1261 találat erre a kulcsszóra: indokláshoz kötött azonnali felmondás

2010. június 8.

Kik lesznek Orbán adótervének áldozatai?

…OECD átlaghoz képest mintegy 500 milliárddal, a nemzeti össztermékünk 2 százalékával költünk többet a közszférára. Fideszes forrásaink szerint a közszféra csökkentésével gazdaságilag azonnali, jelentős spórolást lehetne elérni. „”Kétszáz ezer embert…

2010. május 31.

Próbaidő kikötése

…tartama alatt máshonnan kedvezőbb ajánlatot kapott, hiszen így azonnal elvállalhatja és betöltheti az új munkakörét. Az azonnali hatályú megszüntetés jogi szempontból nem felmondásnak minősül, éppen ezért nem érvényesülnek a felmondáshoz…

2010. május 26.

Kapcsolt vállalkozások a társasági adóban

…részvényeseivel kötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint 50 százalékával. A meghatározó befolyás akkor is fennáll, ha a természetes személy, a jogi személy, illetve a jogi személyiség nélküli…

2010. május 26.

Örökségbe miniadócsomag

…juttatások közé emelné a munkáltató által a dolgozójára, valamint a társas vállalkozás által a személyesen közreműködő tagjára valamelyik biztosítótársasággal kötött betegségbiztosítás díját. A kedvezmény mértéke – hasonlóan az önkéntes kölcsönös…

2010. április 28.

Két részre oszthatók a Fidesz adóelképzelései

Varga Mihály az adótervekről A tervezett adóváltozásokat két részre bontanám: léteznek a szükséges és azonnali intézkedések és léteznek emellett a 2011-től tervezett adóváltozások – magyarázta Varga Mihály a hírügynökség tudósítása…

2010. április 19.

7 félnivaló – amire ugrik az APEH

…mondta az fn.hu kérdésére Kocsis Zoltán, a cég közgazdásza. Gyanús lehet, ha a konkrét alvállalkozókkal (vagy fővállalkozóval) kötött szerződéseket és azok háttérdokumentációját kérik be. A forgatókönyv szerint, amikor már látszik,…

2010. március 26.

Nálunk még nem népszerű a távmunka

…gyakorlatilag minimálisra csökkenthető lenne az irodában töltött órák száma. Az e-mail, az azonnali üzenetküldők, illetve a Skype pedig szinte ingyenessé tehetné egy ilyen „távszerkesztőség” belső kommunikációját. Az Egyesült Államokban jelentős…

2010. március 8.

Járuléktartozásra is lehet méltányosságot kérni

…fizetés nehézség Más adók tekintetében is csak akkor adhatnak könnyítést, ha a kérelmezőnél fizetési nehézség áll fenn, amely miatt a tartozások azonnali vagy egyösszegű megfizetésére nem képes. A fizetési nehézség…

2010. március 8.

APEH ügyintézés telefonon

…volna meg. Az APEH azt tanácsolja, hogy mindenképpen célszerű egy ilyen azonosító kódot igényelni, mert így a későbbiekben bármikor lehetőség nyílik bizonyos adóügyek azonnali elintézésére. Az Ügyintéző Contac Center belföldről…

2010. február 25.

A szerződéses viszonyokat is megváltoztatja az új Ptk.

…kiegészül az új Ptk-ban. A vállalkozó helyzetének javítása érdekében változnak a megrendelői elállás, felmondás szabályai. Jelenleg a megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat. A munkák megkezdése előtt ez továbbra is lehetséges…

2010. február 5.

Új adóegyezmény az USA-val

Új egyezményt kötött Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok a jövedelemadóknál a kettős adóztatás elkerüléséről, és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról – közölte a Pénzügyminisztérium. Az új egyezményt – amely a…

2010. január 28.

Költségnövekmény kompenzáció az ÚMFT pályázatoknál

…az adott projektben a devizához kötött beszerzés keretében tervezett vagy megvalósított gép-, eszköz-, jármű-, berendezés-, vagy technológiabeszerzés és a beszerzéshez közvetlenül kapcsolódó szállítói szolgáltatás értéke együttesen eléri a projekt elszámolható…

2010. január 18.

Egyszerűsített foglalkoztatás áprilistól

…kötelezettségekre természetes személy munkáltatónál háztartási munkát végző személy legfeljebb harmincegy napra kötött munkaszerződés alapján történő foglalkoztatása esetén, feltéve, hogy a tárgyhónapban ledolgozott napok száma a tíz munkanapot nem haladja meg,…

2009. december 22.

Kapcsolt vállalkozás értelmezése 2010-től

…vagy – a jogi személy más tagjaival, illetve részvényeseivel kötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint ötven százalékával. (Ptk. 685/B. § 2. bekezdés). A meghatározó befolyás akkor is…

2009. december 8.

A faktoringot is szabályozza az új Ptk.

…mondhatják fel, kivéve azonnali hatállyal abban az esetben, ha a kölcsönszerződés hitelező által történő azonnali hatályú felmondásának volna helye (pl.: ha a jogosult a faktort megtévesztette befolyásolva ezzel a szerződés…

2009. november 19.

Új törvény az egyéni vállalkozokról

…is, aki ebben az esetben a tag helyett képviseli a céget harmadik személyek, bíróságok és más hatóságok előtt. Engedélyek, képesítés Az egyéni vállalkozóhoz hasonlóan engedélyhez kötött tevékenységet az egyéni cég…

2009. szeptember 29.

Élet a főnöki székben: tényleg más

…A Munka Törvénykönyve a vezető állású munkavállalóra az általánostól eltérő szabályokat állapít meg a rendkívüli felmondás gyakorlására nyitva álló határidők vonatkozásában. Így a rendkívüli felmondás joga az annak alapjául szolgáló…

2009. szeptember 21.

A fegyelem megtartása a versenyszférában

…munkáltató a vétségnek is minősülő kötelezettségszegés alapján élhet-e felmondással? Példánkban a felperes munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történt megszüntetése ellen terjesztett elő keresetet. Arra hivatkozott, hogy a munkáltató felmondása megsértette a…

2009. augusztus 18.

Jön fel a mélyből az építőipar

…hónapokban állami, illetve önkormányzati megrendelésre kötött nagy értékű szerződés következménye. Az idei emelkedésen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 28,5%-kal, az egyéb építményeké 29%-kal nőtt – köszönhetően több, jelenleg…