1306 találat erre a kulcsszóra: vállalkozói szja-bevallás

2007. július 11.

Drámaian megugrottak a végelszámolások

…ugyanis szemben a nemzetközi tendenciákkal, ahol bizonyos országokban törvény is tiltja, hogy egyetlen tevékenység végzésére azonos vállalkozói kör több céget is létrehozzon, ez Magyarországon ma általános gyakorlat. Forrás: Napi Gazdaság…

2007. július 10.

A vállalkozói körbetartozások mérséklése

…a hitelező kérelmére sor kerülhet a felszámolási eljárásra. Több ponton módosították a képviselők a közbeszerzés szabályait is. Így például, az ajánlattevőnek köteles vállalni, hogy nyertessége esetén az alvállalkozói szerződéseiben magára…

2007. július 10.

Megint üt az evások órája

Az egyszerűsített vállalkozói adót fizetőknek, adóelőlegként, csütörtökig kell átutalniuk az első negyedévi bevételük 25 százalékát. Áprilisban, az első negyedévi teljesítés esedékességének hónapjában 28,4 milliárdot fizettek be az evások. Az első…

2007. július 6.

Olcsóbban kellene dolgozni – nőnek az adóterhek

…akkor vállalkozói adónak nevezték – tette hozzá. A szakértő az áfával kapcsolatos változtatási terveket (a csoportos adóalanyiság kiterjesztése, a fordított adózás bevezetése, a behajthatatlan követelések áfa-visszaigénylési lehetősége, vevőn történő behajthatóság,…

2007. július 4.

Egyszerre szigorodik és enyhül az szja

…legalacsonyabb jövedelműek tehát nem tapasztalhatnak kedvező változást. Az szja szigorodásával is számolni kell, mert a koalíciós szerződés 3. számú melléklete félreérhetetlenül fogalmaz: az szja kedvezmények szűkítését, átalakítását említi. Forrás: FigyelőNet…

2007. július 4.

Magasabb járulékalap a kezdő egyéni vállalkozónál

…foglaló munkaviszonyban is áll, illetőleg közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat. A folyamatosan tevékenykedő egyéni vállalkozó esetében ellenben a járulékokat a vállalkozói kivét, átalányadózó esetén az átalányadó…

2007. június 28.

Rosszul érinti az egyéni vállalkozókat a minimáladó

…a vállalkozói jövedelemadó alapját „hozzák ki nullára”. Ennek a módszernek, úgy tűnik, vége a minimáladó beköszöntével. A minimáladó megjelenése arra készteti az egyéni vállalkozót, hogy vállalkozói jövedelmet képezzen. A vállalkozói…

2007. június 27.

Szimpatikusabb hivatalt ígér az APEH

…kért, közülük 9124-en voltak az adamra jogosultak. Az adóhatóság várakozásaival összhangban mintegy 4,5 millió darab szja-bevallás érkezett, ezekből eddig 3,4 milliót dolgozott fel a hivatal. A feldolgozott bevallások szerint az…

2007. június 20.

Vállalkozói falut avattak

…jövőre kezdődhet meg a pécsi ipari parkban, amely jelenleg 43, zöldmezős beruházás révén betelepült vállalkozásnak ad otthont. A vállalkozói falu első épületének átadását követően a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-baranyai Kereskedelmi…

2007. június 5.

Eddig 100 milliárdba van az aszály és a fagy

…támogatást a foglalkoztatási terhek befizetésekor, illetve csökkentsék azokat számukra. Úgy vélik, a bankok 50 százalékkal mérsékelhetnék azon agrár-vállalkozói ügyfeleik hitelkamatait, akiknek a pénzintézet a közvetlen támogatásra alapozott hiteleket folyósít. Ezek…

2007. május 21.

Szja-bevallások: hétfő éjfél a határidő

…magánszemélyektől várja az szja-bevallásokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A szakértők azt tanácsolják, aki teheti, vegye igénybe az adóhatóság honlapjáról letölthető nyomtatványkitöltő programot, mert a bevallás elkészítése azzal…

2007. május 21.

Idei teendők a különadóval kapcsolatban

…különadót. A különadó alapjaként figyelembe veendő vállalkozói jövedelmet annak függvényében kell megállapítani, hogy az érintett vállalkozói jövedelemadózást vagy átalányadózást alkalmaz. Az adó mértéke szintén 4 százalék, amely költségként egyébként nem…

2007. május 18.

Májusig 34,3 milliárd forint evát fizettek be idén

Ebben az évben először április 12-ig kellett egyszerűsített vállalkozói adóelőleget fizetniük a vállalkozásoknak. Tavaly az első négy hónapban 46,4 milliárd forintot utaltak át az evakörbe tartozók, de az összeget csak…

2007. május 17.

Júliustól mégis lesz elvárt adó

…a bevallás kiegészítése alól a tevékenység megkezdése évében és az azt követő évben, ha a tevékenység megkezdését megelőző 36 hónapban a magánszemély egyéni vállalkozói tevékenységet nem folytatott, vagy ha az…

2007. május 16.

Adós adózók: hétfő éjfélkor üt az óra

…– a korábbi évekhez hasonlóan – a leggyakoribb hiba, hogy a bevallás kitöltését követően az adózók elfelejtik aláírni a bevallást. A bevalláshoz csatolt kiegészítő lapokat se felejtsük el aláírni! Az…

2007. május 11.

Szja-bevallás: még tíz nap

…33 százalékkal több szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, mint tavaly ugyaneddig. A nyilvántartott 1 812 022 darab bevallás 52 százalékát már internetes programmal töltötték ki, a tavalyinál 20 százalékkal többen választották…

2007. május 11.

Nem érdemes késni az adóbevallással

…az adózó (a felsorolás nem teljes!), ha: a bevallási kötelezettségét a bevallás határidejét követően, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki (bevallási késedelem), bejelentési…

2007. május 7.

Eddig ötezer APEH-ellenőrzés

…is fontos a precíz kitöltés a kedvezmény érvényesítéséhez. Az szja-bevallás keretében – külön lapon – kell bevallani az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást is. A bevallási nyomtatvány kitöltésekor a munkáltatótól, kifizetőktől kapott…

2007. április 25.

Az iparűzési adóbevallás gyakorlata

…körére adórendeletükben eltérő szabályokat állapíthatnak meg, a bevallási nyomtatvány ˝kötelező˝ adattartalmát a hatályos adórendelet tartalmára figyelemmel köteles kiegészíteni. A 2006-os adóévről szóló bevallás szerkezete – hasonlóan a korábbi évekhez –…

2007. április 11.

Holnapig kell átutalni az első negyedéves eva-előleget

Az egyszerűsített vállalkozói adót fizetőknek, adóelőlegként, csütörtökig kell átutalniuk az első negyedévi bevételük 25 százalékát. Februárban, az államháztartási adatok szerint 2,4 milliárd forint adóelőleget már befizettek az eva körbe tartozók….