229 találat erre a kulcsszóra: posta

2010. december 16.

Tiltott szerencsejáték a Postánál?

…Országos Szövetsége (FEOSZ) is több pontban kifogásolta, amire a Magyar Posta korábban közleményben reagált. A felügyeletnél a lapnak elmondták, a Magyar Posta Zrt. a „”Csekkről csekkre nyerhet”” elnevezésű nyereményjátékot a…

2010. szeptember 20.

Az alkuszokra is jöhet bankadó

…a figyelmet Pandurics Anett, a Magyar Posta Biztosító vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség alelnöke. A szakmai együttműködés mellett alapvető, hogy csatorna- és versenysemleges jogszabályi környezet jöjjön létre. Erre azért is szükség…

2010. július 28.

Kalmár Istvánnak mégsem lesz két állása

…a Magyar Posta Rt. felügyelő bizottságának elnöke, majd elnök-vezérigazgatója volt. Ebben az időszakban ő indította el az elektronikus közbeszerzést, a Diákhitel programot, és tervezte meg a Magyar Posta új logisztikai…

2010. július 13.

Fellegi tárgyalhat a bankadóról

…haladta meg a négyezer főt, különadójukat csökkenthetik az ilyen településeken működtetett fiókok összes fiókjukhoz viszonyított arányában. A Magyar Posta közszolgáltatással kapcsolatos pénzforgalmi közvetítő tevékenysége is kikerült a törvényjavaslat hatálya alól,…

2010. június 24.

Hatásos fegyver az APEH-nál

…szankciót. Múlhat a postáson Az adóhatóság nem vizsgálja, hogy a posta „ismeretlenségre” utaló jelzése valós-e, azt elfogadja, és erre alapozva felfüggeszti az adószámot – ismerte el az fn.hu kérdésére az…

2010. május 20.

Haladékot kaphatnak a borsodi adózók

…papír alapon kell eljuttatni az adóhatósághoz – írta az MTI. Sok posta nyitva lesz A postákon megerősített szolgálat, a fővárosban több helyen valamint a megyeszékhelyeken is hosszabb nyitva tartás lesz…

2010. május 11.

Mit tegyünk a fel nem használt közteherjegyekkel?

A közteher-fizetési kötelezettség teljesítésére szolgáló közteherjegyek előállítása és forgalmazása a Magyar Posta Zrt. útján történt 2010. március 31-ig. A közteherjegyek érdekessége, hogy a munkáltató már a közteherjegyek megvásárlásával eleget tett…

2010. február 10.

Internetre kényszerítik a magyar kofákat

…bankba, postára fizetni. Feltéve, hogy van az adott településen posta vagy bank, és nyitva van… Persze megteheti, hogy már előző nap megtudakolja, mennyi a HIPA, bejelent, bevall, befizet… Ha nem…

2009. december 14.

Búcsú az alkalmi munkavállalói könyvtől

…foglalkoztatónak minden évben július 12-ig közteherelőleget kell fizetnie. A mostani szabályok szerint megvásárolt, és ez év végéig fel nem használt közteherjegyeket a jövő év végéig a posta visszaváltja. Forrás: Index…

2009. november 2.

November elsejétől sok minden megváltozik!

2009. november 1-jén lép hatályba a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXV. törvény, valamint a posta- és a hitelintézeti törvény módosítása, továbbá a pénzforgalom lebonyolításáról szóló új MNB rendelet….

2009. augusztus 19.

Lasszóval fognák a jó szakikat

…a kereslet a feldolgozóiparban 65,5 százalékkal, a szállítás, raktározás, a posta és távközlés területén pedig 64 százalékkal esett vissza. Ignits Györgyi elmondta, hogy a recesszió ellenére is érkeznek a munkaügyi…

2009. augusztus 6.

Rettenetes számok: itt tart ma a munkanélküliség

…A régiók közül a legnagyobb mértékű csökkenés egy év alatt Észak-Alföldön (62,2%), Észak-Magyarországon (60,1%), Közép-Dunántúlon (51,5%) valamint Közép-Magyarországon (50,5%) volt. Összességében a feldolgozóipar (65,5%) és a szállítás, raktározás, posta távközlés…

2009. július 20.

A túlfizetés átvezetéséről

…vagy más hatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az adóhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán…

2009. június 8.

E-asszisztencia: megéri kiszervezni a titkárnőt!

…milyen feladatokat kell az e-asszisztensnek ellátnia, illetve, hogy melyek azok a költségek, amelyeket a megbízónak külön térítenie szükséges (például posta-, telefonköltség stb.) Ez a jogviszony már lehet költséghatékonyabb, hiszen míg…

2009. április 16.

Több az állás, de az álláskereső is

…főcsoport a szállítás, raktározás, posta és távközlés, de részesedése mindössze 7 százalékot tesz ki. A negatív munkaerő-piaci folyamatok a férfiakat jobban érintik, mint a nőket, az állástalan férfiak száma ugyanis…

2008. augusztus 13.

Saját dolgozónk képzése szakképzési hozzájárulásból (2. rész)

…és igazolt költségei, a tananyagfejlesztés igazolt képzési létszám és óraszám arányos költségei, egyéb, a képzés megszervezésével, lebonyolításával, értékelésével kapcsolatos igazolt tényleges költségek (terembérleti díjak, posta- és adminisztrációs költségek). Vegyes képzésnél…

2008. május 12.

Magasabb nyugdíjjal csönget a postás

Kedden kezdi meg a Magyar Posta az emelt összegű nyugdíjak, rokkant nyugdíjak és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kézbesítését….

2008. április 28.

Bemutatta új minisztereit Gyurcsány

…bízza a miniszterelnök. Új tárca, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium vezetője Szabó Pál, a Posta vezérigazgatója lett, míg munkaügyi miniszternek Szűcs Erikát, Miskolc szocialista alpolgármesterét kérte fel a kormányfő….

2008. február 26.

Márciustól kerekítik az aprópénzt

…kifizetések). Az egy és két forintosokat márciustól a kereskedelmi bankokban, a takarékszövetkezetekben valamint a posta fiókjaiban legalább fél évig lehet beváltani, a Magyar Nemzeti Bankban pedig egészen 2013. március 1-ig….

2007. október 29.

A tőzsdei cégek a legadakozóbbak

…A legadakozóbb állami cég 434 millióval a Magyar Posta lett. A MAF tapasztalatai szerint az adományozás kultúrája lassan, de folyamatosan fejlődik, az adakozók adózás előtti eredményük 3,5 százalékát költötték jótékony…