Lassan tízszázalékos a munkanélküliség
…ötöde nem idősebb 24 évesnél, a fiatalok negyede nem tud elhelyezkedni, az ő munkanélküliségi rátájuk 25,5 százalékos (6,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt). A 25-54 évesek, azaz a legjobb…
…ötöde nem idősebb 24 évesnél, a fiatalok negyede nem tud elhelyezkedni, az ő munkanélküliségi rátájuk 25,5 százalékos (6,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt). A 25-54 évesek, azaz a legjobb…
…mint ahogy Ignits Györgyi felhívta a figyelmet – szezonális jelenség, és az iskolaév végével függ össze. „Azt még jelenleg nem látjuk, hogy a most nyilvántartásba kerülő frissdiplomás fiatalok összetétele és…
…összefüggésben. Júliustól jellemző ugyanis, hogy a közép és felsőfokú iskoláikat befejező fiatalok nagy számban jönnek be a munkaügyi központokba, és kérik a szervezet segítségét álláskeresésükhöz. Továbbra is jelentős számban helyezkednek…
A kedvezmények egy része nem új keletű, a pályakezdő fiatalok, az ötven feletti munkanélküliek, illetve a gyermek gondozását, családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának az elősegítéséről, valamint az ösztöndíjas foglalkoztatásról…
…lehetővé teszi, hogy az országban mindenhol egyenlő eséllyel kaphassanak azonos tartalmú támogatást a szakképzett fiatalok a munkaerőpiacon nélkülözhetetlen munkatapasztalat megszerzéséhez. A rendelet azokban a szakmákban teszi lehetővé a támogatás nyújtását,…
…adóalapot. 2010-től ebbe a kategóriába tartozna a lakásépítési kedvezmény és a fiatalok otthonteremtési támogatása, a lakáscélú munkáltatói támogatás, a szépkorúak jubileumi juttatása, a közhasznú alapítványok juttatása oktatásra, kultúrára, valamint a…
A munkatapasztalat-szerzés támogatása hozzájárul ahhoz, hogy a szakképzett fiatalok mindenhol azonos feltételekkel kaphassanak támogatást a munkaerőpiacon nélkülözhetetlen munkatapasztalat megszerzéséhez. A támogatással azoknak a piacképes szakmával rendelkező fiatalok foglalkoztatását kívánják elősegíteni,…
…vagy pénzügyi ismeretek megszerzését szolgáló programok, rendezvények megszervezésére és lebonyolítására. Ilyen programok különösen: diákvállalkozások, vállalkozói tevékenység megismertetése a diákokkal, programok szervezése, amelyek során a fiatalok jobban megismerik a vállalkozók, üzletemberek…
…azt várja a kormány, hogy csökkenti a szakképzettség nélkül kikerülők számát a rendszerből. A javaslat esélyt jelenthet a hátrányos helyzetű fiatalok számára a tanulásra, képzettség megszerzésére – hangsúlyozta Simon Gábor….
…jelentősen megkönnyítenék a szakmához jutást, csökkentenék az iskolai lemorzsolódást, továbbá az egyre nehezebb gazdasági körülmények között is biztosított lenne a fiatalok sikeres elhelyezkedése. Simon Gábor kiemelte, hogy a meghatározott szakmákat…
…káeftéről Következő megállónk a terézvárosi Ó utca volt, félúton a Bajcsy-Zsilinszky út dübörgése és a Hajós utca teraszain békésen iddogáló fiatalok között. Az egy Békés megyei faluban lakó nő és…
…azaz 2009. március 1-jétől kell majd alkalmazni annak érdekében, hogy a reklámozóknak, reklámszolgáltatóknak, reklámot közzétevőknek megfelelő idő álljon rendelkezésre a felkészülésre. A fiatalok védelmében tilos lesz a gyermek-és fiatalkorúaknak szóló,…
…ismertetett: a minimálbér és a segély közti különbség távolítását; a szociális segélyben részesülő fiatalok külön kezelését; illetve az önkormányzatok érdekeltté tételét abban, hogy ne segélyt adjanak, hanem közmunka-lehetőségeket teremtsenek. Forrás:…
…társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének tesz eleget a külön törvényben meghatározottak szerint. A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglakoztatásának…
…arról tanúskodik, hogy a fiatalok többsége véli úgy, hogy még ráér a nyugdíjon gondolkodni és nyugodtan dolgozhat feketén. Az Eurobarométer által készített felmérés adatai szerint a kelet-európai országokban általános gyakorlat,…
…július elsejétől lehet kiváltani, de a Start alaptípust már 2005-től. Ezt az alaptípust a pályakezdő fiatalok válthatják ki. Ez is két éves időszakra szóló kedvezmény, azzal, hogy a pályakezdő 25…
A 2007. évi XIV. törvény módosította a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas…
A legutóbbi összesítés szerint 2005 ősze és 2007. február 1-je között 44 ezer Start kártyát váltottak ki a fiatalok, közülük 14 ezer volt a felsőfokú végzettségű – tájékoztatták a Szociális…
…az óvodába, iskolába járás sem. A szakértő szerint, a lakásvásáron nemcsak a most vásárolni szándékozók jelennek meg, hanem azok a fiatalok is, akik később kívánnak lakást vásárolni. Éppen ezért, a…