Önköltségszámítás – régi költségek, új nézőpontok…

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha önköltségszámítás, akkor számviteli törvény 51.§. Ez nem nézőpont kérdése. Vagy mégis?

 „Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.” (Proust)

Az anyós látogatása: rejtélyek a raktárban és meglepetések a költségelszámolásban

Kovács úrnak – a Kapós Kütyük Kft tulajdonosának – nincs jó napja. A cég aktuális pénzügyi adatai finoman szólva is elkeserítőek, ráadásul megérkezett látogatóba minden lében kanál anyósa is. Az amazon természetű hölgy egy nagyvállalat főkönyvelőjeként ment nyugdíjba, és folyton azért rágja veje füleit, miért nem elemzi a Kft könyvelési adatait és deríti ki, hol folyik el a pénz.

Kovács urat a „könyvelési adatok” szavaktól is kirázza a hideg – ipari formatervező lévén riasztóan idegen tőle az ilyesmi-, de most a „kedves mama” személyesen is megjelent a cégnél és rögtön meg is kaparintotta a könyvelés dokumentumait, köztük az előző negyedév anyagbeszerzési számláit (Katus, Kovács úr titkárnője bánatos-bocsánatkérő arccal tárta szét karjait főnöke kérdő pillantására).

Kovács úr sóhajtott, és egy buddhista szerzetes nyugalmával adta meg magát a helyzetnek. Anyósa – Márti mama – a Kapós Kütyük Kft (eddig még kéretlen) megmentését a raktárkészlet vizsgálatával kezdte.

Első lépésben ellenőrzött né…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2022. szeptember 29.

Az infláció hatása a pénzügyi kimutatásokra (1. rész)

 „Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.” (Proust)

Az anyós látogatása: rejtélyek a raktárban és meglepetések a költségelszámolásban

Kovács úrnak – a Kapós Kütyük Kft tulajdonosának – nincs jó napja. A cég aktuális pénzügyi adatai finoman szólva is elkeserítőek, ráadásul megérkezett látogatóba minden lében kanál anyósa is. Az amazon természetű hölgy egy nagyvállalat főkönyvelőjeként ment nyugdíjba, és folyton azért rágja veje füleit, miért nem elemzi a Kft könyvelési adatait és deríti ki, hol folyik el a pénz.

Kovács urat a „könyvelési adatok” szavaktól is kirázza a hideg – ipari formatervező lévén riasztóan idegen tőle az ilyesmi-, de most a „kedves mama” személyesen is megjelent a cégnél és rögtön meg is kaparintotta a könyvelés dokumentumait, köztük az előző negyedév anyagbeszerzési számláit (Katus, Kovács úr titkárnője bánatos-bocsánatkérő arccal tárta szét karjait főnöke kérdő pillantására).

Kovács úr sóhajtott, és egy buddhista szerzetes nyugalmával adta meg magát a helyzetnek. Anyósa – Márti mama – a Kapós Kütyük Kft (eddig még kéretlen) megmentését a raktárkészlet vizsgálatával kezdte.

Első lépésben ellenőrzött né…

2022. szeptember 16.

Pénzügyi, számviteli képzések az új típusú szakmai képzési rendszerben

2022. szeptember 14.

Költségelszámolások és részletes kimutatások