Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Számviteli kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén legkésőbb május végéig kell eleget tenniük a transzferár dokumentáció készítési kötelezettségüknek azoknak a vállalatoknak, akik a naptári évvel megegyező üzleti évvel rendelkeznek.
A transzferár-dokumentációt a tárgyévi társasági adóbevallással (TAO) egyidejűleg, de legkésőbb a TAO bevallás benyújtásának az időpontjáig el kell készíteni. Ez a határidő a naptári évvel egyező üzleti éves adózók esetében 2021. május 31.
Figyelem, a május 31. a végső határidő! Amennyiben a társaság ennél korábbi időpontban adja be Tao bevallását, akkor a transzferár-nyilvántartásnak is hamarabb kell elkészülnie. Utóbbi esetben pedig a NAV már május utolsó napját megelőzően is kérheti a transzferár-dokumentációt egy adóellenőrzés során.
2018-tól már minden kapcsolt vállalkozásnak az új transzferár rendelet (32/2017. (X.18) NGM-rendelet) alapján kell elkészítenie a többszintű transzferár-nyilvántartását, amely a fődokumentumból (Master file),és a helyi dokumentumból (Local file) áll. A transzferár-nyilvántartás harmadik eleme a CbC (országonkénti) jelentés, amely jelenleg csak a 750 millió eurós konszolidált árbevételt elérő cégcsoportba tartozó hazai vállalatokat érinti. A cégcsoport árbevételi adatait az adatszolgáltatási pénzügyi évet megelőző pénzügyi évre vonatkozóan kell vizsgálni.
Tartalmát tekintve a helyi dokumentum hasonlít a korábbi transzferár rendelet szerint elkészített önálló transzferár-nyilvántartáshoz. Azonban ennek a dokumentumnak már számos olyan további elemet is tartalmaznia kell, amely korábban nem képezte a transzferár-nyilvántartási kötelezettség részét. A helyi dokumentum elkészítése minden esetben a cégcsoport helyi tagvállalatának feladata.
Összetettsége, illetve átfogó jellege miatt jellemzően ezt a dokumentumot a központi, vagy a konszolidációt készítő vállalat állítja össze. Ugyanakkor az anyavállalat országában irányadó transzferár szabályozás (vagy annak hiánya),vagy az ár/érték arány izsgálata függvényében az is előfordulhat, hogy ez mégis a magyar tagvállalat feladata lesz. A fődokumentuvm elkészítését az adózó – hasonlóan a helyi dokumentum elkészítéséhez – a magyar transzferár szolgáltatója segítségével tud hatékonyan megoldani. Ekkor kiemelten fontos, hogy a Master file elkészítéséhez szükséges információ rendelkezésre álljon.
Fontos, hogy amennyiben a fődokumentumot a magyar vállalatnak kell elkészítenie, mert ilyet nem bocsát rendelkezésére az anyavállalat, úgy az elkészítés határideje megegyezik a helyi dokumentum határidejével.
Abban az esetben, ha a fődokumentumot a csoport központilag készíti el, és bocsájtja rendelkezésre a többi tagvállalat számára (és a helyi dokumentum határidőre elkészült),úgy a fődokumentumnak alapvetően a végső anyavállalat országában érvényes határidőig kell elkészülnie. A jelentésnek legkésőbb a társaság adóévének utolsó napjától számított 12 hónapon belül rendelkezésre kell állnia, amely a naptári évvel egyező üzleti éves adózók esetében 2021. december 31.
Tapasztalataink szerint az átfogó adóhatósági vizsgálatok jellemzően kiterjednek a transzferár dokumentációra is, így ezeket érdemes naprakészen, a beszámolók beadásához igazodóan elkészíteniük a cégcsoportok tagjainak.
A bejegyzés szerzője Karczub János, az RSM Hungary adóüzletágának menedzsere. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!