre a kulcsszóra: civil szervezetek

2018. november 27.

1,3 milliárd forintos autókereskedelmi csalást leplezett le a NAV

Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese közölte, hogy bűnszervezetek cégláncolatok közbeiktatásával akarták az áfa megfizetését kikerülni. Az egy hónapja tartott házkutatást követően két embert őrizetbe vettek, hármat gyanúsítottként hallgattak ki,…

Nagyüzem a parlamentben: számos törvényt szavaztak meg
2018. november 27.

Nagyüzem a parlamentben: számos törvényt szavaztak meg

…pedig a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz kell eljuttatniuk statisztikai adataikat. A jelenleginél több civil szervezet kaphat egyedi miniszteri támogatást A parlament úgy módosította a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályt, hogy a…

86. Magyarország a PwC adózási rangsorában
2018. november 23.

86. Magyarország a PwC adózási rangsorában

…a tudományos élet vagy a civil társadalom képviselői” – mondta Rita Ramalho, a Világbank-csoport szakértője. „A jelentés rávilágít arra, hogy az új technológiák – stratégiai bevezetésük esetén – milyen hatékonyságnövekedést…

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu
2018. november 15.

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

…beküldésére és hivatalos dokumentumok letöltésére is lehet használni. Hangsúlyozta: a cégkapuval még nem rendelkező gazdálkodási szervezetek előtt két fontos feladat áll január elseje előtt, egyrészt regisztrálnia kell a céget annak…

A cégek alig törődnek a kiberbiztonsággal
2018. november 15.

A cégek alig törődnek a kiberbiztonsággal

Folyamatban van a szervezetek digitális átállása, a megkérdezett döntéshozók kivétel nélkül több pénzt fordítanak a feltörekvő technológiai megoldásokra, mint egy évvel korábban. Az informatikai terjeszkedés azonban a cégek IT-biztonsági fenyegetettségét…

A számviteli törvény legfontosabb változásai
2018. november 14.

A számviteli törvény legfontosabb változásai

…A törvénymódosítás megteremti az akkreditált továbbképző szervezetek nyilvántartás-vezetésének jogalapját, és meghatározza a nyilvántartásban szereplő adatok körét, összhangban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénnyel. A…

Negyvenmilliárdból képeznének vállalkozókat
2018. november 14.

Negyvenmilliárdból képeznének vállalkozókat

…keretében támogatott szervezetek által nyújtott képzési programok teljesítésével szerezhetik meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, elsajátíthatják az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák…

Készen állunk rá, hogy élvezzük a robotika gyümölcseit?
2018. november 8.

Készen állunk rá, hogy élvezzük a robotika gyümölcseit?

…vezetője. A szervezetek mindössze 4 százaléka működtet jelenleg több mint 50 robotot, ami elhanyagolható növekedés a 2017-es 3 százalékhoz képest. Huszonhét százalék kísérletez 10 vagy kevesebb robottal, vagy már átállt…

NAV-figyelő, 37. hét: fontos szabályokat magyaráz a NAV
2018. szeptember 17.

NAV-figyelő, 37. hét: fontos szabályokat magyaráz a NAV

…is nyújt az értékcsökkenés összegének meghatározását illetően, és összegyűjtötte az ellenőrzési tapasztalatok alapján a leggyakoribb hibákat. Érdemes végigböngészni a listát! 3. Civil szervezetek, Idén augusztus 31-től érhető el a NAV…

2018. július 31.

Egyre értékesebbek a tőzsdére lépő cégek

…már a technológiai vállalatok tőzsdei bevezetéséről szólt az Egyesült Államokban. Globálisan is hasonló a helyzet, a technológiai, az ipari és a fogyasztási cikkekkel foglalkozó szervezetek a legaktívabb részvénykibocsátók. Az év…

2018. július 17.

Több ponton változnak az adótörvény-tervezetek

…a cigaretta dobozonkénti ára – ismertette az államtitkár. Elmondta: egy bizottsági módosító indítvány a befektetési vállalkozások, pénzügyi szervezetek különadójának megszüntetésére tesz javaslatot, és ez illeszkedik a pénzügyi szektor folyamatos tehercsökkentését…

2018. július 14.

Nőhet az ápolási díj

A szaktárca közleménye szerint egyeztetést tartottak egyes civil szervezetekkel az ápolási díjakról. Amellett, hogy a kormány és a többi résztvevő kifejezte megbecsülését a hozzátartozóikat ápolók kimagasló embersége és kitartása iránt…

2018. június 28.

Az AI garantálja a bevételnövekedést

…elleni védelemre. A cégvezetők harmada szerint a fejlődésnek ugyanis nem a hekkerek, hanem leginkább a digitalizáció hatására változó társadalom és az iparágak összemosódása szabhat gátat. „Azok a szervezetek lesznek sikeresek…

2018. május 28.

GDPR – még most is érdemes átgondolni

…olyan magánvállalat, közintézmény vagy civil szervezet által kezelt személyes információ beletartozik, amely az adatkezelő tudomására jut. A szabályozás tehát lefedi az ügyfél, partner, kliens stb. adatok mellett a munkavállalók teljes…

2018. május 22.

Rendkívüli nyitvatartással vár a NAV

…ez elmarad, akkor a NAV ötvenezer forint mulasztási bírsággal büntetheti a mulasztó őstermelőt, illetve áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyt – írja közleményében a NAV szóvivő. [htmlbox art_tukor] Az egyházaknak és a civil…

2018. május 18.

1+1 százalék: jön a határidő

…felajánlást. [htmlbox afa_kotelezettseg] A felajánlók hozzájárulhatnak a rendelkező nyilatkozatban ahhoz is, hogy a civil kedvezményezett kérésére a NAV átadja a nevüket és postai vagy elektronikus levelezési címüket. Az adott civil…