971 találat erre a kulcsszóra: uniós eljárás

2007. május 30.

Hitelt érdemlő bizonyítékok adóellenőrzésnél

…vonatkozó álláspontját a hatósági eljárás során nem fejtette ki, először erre egyrészt a keresetlevélben, másrészt az első bírósági tárgyaláson hivatkozott. Az ezt igazoló iratokat is a bírósági eljárás megindulását követően…

2007. május 25.

Hogyan kérhetünk uniós családi pótlékot?

A legfontosabb szabály azonban az, hogy az egyes tagállamok állampolgárai között diszkriminálni nem lehet. Tehát a magyar munkavállalók is ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe a szociális ellátórendszert, mint az adott tagország…

2007. május 15.

Megújuló energia – megújuló energiapolitika

…ezer pályázatra lehet elég, május 10-ig 3600 érkezett ez Energia Központ Kht.-hez, így folyamatosan várják az újabb pályázatokat. Egységes uniós energiapolitika? Miközben vezető magyar politikusok az Európai Unió által preferált…

2007. május 15.

Nincs uniós egység a társasági adó alapjáról

…uniós elnökség által rendezett konferencián az Európai Bizottságot Kovács László adóügyi biztos képviselte, egyben Peer Steinbrück német pénzügyminiszter mellett a vitaindító előadást is tartotta. A magyar biztos elmondta: vitaindítójában hangsúlyozta,…

2007. május 9.

Vitatott uniós költségvetés

A négy ország érvelése szerint ronthatja az uniós igazgatási szervek működésének hatékonyságát, ha több forrást bocsátanak a rendelkezésükre annál, mint amennyit várhatóan el tudnak költeni. Ez az aggály különösnek tűnhet…

2007. április 17.

Esély az iparűzési adónak

Az Európai Bizottság álláspontja szerint nem ellentétes a magyar iparűzési adó az európai uniós jogrenddel – ezt a véleményt juttatta el a brüsszeli testület az Európai Bírósághoz. A luxemburgi székhelyű…

2007. március 27.

Áprilistól hatályosak a munkajogi változások

…felszámolási eljárás befejeződését követően vált esedékessé. Ezek a munkavállalók elsősorban azok, akik a felszámolási eljárás alatt felmondási védelem alatt állnak (általában táppénzes állomány, vagy gyes miatt). Ezek a munkavállalók a…

2007. március 13.

A tagi (kezesi) felelősség időbeli korlátai

…hogy az adóssal szembeni felszámolási eljárás, illetve a követelés felszámolási eljárásban való érvényesítése hogyan hat ki a mögöttes felelős (kezes, illetve a társaság tagja) helyzetére. Megszakítja-e vele szemben is az…

2007. február 1.

Uniós jogból jól állunk

…eljárások számottevő növekedése a tavalyi év során. Magyarország ellen 22 szabálysértési eljárás van folyamatban, ez több, mint a feleannyiban érintett Észtországé, de messze elmarad a régi tagállamokétól: Olaszország ellen például…

2007. január 9.

Drágul a földhivatali eljárás

A február 4-ét követően indult ingatlannyilvántartási eljárásokban az elsőfokú eljárásért az eddigi 5000 forint helyett 6000 forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, a földhivatali kérelem benyújtásával egyidejűleg. A jelzálog bejegyzése,…