TEÁOR: kedvező változás
Ebből kiderül, hogy – az igazságügyi és rendészeti kormányzat tervei szerint már novembertől élő rendelkezések alapján – nem lesz sok dolguk a TEÁOR-ral. A kódok ezentúl csakis a vállalkozások működésével…
Ebből kiderül, hogy – az igazságügyi és rendészeti kormányzat tervei szerint már novembertől élő rendelkezések alapján – nem lesz sok dolguk a TEÁOR-ral. A kódok ezentúl csakis a vállalkozások működésével…
…kedvező költségátalányt alkalmazhatnak egyes mikro- és kisvállalkozások. Néhány nyugat-európai országában azonban ellenpélda is van: olyan tételes – fix összegű – átalányadókat határoztak meg, amelyek nem jelentenek kisebb adóterhet, csupán a…
…vendéglátó tevékenységet végző vállalkozások szerepelnek (bevételi- és költségelszámolások vizsgálata), a húsfeldolgozó ágazat, a baromfifeldolgozó, -termelő és -értékesítő vállalkozások egymásra épülő tevékenységének a vizsgálata, az e-kereskedelemben részt vevő vállalkozások és a…
…alátámasztják, hogy a vállalkozások több alkalmazottat foglalkoztatnak és a bérköltség növekedés is kimutatható – mondta. A társas vállalkozások tavaly folyóáron 62.026 milliárd forint bevételt értek el, 14,6 százalékkal többet a…
…a természetben kifizetett osztalékok is bekerülnek abba a körbe, amelyben kötelező a piaci árú elszámolást figyelembe vevő adókorrekció. (Kapcsolt vállalkozások azok a vállalkozások, amelyeknek azonos, vagy nagy mértékben azonos a…
…az állami cégekhez, és elkérné a kapcsolt vállalkozásokkal – a többi állami céggel – folytatott ügyletekről szóló elszámolást, valószínűleg nem találna semmit. Azaz: a PM azért ad az állami társaságoknak…
…acél- és fémipar, az építőipar valamint a kereskedelmi vállalkozások. Az első félévi eljárások iparági részaránya nem követi az iparágakban bejegyzett cégek számát. Jellegzetes eltéréseket – a kiskereskedelmi vállalkozások (eljárások 15,54%-a,…
Ezek egyike a társas mikrovállalkozások létszámbővítési kedvezménye, amelyet még év közben is érdemes kihasználni. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint azok a társas mikrovállalkozások, amelyek az előző…
A társasági törvény rendelkezései szerint azok a mikrovállalkozások, melyek az előző évi átlagos állományi létszámhoz képest tartós létszámbővítést hajtanak végre, adóalap-korrekciós kedvezményben részesülhetnek. A vállalkozások létszáma a bővítés után sem…
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint azok a társas mikrovállalkozások, amelyek az előző évhez képest tartós létszámbővítést hajtanak végre, adóalap-korrekciós kedvezményben részesülhetnek. Ezek a vállalkozások jellemzően kis…
A kapcsolt vállalkozások közötti nettó kamat, vagyis a kapott és a fizetett kamat különbségének fele a hazai társaságiadó-szabályozásban adóalap-csökkentő tételnek minősül. Ezt a Bizottság azért kifogásolta, mert értelmezése szerint ez…
…– a fennmaradt részt ki kell pótolni, a visszajárót pedig igényelni kell. A kapcsolt vállalkozások számára különösen nagy a tét, hiszen az APEH az idén is kiemelten ellenőrzi a tranzakciókról…
…és minden más típusú ügyletnek más az adóvonzata. Az a tény, hogy mind Románia, mind Magyarország tagja az Európai Uniónak, rendkívül sokszínűvé teszi azon lehetőségek tárházát, amelyek közül a vállalkozások…
…százalék az utánpótlás szakmai képzésének színvonalát, 69,4 százalék az adóterheket véli a kibontakozást leginkább gátló tényezőnek. A családi vállalkozásoknál is komoly méreteket ölt a munkahely-teremtés: egy másik kutatói felmérés szerint…
…A kölcsönnel történő finanszírozás tulajdonképpen az adótervezés egyik eszköze lett. Alkalmas a jövedelmek átcsoportosítására a kapcsolt vállalkozások közt – akár egy alacsony adókulcsú államba is. Egyértelmű tehát, hogy a törvényhozásnak…
…évi XXXIV. törvény (Kk. tv.) értelmében a vállalkozások kötelesek saját magukat mikro-, a kis-, a középvállalkozási kategóriába (KKV) besorolni, vagy a KKV-n kívüli státusukat megállapítani, illetve kötelesek a minősítésüket megváltoztatni….
…pedig már tavaly is visszaesett a Budapesten működő vállalkozások száma. Ennek egyik okát az adócsökkentési program beáldozásában látja Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. A hazai kis- és…
…Budapesten működő vállalkozások száma. Ennek egyik okát az adócsökkentési program beáldozásában látjuk – közölte Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Saját erőből A hazai kis- és középvállalkozások, illetve…
…teljesítés történik. A kapcsolt vállalkozásoknak az egymás közötti szerződésükben a fentieknek megfelelő ellenértéket kell alkalmazniuk, ellenkező esetben a különbözetnek megfelelő összeggel módosítaniuk kell az adózás előtti eredményüket. Ha az adóhatósági…
…tartásában. Amint korábban már beszámoltunk róla, a vállalkozások szolidaritási adója még a megsemmisített elvárt adónál is nagyobb bevételi tételt (kb. 150 mrd Ft-ot) jelent az idei költségvetésben. Mint ismert: az…