Az engedmények áfája
…mint vagyoni előnynek terhére akár az árengedmény nyújtója, akár – az árengedmény nyújtójával kötött előzetes megállapodás alapján – más értékesít terméket, nyújt szolgáltatást. Ilyen esetben az utóbb említett ügylet –…
…mint vagyoni előnynek terhére akár az árengedmény nyújtója, akár – az árengedmény nyújtójával kötött előzetes megállapodás alapján – más értékesít terméket, nyújt szolgáltatást. Ilyen esetben az utóbb említett ügylet –…
…majd azt vizsgálja, indokolható-e a diszkrimináció az egyes közteherfajták között, vagy közjogi, intézményi megítélésük miatt azonos csoportba sorolhatók. Ebből pedig az következne, hogy az indítványt elutasítják, arra hivatkozva, hogy a…
Januártól kizárólag engedéllyel lehet majd színesfémekkel kereskedni a fémek begyűjtéséről és értékesítéséről szóló júniusban elfogadott törvény szerint. Az engedély megszerzésének szigorú feltételei lesznek, amelyek közül kiemelendő, hogy a kérelmezőnek vagyoni…
…Az adó – mint említettük – a tulajdonost terheli, de ha a lakóingatlanra vagyoni jogot (haszonélvezet, használat, kezelői jog, vagyonkezelői jog) alapítottak, akkor az ezen vagyoni jog gyakorlására jogosult személy…
…Csak a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Sztv.) elkövetéskor hatályos rendelkezéseivel együtt értelmezhető. A szerzői jogi törvény értelmében a szerzőt személyhez fűződő jogok és vagyoni jogok illetik meg….
…vagyoni betét esetén az illetékkötelezettség keletkezésének napján érvényes tőzsdei átlagár alapján számított érték. Ennek hiányában annak a gazdasági társaságnak, szövetkezetnek, egyéb jogi személynek az illetékkötelezettség keletkezésének napján rendelkezésre álló, a…
…korábban politikusaik, illetve szakértőik a vagyonadó bevezetése mellett érveltek. A Fidesz tekintélyes gazdaságpolitikusa, Matolcsy György többször síkra szállt a vagyoni típusú adók bevezetéséért. Cséfalvay Zoltán, a Fidesz 2005-2006-os Gazdasági Konzultációjának…
…veszi alapul a büntetések meghatározásakor. Alapesetként már egy illegális másolat továbbadása is illegális terjesztésnek minősül, amely több másolat esetén elérheti a jelentős vagyoni hátrány és a különösen nagy vagyoni hátrány…
A cégautóadó vagyoni típusú adónemek közötti újraszabályozása abból a posztulátumból eredeztethető, hogy egyfelől a személygépkocsi vagyoni értéket képvisel, másfelől a nem kizárólag magánhasználatú – különösen a nem magánszemély tulajdonában álló…
…meghatározott irány szerint. Hozzátette: el kell dönteni, mekkora legyen a fogyasztási, illetve a vagyoni típusú adók aránya a bevételek között. Szerinte a vagyoni típusú adók aránya csekély mértékű a bevételek…
…gazdaság számára elvész. A támogatási jogosultság vagyoni értékű jognak tekinthető, mely az adott tagországon vagy régión belül, földterülettel vagy anélkül átruházható (értékesíthető), ideiglenesen átengedhető vagy természetes személyek örökölhetik. A jogosultságok,…
…többletterhekkel jár, ami a közvetett diszkrimináció veszélyét hordozza. Ha például Nyugat-Dunántúlról jön, a jármű tulajdonosa jelentős útiköltséggel kénytelen számolni, az ügyintézéshez szabadságot kell kivennie, a folyamat elhúzódása miatt esetenként kénytelen…
…azonnal nem számszerűsíthető, illetve pénzben közvetlenül nem fejezhető ki. Nem vagyoni előny esetében a pénzbírságot az érintett jogi személy vagyoni helyzetére tekintettel fogják megállapítani. A magyar büntetőeljárásban új jogintézmény –…
…körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelent ős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén legfeljebb 2 milliárd forintig terjedhet, – az előző pont alá nem…
…törvényi korlátja van, legalább egy szavazattal minden tagnak rendelkeznie kell. Vagyis közkereseti társaságok és betéti társaságok esetén a szavazati jog mértéke független a vagyoni hozzájárulás mértékétől, az a társasági szerződésben…
…kapcsolatos új szabályok Jelentősen megváltoztak 2008-ban az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózására vonatkozó szabályok. Az egyik legfontosabb változás az, hogy a 2007. december 31-ét követően értékesített ingatlan, vagyoni értékű jog esetében…
…vagyoni értékű jognak minősül. Az ajándékozás fogalmára a polgári törvénykönyvben foglaltak az irányadók, miszerint az ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására…
…természetbeni juttatásnak az olyan utalvány, ami bármire beváltható, illetve a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz sem. Ezzel összefüggésben módosult a bevétel fogalma is. Bevétel többek között az a vagyoni érték is, amelyet…
…vagyoni jog) értékesítése esetén fennáll. Ezen felül, ha a belföldi magánszemély olyan államban fekvő ingatlan (vagyoni jog) átruházásából szerez jövedelmet, amellyel hazánknak kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye nincs, a jogügylet…
…– figyelmeztet Lengyel Tibor adószakértő és -tanácsadó, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke. A megélhetés súlyos veszélyeztetettségét az adózó és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyoni, jövedelmi…