A NAV elégedett az EKAER-rel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EKAER rendszerébe napi 40 ezer regisztráció érkezik, és már 33 ezerrel nőtt a köztartozás-mentes adatbázisban szereplők száma.

 


A március óta élesben működő elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (EKAER) eddigi eredményei igazolják annak szükségességét és létjogosultságát – jelentette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója az M5-ös autópálya lajosmizsei tengelysúlymérő állomásán tartott keddi sajtótájékoztatón.

Szabó Károly pénzügyőr dandártábornok hangsúlyozta, a rendszer legnagyobb erénye, hogy jogkövető magatartásra kényszeríti a gazdasági szereplőket.

A rendszerbe naponta mintegy 40 ezer regisztráció érkezik, ezt követően 15 nap áll rendelkezésre a tényleges szállításhoz. Az ellenőrzés a NAV minden szakterületét érinti. A szállítást a hatóság részéről kockázatelemzés előzi meg, mely a szállítás közben is folyamatos. A NAV célja azokat is ellenőrizni, akik az ekáer-rendszerben nem kötelezettek a bejelentésre – húzta alá a dandártábornok.

Szólt arról is, hogy a helyszíni ellenőrzéskor azt vizsgálják: a bejelentett adatoknak megfelelő tömegű árut szállítanak-e a járművek és az az előre jelzett úticél irányába halad-e, illetve az okmányokban szereplő és az előzetesen regisztrált paraméterek összehasonlítása is megtörténik.

Fontos, hogy a kontroll a lehető legteljesebb körű legyen, beleértve a pihenőidő, a fuvarengedélyek és egyéb okmányok górcső alá vételét is – magyarázta.

Szabálytalanságok felderítése esetén azonnali jogsértést állapíthat meg, a szállító járművet a célállomáson történő tüzetes átvizsgálásig lezárhatja, vagy akár a célként megjelölt telephelyig kísérheti a hatóság – közölte Szabó Károly.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

Az elmúlt időszak kedvező tapasztalatainak egyike, hogy a köztartozás-mentes adatbázisba bekerült mintegy 33 ezer új ügyfél fontosnak tartja magáról deklarálni megbízhatóságát, adózási korrektségét és tartozásmentességét. A rendszerben található adatok alapján az adófizetési kötelezettségüket nem teljesítő, eltűnő kereskedők gyorsabb felderítése és kiszűrése is célkitűzés, melyben nemcsak a jelenidejű, hanem az utólagos ellenőrzések is nagy szerepet játszanak.

A vezető tisztségviselő felelőssége

A kézikönyv bemutatja a legfontosabb polgári jogi szabályokat, a polgári jogi felelősség alapjait és a jogágakon átívelve, közérthetően összefoglalja a téma által érintett különböző területek szabályozását is. Lapozzon bele kiadványunkba.

További információ és megrendelés >>

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az ekáer első éles hónapjában 7502 szállítmány ellenőrzését végeztek el a közúti forgalomban, és több szabálytalanságot is feltártak. A bejelentésre kötelezett adózók április 7-éig összesen 2,7 milliárd forint biztosítékot fizettek be az ekáer-szám kiadásához kapcsolódó biztosíték letéti számlára, valamint 1,1 milliárd forint összegben nyilvántartásba vett, érvényes garancia nyújtás útján tettek eleget a biztosítéknyújtási kötelezettségüknek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.