275 találat erre a kulcsszóra: feketegazdaság

2007. július 25.

Hogyan csalnak áfát? – A legnépszerűbb trükkök

…foglalkoztat. A feketegazdaság súlyát korábban Veres János pénzügyminiszter a GDP 17-18 százalékára becsülte. Ezzel szemben Varga Mihály volt pénzügyminiszter, Fidesz-alelnök azt mondta, hogy az adócsalások összege elérheti a 20-25 százalékot,…

2007. július 20.

˝Legalizált˝ tízmilliárdok

…kisebb teret engednek a szabályszegő cégeknek. A statisztikai adatok szerint a gyorsuló bérdinamika éppen a szürke- és feketegazdaság által erősen érintett ágazatokban jelentkezett az elmúlt hónapokban, amiből a Pénzügyminisztérium szakemberei…

2007. július 18.

Fénysebességű az adózói hírlánc

…valami vétséget, ötödük pedig nem adott nyugtát. A feketegazdaság visszaszorítása érdekében az APEH, a VPOP, a Munkaügyi és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség idén még szorosabbra fűzte kapcsolatát és közös stratégiát is…

2007. július 18.

A kicsiket csak elvétve látogatja meg az adórevizor

…szerint félő, hogy ha az adóhatóságnak eredményt kell felmutatnia a feketegazdaság elleni harcban, annak a levét a könnyen megtalálható, de nem szándékoltan hibát elkövetők isszák meg. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemrég…

2007. július 10.

Gyurcsány visszahozná az adózás presztízsét

Hangsúlyozta, hogy a kormány a szürke- és feketegazdaság felszámolása érdekében folyamatos intézkedéseket fog hozni a termékhamisítók, a csempészek, az adóelkerülők tevékenységének visszaszorítására. Emlékeztetett arra, hogy a vámhatóság működésére minden forint…

2007. július 2.

A Dunakanyarban csapott le az APEH

A feketegazdaság visszaszorítása érdekében együttes ellenőrzést folytatott egy hónapon át az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség és a Vám- és…

2007. június 26.

Még mindig szürke a magyar gazdaság – nem látszik a tisztulás

…a munkavállalókkal szemben. A gazdaság szürkeségét Zara László adótanácsadó szerint elsősorban a magas összegű járulék, és a kötelező, szakképzettség szerinti minimálbér okozza. A feketegazdaság terjedését támasztja alá az is, hogy…

2007. június 6.

Bekeményít az APEH – reszkessen a feketegazdaság!

Június elejétől a korábbiaknál is erőteljesebben lépnek akcióba a feketegazdaság visszaszorítása érdekében az adóellenőrökből és pénzügyőrökből álló, úgynevezett Rapid csoportok – idézi az APEH közleményét az MTI….

2007. június 2.

Munkaadók: ellentmondásos a kormány munkája

…a legálisan működő vállalkozásokat a feketegazdaság ellen. Szűcs György szerint az uniós forrásokból kevés jut a mikro-, kis és középvállalkozásoknak, a pályázatokba gazdaságtól idegen elemeket építettek be, ami lehetetlenné teszi…

2007. május 17.

Szakmai program a feketegazdaság ellen

A módszer lényege: az adórevizor a cégnél a beszállított és a feldolgozott áru mennyiségét ellenőrzi. Az élelmiszer-gazdaságban szigorú a nyomonkövethetőség, ha a vállalkozó nem tudja bizonyítani, s számla nélkül forgalmazza…

2007. május 2.

Fehéredik a gazdaság

Az első jelek arra utalnak, hogy a főként tavaly foganatosított különféle – adókkal és járulékokkal, szigorúbb adóhatósági fellépéssel, munkaügyi előírásokkal kapcsolatos – kormányzati intézkedések hasznosnak bizonyulnak a feketegazdaság elleni, eleddig…

2007. február 20.

Aktív a rapid kommandó

A gyors reagálású – három revizorból és egy pénzügyőrből álló – egységeket még 2005. augusztus elején állították fel a feketegazdaság elleni harc indokával. Mobiltelefonnal, laptoppal felszerelkezve – a központtal és…

2007. február 15.

Egyszerűsíteni kell az adórendszert – erősíteni az adómorált

…elnökhelyettese elmondta: a 90-es évek elején Magyarországon a GDP-hez viszonyítva 35-37 százalékra rúgott az „”adózatlan gazdaság”” aránya, amit a köznyelv feketegazdaságként tart számon. A feketegazdaság 2000-re mintegy 20-22 százalékra húzódott…