Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár az üzleti vagy cégértéknek kevés közös tulajdonsága van más befektetett eszközzel, a számviteli törvény a számviteli elszámolások kapcsán nem tesz kivételt. Ez a szemlélet a terv szerinti értékcsökkenés megtervezésekor is problémákat okoz a vállalkozásoknak.
Pozitív üzleti vagy cégérték a törvény definíciója szerint akkor keletkezik, amikor a vállalkozás megvesz egy másik céget (ritkábban annak csak egy részét), és vételárként jelentősen többet fizet érte, mint amennyit az a cég a piaci értékre értékelt eszközei és a kötelezettségei különbözetéből számítva ér. Ilyen esetekben ennek a döntésnek a hátterében az áll, hogy a cégnek az eszközei piaci értékén felül is van olyan, a könyvekben ki nem fejezhető értéke, ami indokolja, hogy az üzletrészei magasabb értéken cseréljenek gazdát.
Ezek az értékek lehetnek: jó hírnév, bejáratott termékek és üzletmenet, várható növekedési potenciál és még sok más, számviteli szempontból nem számszerűsíthető tétel. A törvény ezt a többletértéket (amennyiben jelentős) leválasztatja a részesedésről, és önálló eszközként, üzleti vagy cégértékként az immateriális javak között rendeli kimutatni.
Az üzleti vagy cégérték olyan eszköz, amelyre a számviteli törvény a terv szerinti értékcsökkenésre vonatkozó eljárásokat írja elő alkalmazni, azonban ezek az eszköz viszonylatában nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhetőek. Így a vállalkozásnak meg kell állapítania az eszköz hasznos élettartamát és a hasznos élettartam végén várható maradványértékét annak érdekében, hogy az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenés összegét kiszámíthassa. Ha azonban feltesszük azokat a kérdéseket, amelyek segítségével ezek a döntések más eszközöknél meghozhatóak lennének, azt tapasztaljuk, hogy az üzleti vagy cégérték lényegével kerülnek ellentmondásba, így nem megválaszolhatóak.
Az első kérdés, hogy meddig tervezi a cég ezt az eszközt használni. A részesedések eszközértékénél jelentősen magasabb vételár kifizetésével szerzett jó hírnév, üzleti potenciál, vevőkör stb. esetén az adásvételt követően erre nem igazán adható más válasz, mint hogy terveink szerint minél tovább kívánjuk ezt a pozitívumát a frissen vásárolt leányvállalatunknak megőrizni, a legjobb lenne örökre.
Így a legracionálisabb döntés minden esetben a számviteli törvény 52. § (6) bekezdésére hivatkozni, amely szerint nem szabad terv szerinti értékcsökkenést elszámolni olyan eszköz után, amely értékéből a használat során nem veszít.
Természetesen a későbbiekben előfordulhat, hogy a jó szándék ellenére mégsem sikerül a jó hírnevet, vevőkört stb. megtartani. Ebben az esetben azonban az 53. § (1) bekezdésének e) pontja alapján kell terven felüli értékcsökkenést elszámolni. Előre eltervezetten történő „goodwill-elhasználásról” itt sem beszélhetünk.
Ha a cég törekszik is a jó hírnév, ügyfélkör megőrzésére, néhány év elteltével már nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy például a továbbra is megmaradt stabil ügyfélkör mekkora részben köszönhető az évekkel ezelőtti adásvétel előtti időszaknak (aminek értékét az aktivált goodwill fejezi ki), és mekkora részben köthető már az új tulajdonos alatti tevékenységhez. Így létezik olyan érvelés is, miszerint az üzleti vagy cégérték hasznos élettartamának megállapításakor azt az időszakot kell megállapítani, ameddig az adásvétel előtti időtartamban kialakított jó hírnév, ügyfélkör stb. többletbevételt termel az adásvétel utáni időszakban.
Az üzleti vagy cégérték sajátos számviteli megoldásairól Kardos Péter ír a Számviteli Tanácsadó 2013/04. számában megjelent cikkében.
