Enyhül a kormány nyugdíjtervezete
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Nemzeti információi szerint az egészségügyi és felsőoktatási dolgozók felmentést kapnának a Matolcsy György által bejelentett csomag azon része alól, amely szerint a közszférában dolgozók nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és munkabért.
Az egészségügyi államtitkárság sajtóosztálya azt közölte a lappal, hogy nyugdíj és a fizetés egyidejű felvételének tilalmáról, ám a fő szabály alól több ágazatban kivétel érvényesítendő. A Népszabadság szerint ugyanakkor a könnyítés nem vonatkozna a háttérintézményekre.
A szaktárca szerint a könnyítés oka, hogy az egészségügyben és a felsőoktatásban a közfeladatok ellátása biztonságos legyen, ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy a nyugdíjkorhatár feletti munkavállalók döntő része munkában maradjon. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint az egészségügyben dolgozó több mint 136 ezer alkalmazott tíz százaléka nyugdíjkorhatár feletti.