889 találat erre a kulcsszóra: szja-bevallás

2009. augusztus 3.

Mire figyel az APEH augusztusban?

…eleget tenni az alábbi feladatoknak. Bevallás Bevallás az egyes adókötelezettségekről az államháztartással szemben havi, évközi (negyedéves), éves bevallás benyújtására kötelezett adózók részére 0901, áfabevallás az általános forgalmi adó kötelezettségének, illetve…

2009. július 20.

A túlfizetés átvezetéséről

…nem értesíti azt az adózót, aki (amely) bevallás benyújtására, illetőleg adatszolgáltatás teljesítésére elektronikus úton kötelezett, vagy önkéntesen elektronikusan nyújtotta be a bevallását. E rendelkezés alapján meghatározott adózók részére évente folyószámla-kivonatot…

2009. június 23.

MSZP-vétó: a vagyonadó nem lesz leírható az szja-ból

…sikerként értékelik például az szja sávhatárok módosítását, melynek értelmében jövőre évi 5 millió forintig, 2011-től 15 millió forintig 17 százalékos lesz az adókulcs, vagyis gyakorlatilag megvalósul az egykulcsos adózás Magyarországon….

2009. május 5.

Végső elszámolásra készül az APEH

…az átvett nyomtatványokat aláírva visszaküldeni a hatóságnak – mint ahogyan általánosan a bevallás benyújtásának határideje is május 20. Idén lett sláger az egyszerűsített bevallás Az egyszerűsített bevallás elve már régóta…

2009. január 20.

Adóügyek: lassan ideje mindent bevallani

Az esetek többségében háromféleképpen (önadózóként, adóhatósági egyszerűsített bevallással, illetve munkáltatói adómegállapítással) is teljesíthetjük az idei évben esedékes, 2008-cal kapcsolatos szja-bevallásunkat….

2009. január 5.

A magán-nyugdíjpénztári tagdíj utólagos elszámolása

…kell.) Tárgyéven belüli rendezés (tárgyhavi bevallásban) az APEH felé: Ebben az esetben a munkáltató az APEH felé 2008. április hónapról a 2008. május 12-én benyújtandó 0808-as számú bevallás 10-es lapján…

2008. december 30.

Így adózunk 2009-ben

…adómentesen átvállalható költségére (korlát: a minimálbér 2,5-szerese), illetve a művelődési intézményi szolgáltatásokra (korlát: a minimálbér). Egyszerűsített bevallás Lesz egyszerűsített bevallás, amelynek lényege, hogy az adóhatóság állítja össze a nála rendelkezésre…

2008. december 26.

Az szja kedvezmények változásai

…figyelembe vett összegek az adóhatósági közreműködés nélkül benyújtott bevallásban a magánszemély által megjelölt sorrendben vehetők figyelembe. Az adóhatósági közreműködéssel benyújtott egyszerűsített bevallásban és a munkáltatói adómegállapítás elkészítése során a kedvezményalapban…

2008. december 23.

Végleges határidők a TEÁOR és a szakmakódok átsorolásra

…módosítanak, az átsorolást az érintett cégeknek kell változásként bejelenteniük a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal – ideértve az adókötelezettség hiánya miatt benyújtott bevallás helyettesítő nyilatkozatot is – egyidejűleg…

2008. november 11.

Újabb hadüzenet a fiktív számlázásnak

…azonban visszautasítják a munkavállaló szja bevallásának elkészítését, tájékoztatniuk kell az egyszerűsített bevallás lehetőségéről, amelyet az APEH készít el az adózó kérésére. Azoknak a magánszemélyeknek a terhe csökken, akiket eddig érintett…

2008. október 3.

Szja-bevallások: a tavalyinál kisebb topjövedelmek

…nem fedezték a minimálbér után felszámított adó teljes összegét, emellett a nyugdíjjövedelem megjelenése és a kedvezmények szigorítása játszott szerepet. Közel 4,5 millió szja- bevallás, illetve munkáltatói elszámolás érkezett az adóhatósághoz,…

2008. szeptember 29.

A bevallás elmulasztása miatti bírságnál nincs kimentési lehetőség

…hiányosságról és a késedelemről tesz említést. A bevallási elmulasztása ezzel szemben olyan jogsértés, mely az Art. 172. §-ában a bevallási késedelemtől elkülönítve, önálló tényállásként került rögzítésre. A bevallási kötelezettség teljesítésének…

2008. szeptember 22.

A kerekítés szabályai és könyvelése – tanácsokkal

Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása csak azokat a bevallásokat érinti, amelyekben az adatokat forintra feltüntetve kell benyújtani. A vállalkozók tekintetében ilyen bevallás a „0808A” Havi bevallás a…

2008. augusztus 27.

Új szja, kisebb tb

…társasági adó. 2010-ben még két százalékkal csökkenne a munkáltatói járulék, az szja alsó sávjának jövedelemhetára pedig 2,5 millió forintra emelkedne. Végül pedig az szja 18 százalékos sávjának jövedelemhatára 3 millió…

2008. július 9.

A mezőgazdasági őstermelők járulékkötelezettsége

…évre vonatkozóan a tárgyév első negyedévére vonatkozó járulékbevallásban lehetett nyilatkozni. Bevallás, befizetés A mezőgazdasági őstermelő a társadalombiztosítási járulékot, az egészségbiztosítási járulékot és a nyugdíjjárulékot (tagdíjat) elektronikus úton a 0858-ös bevalláson…

2008. május 21.

Csak elvi szinten egyszerűsödött a bevallás

Az e-bevallás elterjedése ellenére sok a hiba. A bevallásokkal kapcsolatos leggyakoribb hiba – elfelejtik aláírni a kinyomtatott vagy kitöltött bevallási nyomtatványt – valószínűleg addig nem szűnik meg, amíg papíralapú ügyintézés…

2008. március 17.

Hogyan töltsük ki az szja-bevallást?

…helyesbítésével (ha szükséges önellenőrzéssel) kerülhetnek a bevallásba. Feltétlenül ki kell tölteni a bevallás főlapján a javítani kívánt bevallás vonalkódját is. A kijavított bevallást a teljes adattartalommal ismételten be kell nyújtani….

2008. január 31.

Adóbevallás: mától indul a szezon

A tavaly már befizetett és a még befizetendő közteher kiszámítására alapjában véve az idén is három lehetőségük van a magánszemélyeknek: a munkáltató vagy az adóhatóság felkérése a bevallás elkészítésére, valamint…

2008. január 9.

Ismételt adóellenőrzés

Ellenőrzéssel lezárt időszak Az ellenőrzéssel lezárt időszak fogalmát csak a bevallások utólagos ellenőrzésénél lehet értelmezni. Egy nyugta- vagy leltárellenőrzés bármikor ismételten elvégezhető, de ugyanez vonatkozik az egyes adókötelezettségek (bejelentés, könyvvezetés,…