KPMG: a koronavírus felpörgette a digitalizációs forradalmat Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az informatikai vezetők nagyobb büdzsével gazdálkodhattak, de több is volt a kockázat, amit kezelniük kellett, így az adatbiztonsági beruházások kerültek az élre, megelőzve az ügyfélélmény növelését, illetve az infrastruktúra fejlesztését szolgáló kiadásokat – közölte a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég legfrissebb felmérése alapján.

A megkérdezett IT vezetők 55 százalékának nőtt a költségvetése az operatív működés hatékonysága, az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás digitális térbe helyezése és új termékek, szolgáltatások fejlesztése miatt. Az IT beruházási keret továbbra is csaknem kétszerese a 2008-as válságot követő év informatikai keretösszegének.

Támadnak az adathalászok

Tízből 4 informatikai vezető arról számolt be, hogy a válság alatt cégüket több kibertámadás érte, mint korábban. A támadásoknak több mint háromnegyede adathalász-kísérlet volt, és csaknem kétharmada rosszindulatú programok (malware-ek) formájában jelentkezett, ami arra utal, hogy az otthoni munkavégzésre való áttérés növelte a kitettséget.

Az IT vezetők 86 százalékának a távmunka feltételek kialakítása jelentős kihívást jelentett, 43 százalékuk szerint a munkatársaik több mint fele a világjárvány után is otthonról dolgozik majd. Az otthoni munkavégzésre átállásnak az egyik eredménye, hogy a vállalati kultúrában nőtt a technológiai terület megbecsültsége, szerepe a kutatás szerint.

A válaszadók 73 százaléka szerint az elmúlt 12 hónapban kínált digitális megoldások jelentősen növelték az ügyfél-elégedettséget, ennek hatására az ügyfélélmény még inkább a vállalati stratégia fókuszába került.

Nem a mesterséges intelligenciára fókuszáltak

Az informatikai vezetők egyharmada szerint a kiberbiztonsági szakértők voltak a legkeresettebbek a járvány alatt. Több mint egy évtizede ez volt az első alkalom, hogy egy biztonsággal kapcsolatos készség lett a legfelkapottabb a technológiai készségek között.

A digitális ügyfél-kiszolgálásé a jövő. Előrelépés van az adatbiztonságot, az adatelemzést, a robotizálást, az adatvédelmet, az ügyfélélményt és a felhő technológiát érintő beruházások területén – mondta Kórász Tamás, a KPMG partnere, a Management Consulting és a Technológiai Tanácsadási terület vezetője a közleményben. Hozzátette: a mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulás nagyon kis emelkedést mutat, pedig ennek egy felfutóban lévő technológiának kellene lennie.

A KPMG a világ 83 országában több mint 4200 informatikai vezető megkérdezésével készítette el idén is a nemzetközi Harvey Nash/KPMG CIO felmérést. A 2020. évi tanulmány bemutatja mind a járvány előtti állapotot (2019 december – 2020 március), mind a járvány okozta változásokat (2020 májusától augusztusig). A KPMG könyvvizsgálati, adóügyi és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó független szakmai szolgáltatók globális szervezete, 147 országban és tartományban működik, világszerte 219 ezer embert foglalkoztat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.