890 találat erre a kulcsszóra: szja-bevallás

2008. január 9.

Ismételt adóellenőrzés

Ellenőrzéssel lezárt időszak Az ellenőrzéssel lezárt időszak fogalmát csak a bevallások utólagos ellenőrzésénél lehet értelmezni. Egy nyugta- vagy leltárellenőrzés bármikor ismételten elvégezhető, de ugyanez vonatkozik az egyes adókötelezettségek (bejelentés, könyvvezetés,…

2008. január 3.

A termékdíj-fizetés új szabályai

…tartalom. Az előre biztosított elektronikus nyomtatványok egységes szerkezetben és formában szabadon elérhető kitöltőprogrammal biztosítják az ügyintézéshez szükséges tevékenységek támogatását. A bevallás módja A bevallások döntő többsége elektronikus bevallás a központi…

2007. október 16.

Éjszakai vita az SZJA-ról

Pettkó András (MDF) felszólalásában a mintegy 70 ezer civil szervezet, illetve alapítvány, egyesület támogatását szorgalmazta az szja 1 százalékával, emlékeztetve, hogy ennek hiányában minden harmadik szervezet valójában nem is működik….

2007. augusztus 30.

Búcsú az 59 százalékos kulcstól

…Bulgária így csatlakozik ahhoz a négy EU-tagállamhoz (Észt-, Lettország, Románia, Szlovákia), ahol már most is egykulcsos szja van érvényben. A Deloitte szerint a visegrádi országokban a magyar munkavállalók szja-terhe és…

2007. augusztus 13.

Nem egyértelmű a cégek könnyítése

…hogy a foglalkoztatók havonta kötelesek személyekre lebontott, részletező bevallást adni a magánszemélyeknek teljesített kifizetésekről, juttatásokról, illetve az ezekkel összefüggő valamennyi adóról és járulékról. Az eredeti elképzelések szerint a havi bevallást…

2007. július 31.

Egykulcsos lesz a bolgár szja

A bolgárok is rátértek az szja csökkentés útjára. Ezt jelzi, hogy a szófiai kormány elfogadta az egykulcsos személyijövedelem-adóra vonatkozó tervet. Jövőre 10 százalékos lesz az szja kulcsa. A módosítással az…

2007. július 4.

Egyszerre szigorodik és enyhül az szja

…legalacsonyabb jövedelműek tehát nem tapasztalhatnak kedvező változást. Az szja szigorodásával is számolni kell, mert a koalíciós szerződés 3. számú melléklete félreérhetetlenül fogalmaz: az szja kedvezmények szűkítését, átalakítását említi. Forrás: FigyelőNet…

2007. június 27.

Szimpatikusabb hivatalt ígér az APEH

…kért, közülük 9124-en voltak az adamra jogosultak. Az adóhatóság várakozásaival összhangban mintegy 4,5 millió darab szja-bevallás érkezett, ezekből eddig 3,4 milliót dolgozott fel a hivatal. A feldolgozott bevallások szerint az…

2007. május 21.

Szja-bevallások: hétfő éjfél a határidő

…magánszemélyektől várja az szja-bevallásokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A szakértők azt tanácsolják, aki teheti, vegye igénybe az adóhatóság honlapjáról letölthető nyomtatványkitöltő programot, mert a bevallás elkészítése azzal…

2007. május 16.

Adós adózók: hétfő éjfélkor üt az óra

…– a korábbi évekhez hasonlóan – a leggyakoribb hiba, hogy a bevallás kitöltését követően az adózók elfelejtik aláírni a bevallást. A bevalláshoz csatolt kiegészítő lapokat se felejtsük el aláírni! Az…

2007. május 11.

Szja-bevallás: még tíz nap

…33 százalékkal több szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, mint tavaly ugyaneddig. A nyilvántartott 1 812 022 darab bevallás 52 százalékát már internetes programmal töltötték ki, a tavalyinál 20 százalékkal többen választották…

2007. május 11.

Nem érdemes késni az adóbevallással

…az adózó (a felsorolás nem teljes!), ha: a bevallási kötelezettségét a bevallás határidejét követően, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki (bevallási késedelem), bejelentési…

2007. május 7.

Eddig ötezer APEH-ellenőrzés

…is fontos a precíz kitöltés a kedvezmény érvényesítéséhez. Az szja-bevallás keretében – külön lapon – kell bevallani az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást is. A bevallási nyomtatvány kitöltésekor a munkáltatótól, kifizetőktől kapott…

2007. április 25.

Az iparűzési adóbevallás gyakorlata

…körére adórendeletükben eltérő szabályokat állapíthatnak meg, a bevallási nyomtatvány ˝kötelező˝ adattartalmát a hatályos adórendelet tartalmára figyelemmel köteles kiegészíteni. A 2006-os adóévről szóló bevallás szerkezete – hasonlóan a korábbi évekhez –…

2007. április 6.

APEH: mennyien vallottak?

Az MTI-Eco hír szerint az önadózást választó magánszemélyektől az adóhatóság az idén mintegy 2,4 millió szja-bevallást vár. (Adóhatósági adómegállapítást (ADAM) körülbelül 14 ezren kértek.) A magánszemélyek az idén is háromféle…

2007. március 27.

Az szja-előleg fizetés szabályai 2007-ben

…bemutatja hogy mikor nem kell az szja-előleget levonnia a kifizetőnek, a törvényben meghatározott módszertől eltérő adóelőleg-számítást, a göngyölítéses módszert, a nem pénzbeli formában juttatott jövedelmek utáni adóelőleg-fizetést, a bevallás és…

2007. március 27.

Az őstermelők is kötelesek járulékot fizetni

…járulékot kell fizetniük. A bevallási, bejelentési kötelezettségeket tekintve kiemeljük, hogy a mezőgazdasági őstermelő a járulékokat (tagdíjat) a havi bevallás szerinti adattartalommal, elektronikus úton, negyedévente, a negyedévet követő hónap 12-éig vallja…

2007. március 2.

Most az APEH fizet – megkezdődtek az szja-visszautalások

…570 ezer szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, többségük valószínűleg egyéni vállalkozóktól, mivel számukra a bevallási határidő február 15-én lejárt. Nem érdemes kapkodniuk azoknak a magánszemélyeknek, akik nem kérték sem a munkáltatói,…

2007. március 1.

Nehéz év vár a cégekre

…– mondta Ruszin. E-bevallás Az idei évtől minden kifizető és munkáltató, kb. 830 ezer bevalló kötelezett elektronikus úton elkészíteni és elküldeni bevallását az APEH-nak – közölte Nagy József, az APEH…

2007. február 21.

˝Titokban˝ készülnek az önrevíziók

…a mulasztási bírságot elkerülendő – akkor is beadják a bevallást, ha a számviteli nyilvántartásokat még nem zárták le az adott időszakra vonatkozóan, és inkább utólag módosítják a leadott bevallást, az…