Itt a felesleges adók listája – Elmarad az szja-forradalom
…50 milliárd forint bevétel folyt be. Ebből az idén és jövőre 11 szűnt és szűnik meg – a nyári adócsomagban kivezetett tíz és a magánszemélyek különadója, amit még a Bajnai-kormány…
…50 milliárd forint bevétel folyt be. Ebből az idén és jövőre 11 szűnt és szűnik meg – a nyári adócsomagban kivezetett tíz és a magánszemélyek különadója, amit még a Bajnai-kormány…
…vizsgál a szaktárca, egyebek mellett alaposan górcső alá vették, mit is hozhat az ágazat számára Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnökének nyári javaslatcsomagja. Akkor Csiba Gábor…
…a nyári kiárusítások következtében 2,6%-os árcsökkenés volt megfigyelhető. 12 hónap alatt, 2009. júliushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai átlagosan 2,8%-kal emelkedtek. Ezen belül nőtt az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség,…
…azt a törvénymódosítást, amely törölné a tevékenységre jellemző keresettel kapcsolatos rendelkezéseket az adó- és járulékszabályok közül. A javaslat megvitatására azonban úgy tűnik csak a nyári törvényalkotási szünet után kerülhet sor….
Az idei nyári rendkívüli ülésszak utolsó, csütörtöki ülésére marad jó néhány izgalmas, fontos gazdasági törvény végszavazása. A leginkább várt jogszabály a gazdasági és pénzügyi salátatörvény lesz, amely az Orbán-csomag legfontosabb…
Az eredeti tervek szerint hétfőn ért volna véget az országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka, de a ciklust a múlt héten a kormány kérésére három nappal megtoldották. Hétfőn részletes vitákat folytatnak, kedden…
…foglalkoztató, ha a működésével összefüggő okból van szükség az átirányításra (pl. a nyári szabadságolások idején, vagy, ha átszervezés folyik a cégnél, illetve az elbocsátott dolgozó helyett még nem sikerült a…
…álláskeresési ellátásra jogosultságot szerez. A munkavállalónak nem kell adóbevallást benyújtania az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelme után. A módosítás még júliusban hatályba lép, így már a nyári idénymunkák idején az új…
…következő kormány alatt összehívott parlamenti időszakban lehet sort keríteni – normál esetben ősszel, ám az is elképzelhető, hogy egy nyári rendkívüli ülésszak összehívásával már év közepén kiiktatható a kifogásolt rendelkezés.A…
Az elkövetkező napokban várható, hogy az ősszel megszavazott, a köztársasági elnök által ma aláírt adótörvények megjelennek a Magyar Közlönyben. A nyári adóváltozásokkal együtt így nagyjából összeállt, mi változik jövőre és…
A Kánikula II. több hatósági nyári akcióhoz illeszkedő „”Pelso 2009.”” névre keresztelt APEH razziában 626 ellenőrzést végeztek a több megyéből érkezett revizorok. A Balaton mindkét partját körbe járó adóellenőrök munkája…
…várható. Almási Krisztián az tippelte, hogy a nyári hónapokra fog elfogyni az emberek tartaléka, azaz az igazi törlesztési gondok ekkor kezdődnek el. A cégnél a múlt héten is tartottak árverést,…
A nyári utazási szezon közeledtével, a VPOP közleményben tájékoztatja a külföldre utazókat a legfontosabb utasforgalmi vámszabályokról….
…nyugati országok pénzügyi kultúrájához igazodva bankszámlát, bankkártyát, átutalásokat használt fizetéseinek teljesítésére, hiszen így minden kiadása transzparensen figyelembe vehető, míg aki zacskóból fizette ki a nyári luxusutat, annak aligha kell elszámolni…
…bért fi zetni? Szerintem nem. – Képzeld, a bátyó a nyári munkájából vett egy tizenkét éves használt autót! – lelkendezik Abóka. De a kötelező biztosítás befi zetésére nincs pénze. Hallottam,…
A nyári uborkaszezon után várhatóan ismét fellángoló adóviták sokakat érintő kérdése lehet a vállalkozók körében töretlen népszerűségnek örvendő eva jövője. Ráférne egy alapos fazonigazítás, további szigorítás? Esetleg a legjobb lenne…
…Bár a TEÁOR-számok átsorolásának határidejét június 30-áról december 31-ére tolta ki a kormány (Napi, 2008. június 13.), rengeteg vállalkozás döntött a nyári átállás mellett, és ez most is megterheli a…
A nyári ellenőrzések során a szakemberek fokozott figyelmet fordítanak az élelmiszerüzletek biztonságára, a szezonális munkavállalásra, valamint a kedvelt pihenőhelyek ellenőrzésére. A hatóságok 101 üzletet zártak be, 14 vállalkozás tevékenységét függesztették…
…könyvek, antikvitások kerülnek sorra. Mindemellett azt is ügyesen megkoreografálták már, hogy a nagyobb balatoni települések nyári vásárainak van egy csúcspontja, amelyre rendszerint a szezon végén, augusztusban kerül sor. Ilyen például…
…Az érdekvédelmi szervezet nyári levelében azt írta, hogy az APEH egyes megyei igazgatóságai – feltehetően – a vagyonosodási vizsgálatokhoz előzetes adatgyűjtés érdekében megnézték az utazási irodák szerződéses állományát, hogy kiszűrjék…