Orbán: minden nyugdíjas 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kap


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek – jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget.

Mivel az infláció magasabb az év elején vártnál, és az infláció kompenzálásának csak a felét adták oda július elsejéig az időseknek, most az év második felére eső, a várakozásnál magasabb infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat – tette hozzá a kormányfő, aki közölte: ezért „szép számmal” lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak.

Hozzátette: ha a kormány gazdasági növekedést támogató politikája sikeres lesz a következő három hónapban is, akkor arra is lát esélyt, hogy a következő év elején a 13. havi nyugdíjnak már ne csak két hetét, hanem egy egész havi nyugdíjat tudjanak visszaadni valamikor február elején. Jelezte: ez még egyáltalán nem bizonyos, „dolgozni kell érte, harcolni kell érte, nem lehetetlen”.

Orbán Viktor megerősítette: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, amelyet a kormány feltétlenül szabott a gyermeket nevelő családok adóvisszatérítéséhez, mindenképpen meglesz. Ezért – folytatta – összességében 1 millió 900 ezer gyermeket nevelő ember vissza fogja kapni a befizetett adóját február közepéig. A miniszterelnök azt kérte az adóhivataltól, hogy február 15-ig fizessék ki a visszatérítést, és úgy látja, van esély arra, hogy ez meg is valósuljon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 25.

A nyugdíjasok 3 százalék feletti emelést követelnek

Jóval 3 százalék feletti nyugdíjemelést, 2021-re pedig a jelenleginél lényegesen igazságosabb számítást, a vegyes indexálású rendszer bevezetését követeli a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A NYUSZET nem először állítja, nyugdíjasok százezrei nyomorognak, miközben legalább tíz hónapig éppen a legszegényebbek, a létminimumon vagy alig a felette élők finanszírozzák az állami költségvetés egy részét.
2020. május 26.

Itt a 2021-es költségvetés

Varga Mihály benyújtotta a gazdaságvédelem költségvetését az Országgyűlésnek – közölte lapunkkal a Pénzügyminisztérium. A büdzséterv 4,8 százalékos növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol. A tervezet egyik nyertese a honvédelem.