803 találat erre a kulcsszóra: munkaügyi jogsértés

2009. március 28.

Munka százezer embernek

Az Út a munkához program keretében a munkaügyi központokhoz eddig a közfoglalkoztatási tervek háromnegyedét nyújtották be, s dokumentumok alapján 80-100 ezer ember munkához juttatására lehet számítani – mondta a tárca…

2009. március 17.

Amnesztiát kaphatnak a kisebb munkaügyi törvényszegésen kapott cégek

…A kevésbé súlyos jogsértések, például a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos szabályszegés esetén azonban új filozófiát érvényesítene a kabinet, a szabálytalanság feltárásakor nem alkalmazna drákói szigort, ebben az esetben a munkaügyi felügyelők csak…

2009. március 4.

Két új támogatás a foglalkoztatáshoz

…akik sem önálló álláskeresésükkel, sem pedig a munkaügyi szervezet segítségével legalább 90 napja nem tudtak elhelyezkedni. A Start-kártyával rendelkező fiatalok egy része köztudott módon még a kártya által biztosított járulék-kedvezmény…

2009. február 25.

Gyorsan fogy a válságsegítség

…amíg a pénz eljut a vállalkozáshoz. A cégeknek a munkaügyi központoknál kell bejelenteniük igényüket, majd a regionális munkaügyi központok az aktuális összesítésüket elküldik a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak, és közösen…

2009. február 19.

Hét munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos tévhit

…ugyanakkor a munkaügyi hatóság által kialakított gyakorlat szerint a munkaidő nyilvántartást a munkavégzés helyén kell tartani, és egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során be kell tudni mutatni az eljáró munkaügyi felügyelőknek….

2009. február 11.

Júniustól megszűnhet az AM-könyv

…majd meg, a munkáltató pedig a munkaszerződés főbb tartalmi elemeire is kiterjedően teljesíti bejelentési kötelezettségét. Ezáltal a szóban megkötött szerződés tartalmi elemei a munkaügyi ellenőrzés, az adóellenőrzés, valamint a társadalombiztosítás…

2008. december 8.

Hamarosan tizennégyezren kerülhetnek utcára

…reflektálnak a válság munkaerő-piaci hatásaira. Kihelyezett munkaügyi tanácsadás A munkaügyi központok égisze alatt működik egy szolgáltatás, amely a csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóknak nyújt tanácsadást és segítséget. Ezt nem a válság…

2008. november 14.

Veszélyben a munkahelyek?

…pénzügyi szolgáltatói, vendéglátó-, valamint a feldolgozóiparban várják. Szűcs Erika munkaügyi miniszter egy korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy 40-50 ezer munkavállaló veszítheti el állását a válság miatt. Úgy tűnik azonban, hogy pánikra…

2008. szeptember 29.

A bevallás elmulasztása miatti bírságnál nincs kimentési lehetőség

…ellátására állandó meghatalmazást/megbízást ad, az állandó meghatalmazott/megbízott által elkövetett jogsértés miatt megállapított mulasztási bírság – főszabály szerint – a képviselőt terheli. A törvény ellenben kimentési lehetőséget is biztosít a mulasztással…

2008. augusztus 28.

Befellegzett az alkalmi munkának?

…adóhatóság felé. A szabályozás megváltoztatásától a visszaélések számának csökkenését, a munkavállalók jogbiztonságának javulását, a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá válását és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékfizetési morál javulását, valamint a tb-bevételek növekedését várja…

2008. augusztus 27.

A tanévkezdést segítő pénzbeli és természetbeni ellátások

…is lehet az adó- és járulékmentes iskolakezdési támogatás. Mivel ez a támogatás mindkét szülőnek adható, optimális esetben a támogatás értéke elérheti a gyermekenként 41.400 Ft-ot Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium…

2008. augusztus 13.

Saját dolgozónk képzése szakképzési hozzájárulásból (2. rész)

…dokumentumokban szereplő adatok tartalmát a munkaügyi központ ellenőrzi. Az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságokról a munkaügyi központ az ellenőrzést követő 30 napon belül az ellenőrzéssel összefüggő dokumentumok megküldésével tájékoztatja az APEH…

2008. augusztus 4.

Keményen büntetik az élelmiszer-előállítókat, élelmiszer-forgalmazókat

…több, fent említett eset is megvalósul, a bírság alapösszegét a súlyosabb bírságtétellel fenyegetett jogsértésre irányadó bírságkiszabási szabályok szerint kell megállapítani. Különböző tételeket érintő, azonos tényállású jogsértés esetén az ellenőrzött létesítményben…

2008. július 7.

Élelmiszer-ellenőrzés a „szántóföldtől az asztalig”

…kiszabott bírságot a kötelezett nem fizeti meg és azt tőle nem lehet behajtani, a bírság megfizetésére a jogsértés elkövetése idején helytállni köteles tagot, vezető tisztségviselőt, illetve azt a személyt kell…

2008. június 11.

Árbevételhez kötött fogyasztóvédelmi bírság

Kötelező bírságot kiszabni akkor, ha a vállalkozás hat hónapon belül ugyanazon jogszabályi rendelkezést ismételten megsértette, illetve, ha a jogsértés a fogyasztók életét, testi épségét, egészségét sérti, veszélyezteti, vagy a fogyasztók…

2008. június 10.

Egyre kevesebb külföldi dolgozik engedéllyel

Tavaly a munkaügyi központok 37 586 általános és 907 mezőgazdasági szezonális munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi munkavállalók számára, 10 614 regisztrációt jegyeztek be, valamint 6123 zöldkártya-igazolást adtak ki. Ezt a…

2008. június 5.

Túlóra, ingyen – Hol lesz fokozott ellenőrzés?

…jegyzik, és nem is fizetik ki a túlórákat. Az idei első öt hónapban minden ötödik jogsértés tartozott ebbe a körbe. Mekkora a munkaügyi bírságokból már ténylegesen befolyt összeg az idén?…

2008. május 8.

Új törvény védi a fogyasztókat

…tevékenységeknél a felügyelethez telepíti. A gazdasági versenyt érdemben érintő ügyek továbbra is a Gazdasági Versenyhivatalhoz tartoznak. Az eljárás a jogsértéstől számított három évben belül indítható meg. A tisztességtelenség esetén a…

2008. április 25.

Nem viccelnek a feketézőkkel a hatóságok

Mind az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), mind az APEH kiemelt figyelmet fordított az ellenőrzések során a feketén foglalkoztatott munkavállalókra az első negyedévben: az adóhivatal több mint 18 ezer…