Így csináljon pénzt kinnlevőségeiből
Tavaly havonta 1300-nál több céget számoltak fel, és harmadával több cég ment tönkre, mint egy évvel korábban, jelentette az Opten 2010 elején. A végelszámolások száma 44 százalékkal emelkedett, 14 000-re….
Tavaly havonta 1300-nál több céget számoltak fel, és harmadával több cég ment tönkre, mint egy évvel korábban, jelentette az Opten 2010 elején. A végelszámolások száma 44 százalékkal emelkedett, 14 000-re….
…rúg. A 180 napon túl tartozók most közzétett listáján szereplő 1655 cégből 159 társaság adószámát felfüggesztette az adóhatóság, 1162 felszámolás, 68 pedig végelszámolás alatt áll, az utóbbiaktól tehát már nem…
…legtöbb felszámolási eljárás. A fővárosban az előző évi 2.984-hez képest tavaly 4.710 esetben kezdeményeztek eljárást a fizetőképtelen cégek ellen. Pest megyében 1.341, Szabolcs-Szatmárban 1.337 céget számoltak fel tavaly. Végelszámolás sorsára…
…adóhatóság, 1.005 felszámolás, 61 pedig végelszámolás alatt áll, az utóbbiaktól tehát már nem sok bevételre számíthat az APEH. Szikora János, az APEH elnöke szerdán egy rendezvényen elmondta: a hátralékok összege…
…ezret, az első fél évben mintegy 7500 felszámolási eljárás, több mint 6500 végelszámolás és tizenöt csődeljárás indult. Különböző szakértői vélemények szerint az újonnan indított felszámolási eljárások száma 17 ezerre nőhet….
…1 349 cégből 123 társaság adószámát felfüggesztette az APEH, 919 felszámolás, 50 pedig végelszámolás alatt áll, tehát valószínűleg soha nem fogja befizetni hátralékát. Az APEH negyedévente teszi közzé a tartós…
…jog gyakorlásának egyéb feltételeitől függetlenül – nem gyakorolhatja. Az adószám törlése Amennyiben a felfüggesztést elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül a felszámolás, végelszámolás alatt nem álló adózó adószámának…
…szerinti megosztásban. Ezen túlmenően a felszámoló, illetve a végelszámoló köteles a jogutód nélküli megszűnéséről, azt megelőzően legalább harminc nappal írásban tájékoztatni az érintett munkavállalókat is. A felszámolás és a végelszámolás…
…következtetéseket levonni, ezért egyelőre nem módosítják prognózisukat, amely szerint idén akár 17 ezer cég is felszámolásra juthat. A felszámolásokkal szemben rendkívüli módon emelkedet a végelszámolások száma. A februárban kezdeményezett 1233…
…évült adótartozásuk; nyilatkozatuk alapján a közzétételt megelőző hónap utolsó napjáig esedékes bevallási és befizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesznek/tettek; az adószámukat nem függesztették fel; nem állnak csődeljárás, végelszámolás illetve felszámolási eljárás…
…felszámolásoknál. „Ez azt támasztja alá, hogy nem lehet minden végelszámolásra fizetésképtelenségi problémaként tekinteni, hiszen ha ez igaz lenne, akkor a felszámolásoknak és végelszámolásoknak nagyjából egyforma ütemben kellene emelkedniük” – értékelte…
…letétbe helyezni és közzétenni az egyezségkötést követő 30 napon belül. Végelszámolás Január elsejével a végelszámolás számviteli feladatairól szóló 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 7. §-ának (6) bekezdésében a követő 150…
…felszámolást, illetve adószámukat nem függesztették fel; nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás, illetőleg végelszámolás alatt; csoportos adóalanyiság esetén a csoportos adóalanynak nincs általános forgalmi adó tartozása; végezetül nem minősül adó…
…felszámolás vagy végelszámolás alatt még nem álló adós közül 11-nek az illetékeseit nem tudták utolérni. Mit listáz az APEH? Az adóhivatal egyébként minden negyedévet követően kétféle feketelistát is közzétesz. Az…
…hatályba az a rendelkezés, amely szerint végelszámolás esetén a cégbírósághoz csatolni kell az állami adóhatósági és vámhatósági nyilatkozatát arról, hogy a cégnek adótartozása nincs, és a cégnél adóhatósági eljárás nincs…
…mind pedig az egyszerűsített módon lefolytatott végelszámolások esetén – elutasítás terhe mellett – be kell nyújtani a legfőbb szerv jogutód nélküli megszűnést elhatározó, és a végelszámolás megindítására, a végelszámoló kijelölésére…
…aláírásra, ha a beszámolót kormányzati portál útján nyújtják be. A végelszámolás során újdonság, hogy a cég csak akkor törölhető a cégjegyzékből, ha az állami adóhatóság és a vámhatóság is úgy…
…pedig 3,9 milliárd forint. A végelszámolás alatt álló budapesti UnionComp Kerskedelmi Kft. adóhiánya meghaladja az 1 milliárd forintot, s hasonló összeget képvisel a megállapított jogkövetkezmény is. A lista harmadik helyén…
…Hungary legfrissebb elemzése szerint 2007 első kilenc hónapjában közel 25 százalékkal nőtt a fizetésképtelenség miatti hazai cégeljárások száma. Továbbra is nagymértékben nőttek a végelszámolások (60,83 százalékkal), a felszámolási eljárások mennyisége…
…a következők: A munkáltató személyében bekövetkező változások munkavállalókat érintő hatásairól a szakszervezetnek és a munkavállalók közösségének – a változás hatálybalépése előtt – tájékoztatást kell adni. Végelszámolás, csőd, felszámolási eljárás esetén…