Orbán: Idén minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forintos pluszjuttatás kap Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A miniszterelnök plusz juttatást ígért az egészségügyben dolgozóknak, de arra is felhívta a figyelmet, hogy minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget.

A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük – mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell.

A kormányfő hozzátette: 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére.

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára – mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.

„Harcolnunk kell minden egyes emberéletért” – jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is, akiknek különösen nehéz, hogy most nem találkozhatnak rokonokkal, barátokkal.

Bejelentette egyúttal, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az ezt – és más intézkedéseket, pénzügyi eszközöket is – tartalmazó járványügyi alapot szombaton mutatja be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor arról is beszélt, szerdára tervezi, hogy döntést hoznak a múlt héten bevezetett kijárási korlátozások jövőjét illetően.

Közölte: a kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. „Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes” – fogalmazott.

Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, „vinné az embert a lába meg a szíve”, de „ez most aligha lesz lehetséges” vagy csak szigorú korlátozások között.

Hozzátette, a húsvét talán arra is alkalmas, hogy átgondoljuk, hogyan szervezzük meg az életet addig, amíg a koronavírus elleni vakcina megszületik.

A koronavírus-törvényt ért EU-s kritikákról azt mondta: Brüsszel „velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene”. „Nem tudom, milyen emberek ülnek ott, de azt tudom, hogy itt, Budapesten nekünk minden magyar élet elvesztése fáj. (…) Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy azzal törődjön, hogyan mentse meg az életeket. Ehhez összefogás, együttműködés kell” – fejtette ki.

„Brüsszelben ülnek valami buborékban, és osztják az észt, ahelyett, hogy mentenék az életet” – fogalmazott, azt nevezve a legfontosabbnak, hogy „ne hagyjuk magunkat provokálni”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 3.

Adópolitikai változtatások gazdasági recesszióban

A koronavírus okozta helyzetben minden híradás érthető módon az egészségügyről, illetve a betegekről szól, de a figyelemnek az előbbiek mellett egyre inkább fókuszálnia kell a gazdaság élénkítésre is, amelyben az adópolitikai változások komoly szerepet kaphatnak. Jelen cikkben a lehetséges változtatásokból emeltünk ki párat azok hatását bemutatva.