A tizenharmadik havi nyugdíjt tűzte a zászlóra Orbán Viktor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Azért kell harcolni, mert „hitelből, meg hozomra nem szabad sem bért, sem nyugdíjat emelni, amögött teljesítménynek kell lennie”.

„Harcolok azért (…), hogy én úgy tudjak odaállni a következő választásra az emberek elé, hogy amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt mi az utolsó fillérig odaadtuk” – mondta.

A kormány feladatai között említette, hogy jóvá téve elődeik hibáját, adjanak vissza legalább egyhavi fizetést és legalább egyhavi nyugdíjat. Orbán Viktor úgy nyilatkozott: „elég példátlan a modern nyugat-európai gazdaságokban” a jövő évre tervezett, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelés, amelynek hatásait a kis- és középvállalkozásoknál adócsökkentéssel ellensúlyozzák.

tizenharmadik havi nyugdíjt

A miniszterelnök végeredményként azt említette, hogy jövő január elsején magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.

Orbán Viktor megemlítette: a gazdaság újraindítása minden várakozást felülmúlóan sikerült, komoly esély van 5,5 százalék fölötti növekedésre, így el kell dönteni, mi legyen a többlettel. A legigazságosabb visszaadni a befizetett szja-t a gyermeket nevelő családoknak, köztük a kisvállalkozóknak – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.