Szellemi alkotások az üzleti forgalomban
…esetén. A szerzői jog két nagy csoportja a személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok. A személyhez fűződő jogok védelmi ideje korlátlan. Például a névfeltüntetési jog halála után is megilleti…
…esetén. A szerzői jog két nagy csoportja a személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok. A személyhez fűződő jogok védelmi ideje korlátlan. Például a névfeltüntetési jog halála után is megilleti…
…héalevonási jog anyagi jogi feltételeinek megállapítását illeti, amennyiben a valódi értékesítő személyét nem tüntetik fel a héalevonási jog gyakorlása alapjául szolgáló termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozó számlán, az adóalanytól e jogot…
…kötelezettségek anyagi jogi kötelezettségeknek minősülnek. A második megközelítés szerint a levonási jog a héafizetési kötelezettség beálltának pillanatában keletkezik, vagyis nem azt követően, hogy az említett jog gyakorlásához előírt formai követelményeket…
…venni, illetőleg elővásárlási jogot gyakorolni kívánó gazdák részéről kiemelt figyelmet igényelnek. Az eladásra meghirdetendő földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján (https://nfk.gov.hu/) érhetők el – tájékoztatott…
A levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek (folyt.) A levonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele (folyt.) Fordított adózás: speciális előírások A fordított adózású ügyletek kapcsán az EUB ítéletei hangsúlyozták, hogy fordított…
…jog közötti kapcsolat nem automatikus abban az értelemben, hogy először is e jog főszabály szerint a szóban forgó termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás tényleges teljesítéséhez kapcsolódik, másodszor pedig a levonási jog gyakorlása…
…jogkörükön belül jártak-e el a jogszerű célok elérésének eszközeinek kiválasztásakor. Az EJEB mindenekelőtt megjegyzi, hogy a kötelező közzétételi rendszer fontos jellemzője volt, hogy a NAV-nak a hazai jog alapján nem…
…e jog gyakorlásának lehetősége elenyészik. A konkrét ügyben megállapítható, hogy a levonási jog anyagi jogi feltételei láthatóan fennállnak, különösen a tekintetben, hogy a Polski Trawertyn élhessen az ingatlan megszerzését terhelő…
A levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek (folyt.) A levonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele (folyt.) Főszabály: számla (folyt.) A számla kötelező tartalmi elemei (folyt.) A C-25/03. sz. HE ügy tényállása…
A levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek (folyt.) A levonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele (folyt.) Főszabály: számla (folyt.) A számla kötelező tartalmi elemei (folyt.) A C‑368/09. sz. Pannon Gép Centrum…
A levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek (folyt.) A levonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele (folyt.) Főszabály: számla (folyt.) A számla kötelező tartalmi elemei A levonási jog gyakorlásának nem csupán az…
…jelentősége miatt indokolt. A Ptk. 3:35. §-a szerint a jogi személy tagja, tagság nélküli jogi személy esetén az alapítói jogok gyakorlója, a jogi személy vezető tisztségviselője és felügyelőbizottsági tagja kérheti…
…kifejtette, hogy a levonási jog gyakorlása főszabály szerint csak azon időponttól lehetséges, amikor az adóalany számlával rendelkezik. A héa levonásához való jog időbeli korlátozás nélküli gyakorlásának lehetősége ellentétes a jogbiztonság…
…üzleti ellenőrzési kötelezettsége körében, hogy a láncolat korábbi tagjaira vonatkozóan a jogszerű működés feltételei betartását ellenőrizze és kötelezettségszegés esetében jogszerűen élhet-e a rá áthárított áfa levonására vonatkozó jogával. Az EU…
…jogot minden esetben e jog keletkezésének évében kell gyakorolni (adott esetben visszamenőleges hatállyal). Az EUB ítéletében rámutatott, hogy különbséget kell tenni a levonási jog keletkezése és érvényesítése között. A levonási…
…joga, munkaszerződéssel szorosabb kapcsolatban lévő ország joga) alkalmazhatóságát ki kell zárni akkor is, ha e választott jog egyébként eltér a jogválasztás hiányában irányadó jogtól, kivéve a jogválasztás hiányában irányadó jog…
…adózó adózási gyakorlatát, általános jogkövetési hajlandóságát, vagy a jogellenes magatartás gyakoriságát, stb.). Jó hír viszont, hogy egyfelől – ahogy fentebb is említettük – a számla befogadója (bizonyos időn belül) megtagadhatja…
…ellenőrzés alaki követelményei, amelyek nem kérdőjelezhetik meg különösen a héalevonási jogot, amennyiben teljesülnek e jogok anyagi jogi feltételei. Ebből következően a héaalany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában azzal az…
…jog (szerződési jog), a versenyjog (piacszabályozás), a reklámjog, a fogyasztóvédelmi jog (digitális fogyasztó védelme), az informatikai jog, a szellemi alkotások joga, az adatvédelmi jog (Big Data) és a büntetőjog is….
…az ellenőrzés alaki követelményei, amelyek nem kérdőjelezhetik meg többek között a héalevonási jogot, amennyiben teljesülnek e jogok anyagi jogi feltételei. Ebből következően a héaalany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában…