985 találat erre a kulcsszóra: forint bevezetése

2007. november 16.

Kevesebb a veszteséges cég

…képest hárommilliárddal, 485 milliárd forintra csökkent, amivel szemben összesen 110,6 milliárd forint, az előző évinél kilencmilliárd forinttal kevesebb adókedvezményt érvényesítettek. A vállalatok által fizetendő adó 373 milliárd forint volt, ötmilliárddal…

2007. november 12.

Íme, az új adótörvények

…18 százalék marad, felső határa azonban kilencezer forint helyett 11 340 forint lesz (hozzácsapják ugyanis a kiegészítő összegét). Az adójóváírás 1,25 millió forint éves jövedelemig érvényesíthető teljes mértékben, ezt követően…

2007. november 5.

Hétmilliárdos adócsalás két számítógépes cégnél

…szoftver kereskedelmére szakosodott UnionComp Kft. 2003-as alapítása óta egymilliárd forint áfahiányt halmozott fel. A cégadatbázisban egyetlen évről nyújtott be mérleget a cég, ebben 4,6 millió forint eredményről számoltak be –…

2007. október 19.

Járulékváltozások, közbeszerzési értékhatár

…december 31-éig árubeszerzés esetében 30 millió forint, építési beruházás esetében: 90 millió forint, építési koncesszió esetében 100 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetében: 25 millió forint, szolgáltatási koncesszió esetében pedig 25…

2007. október 15.

Félmilliárd forint áfát csalt el egy autókereskedő

…a legértékesebb egy Maybach, amelynek az értékét 60-70 millió forintra becsülik. A házkutatások során 2,5 millió forint készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. Az elkövetők vagyona után még folyik a nyomozás….

2007. október 8.

Rokkantsági nyugdíj az új rehabilitációs rendszerben

…meg, akik ellenben nem rehabilitálhatók továbbra is rokkantsági nyugdíjra szereznek jogosultságot. Négy éves átmeneti időszak Az új rendszer fokozatos bevezetése érdekében több átmeneti szabályt is alkotott a parlament, így rokkantsági…

2007. szeptember 27.

Jóváhagyták az adójavaslatokat

…forintos céltartalékkal, 20 milliárd forintos központi egyensúlyi és mintegy 89 milliárd forintos fejezeti tartalékkal készítette el a 2008. év költségvetését. A fejezeteknek, tárcáknak jutó pontos összegek ugyanakkor csak pénteken válnak…

2007. szeptember 24.

Közel 85 milliárd az APEH-nak

…átfutó tételeket is – 56,917 milliárd forint volt az első nyolc hónapban. A legnagyobb illetékbevétel az ingatlan-átruházások (62,163 milliárd forint) és a gépjármű-átruházások (11,432 milliárd forint) kapcsán keletkezett. Forrás: HírExtra…

2007. szeptember 12.

Adóváltozások: 50 ezerrel több kerülhet a zsebbe

A személyi jövedelemadó rendszeren belül változó adójóváírás a havi 170 ezer forint bruttó jövedelemnél némileg kevesebbet keresőket, illetve a havi 220 ezer forintot el nem érő keresetűeket is kedvezően érinti…

2007. szeptember 3.

Az ingatlanok és az autók után fizetjük a legtöbb illetéket

…átfutó tételeket is – 50,226 milliárd forint volt az első hét hónapban. A legnagyobb illetékbevétel az ingatlan-átruházások (53,988 milliárd forint) és a gépjármű-átruházások (9,808 milliárd forint) kapcsán keletkezett. A háztartások…

2007. augusztus 29.

Elsejétől emelkedik a cigaretta jövedéki adója

…eladási ár 28 százaléka, de legalább 13.965 forint/ezer darab. A 9-18 centiméterig az adó mértéke 15 200 forint/ezer darab és a kiskereskedelmi eladási ár 28 százaléka, de legalább 27.930 forint/ezer…

2007. augusztus 22.

Ismét új adójavaslatok

…(MGyOSz) készített. Ennek alapján úgy tűnik, nem készítene valódi zöldadóreformot a környezetvédelmi tárca, csupán néhány új adó- vagy járulékfajta bevezetésével a jelenlegi terhek növelése kerülne napirendre. Többfajta jogcímen több pénzt…

2007. augusztus 13.

Nem egyértelmű a cégek könnyítése

…dokumentumokat is kizárólag egy helyre kellene eljuttatni. Később, az APEH-nak teljesítendő havi bevallás bevezetésével összefüggésben felmerült az is, hogy megszűnne a nyugdíjbiztosító felé történő adatszolgáltatás. Az elektronikus út megteremtése Az…

2007. július 30.

Itt az újabb adóslista!

…utca 97.), nála 113,4 millió forint adóhiányt állapított meg az adóhatóság 78,7 millió forint büntetőtétellel. A harmadik legnagyobb adóhiányt, 75,2 millió forintot Rigó Zoltánnál (3534 Miskolc, Lilla út 13.) állapították…

2007. július 25.

Hasít az APEH: Közel ötödével nőtt a bevétele

…forgalmi adó befizetés 1.665,8 milliárd forintot tett ki, ami 208,7 milliárd forinttal több a bázis időszakénál. A visszaigénylések a tavalyi 624,8 milliárdról 727,6 milliárdra emelkedtek, így a 938 milliárdos nettó…

2007. július 16.

60 milliárd illetékbevétel – fél év alatt

A befizetések 63 százaléka (38,197 milliárd forint) a háztartások, 37 százaléka (22,598 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származik. A legnagyobb illetékbevétel az ingatlan-átruházások (43,849 milliárd forint) és a gépjármű-átruházások (9,199…

2007. július 11.

Homályban az adórészletek

…tulajdonoshoz tartozó, kapcsolt vállalkozásoknak nem kellene áfát felszámolniuk az egymás közötti ügyletekre. Az áfacsalások visszaszorítását célozná az úgynevezett fordított adózás bevezetése. Ekkor nem a számla kibocsátója számítja fel és fizeti…

2007. július 6.

Olcsóbban kellene dolgozni – nőnek az adóterhek

…erősítése helyes lépés egy olyan országban, ahol minden ötödik forint adózatlan – hangsúlyozta Vámosi-Nagy Szabolcs. A regisztrációhoz kapcsolódó ellenőrzés bevezetése a vállalkozói körben, ha adnak hozzá megfelelő kapacitást is, szerinte…