A jól keresőknek kedveznek az adóváltozások
…már összesen 35,7 százalékos teher hárul a munkáltatókra a cafeteria elemei után. Bár ez a szint legtöbbször még mindig előnyösebb, mint a bérjövedelmet terhelő adók és járulékok, a munkáltatók egy…
…már összesen 35,7 százalékos teher hárul a munkáltatókra a cafeteria elemei után. Bár ez a szint legtöbbször még mindig előnyösebb, mint a bérjövedelmet terhelő adók és járulékok, a munkáltatók egy…
…azért, hogy azt saját céljaira használja. A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján,…
…járulékok mértéke ugyan 2012-ről 2013-ra nem változott, de mivel a kiindulási alapként szolgáló minimálbér 5,38%-kal, a garantált bérminimum pedig 5,56%-kal emelkedett, ez a járulékok ugyanilyen összegű növekedését vonta maga után….
…Szakképzési Főosztály Főosztályvezető, NGM KIVA, Tao – dr. Laki Gábor Jövedelem és Járulékok Főosztály Főosztályvezető, NGM Január 23: Szja, KATA – dr. Honyek Péter Személyi Jövedelemadó Osztály Osztályvezető, NGM Tb…
…Így évi hétmilliárd eurós többletbevételre tehetne szert a román költségvetés, amely az oktatásra fordított pénz kétszerese – tette hozzá a lap. Az új bukaresti kormány a tb-járulékok csökkentésével szeretné a…
…fizetni a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót. A KATA adóalany egyéni vállalkozó 3 hónapig súlyos beteg, ezért nem fizet tételes adót erre a három hónapra. Mekkora bevételt szerezhet úgy,…
…témái és előadóink: Adózás rendje – Dr. Varga Árpád elnökhelyettes, NAV Társadalombiztosítás, járulékok – Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV Általános forgalmi adó – Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV Személyi jövedelemadó –…
…Árpád elnökhelyettes, NAV Társadalombiztosítás, járulékok – Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV Általános forgalmi adó – Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV Személyi jövedelemadó – Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egy. docens…
…vagy a decemberben elfogadott pontosításokról – jöjjön el 2013. január 9-én Adónapunkra! A konferencia témái és előadóink: Adózás rendje – Dr. Varga Árpád elnökhelyettes, NAV Társadalombiztosítás, járulékok – Széll Zoltánné…
…rendje – Dr. Varga Árpád elnökhelyettes, NAV Társadalombiztosítás, járulékok – Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV Általános forgalmi adó – Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV Személyi jövedelemadó – Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd,…
A járulékokat csökkenteni kell – annyiszor elhangzott már e mondat az utóbbi években, hogy már olyan állításnak tűnik, mint hogy 2 x 2 az 4. Az állításhoz tartozik néhány népszerű…
…2013. – ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO Most pedig vegyük sorra ennek az ügyvezetőnek a személyes közreműködési eseteit! 1.) Munkaviszonyban lévő tulajdonos ügyvezető munkaviszonyban végzi a személyes közreműködését is a…
…vállalkozói osztalékalap utáni adó vagy átalányadó megállapítása, bevallása és megfizetése; társasági adó megállapítása, bevallása és megfizetése; személyi jövedelemadó, a járulékok és az egészségügyi hozzájárulás megállapítása, bevallása és megfizetése; a szociális…
…Súlyos tévedésnek nevezte, hogy az online szerencsejátékból ezek az állami bevételek pótolhatók, hiszen nem csupán 35 milliárd forintnyi játékadóról van szó, hanem még ugyanennyi összegről egyéb adóbevételek és járulékok címén….
…menekített vagyonok mértékének felmérése, azok közteherviselésbe történő bevonása. Szintén a tárcának kell elkészítenie azt a megvalósítási tervet, amelyik a munkavállalói járulékok csökkentésén keresztül kiteljesíti a családi adózást, illetve bővíti a…
Az egyéni járulékok terhére biztosítandó bármilyen kedvezmény bevezetése további – nagyrészt a jövőben jelentkező -, súlyos problémákat vethet fel – írta Matolcsy György Kiss Péter szocialista képviselőnek adott, a parlamenti…
…az lesz a járulékok alapja a kft-nél. A heti 36 órás foglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokban előírt munkaidőt össze kell számítani. Ugyanezek a szabályok érvényesek a szociális hozzájárulási adó…
…Miért kell külön-külön számlára befizetni a saját nyugdíjjárulékát és a dolgozója nyugdíjjárulékát? Ugyanígy kell eljárni az egészségbiztosítási járulékoknál. Ha adatszerzési célból szükséges, akkor egy a befizetéseket leválogató szoftver is előállíthatná…
…helyett már szeptembertől csökken a – nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét képező – magán- nyugdíjpénztárakba kerülő járulékok aránya. Ettől az egy intézkedéstől 40 millió euró többletbevételt remél a kormány. (Forrás: MTI)…
10 fő fölött még egy ember A 25 fős foglalkoztatotti létszámig választható kisvállalatok adója esetén egyelőre nem egyértelmű, mi is az adó alapja, vagyis a járulékok is beleszámítanak-e foglalkoztatottak bérköltségébe…