Adótervezés: kicsik is elkezdhetnék

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az adótervezés nem a multik kiváltsága. Inkább odafigyelést, mint pénzt igénylő praktikák nyomán egy cég jóval versenyképesebb lehet, mint a konkurencia.

Az adótervezés kapcsán Magyarországon a kis-és középvállalkozások körében továbbra is tévhitek élnek: sokan úgy gondolják, az adótervezés „adóminimalizálást” jelent a vagyon alacsony adóztatású helyszínekre áramoltatásával; a másik téves elgondolás szerint az adótervezés csak a nagy, multinacionális vállalkozásoknak éri meg.

A következőkben bemutatjuk, hogy vannak nem túl bonyolult adótervezési praktikák, amelyekkel egy kis-és középvállalat is hatékonyabban tud működni az adózás szempontjából.

Már a társaságok alapításánál gondolni lehet és érdemes is a lehetséges adótervezési szempontokra. Mi is ezek pontosan?

Az alapítás és a törzstőke rendelkezésre bocsátása pénzkiadással jár, így nem mindegy milyen cégformát választok. Ezen túl a társasági formák lényegesen különböznek a felelősség szempontjából, illetve az alapján is döntenem kell, hogy milyen tevékenységet szeretnék a vállalkozásban végezni. A tevékenység fajtájától függően eltérhet a forrás biztosítása és annak biztosítási formája (saját vagyon, apport, hitel stb.) is. A tőkeszerkezetet is ki kell alakítani, attól függően, hogy milyen mértékű forráskivonást tervezek, illetve fordítva, milyen összeggel finanszírozom a vállalkozásomat és milyen megtérülést várok el, mennyi idő alatt.

Nézzünk néhány gyakorlati példát.

Jelentős pénzeszközöket nem igénylő szellemi tevékenység végzése esetén sokan választják a betéti társasági formát, mert alacsony költséggel elindítható és évek során, ha fejlődik a társaság, akkor átalakulhat például korlátolt felelősségű társasággá.

De előfordulhat az is, hogy nem is egy, hanem két vállalkozás alapítása válik szükségessé, mert például nagy eszközigényű társaságok indítása esetén célszerű lehet például az úgynevezett „vagyont”(nagy értékű eszközöket) az egyik társaságba tartani, az operatív működést pedig egy másik társaságban végezni.

Szintén fontos a székhely, telephely kiválasztása, hiszen ettől függ például a helyi adófizetésének mértéke, illetve hogy tudunk-e pályázatokon indulni, illetve mely pályázatokból vagyunk kizárva.

Az is fontos mérlegelési szempont, hogy magánszemélyek alapítják a vállalkozást, vagy már egy meglévő társaság, és milyen időtartamra (határozatlan vagy határozott) alakul az új cég.

Az alapításnál döntenünk kell, hogy a tevékenységünk általános forgalmi adó szempontjából adóköteles lesz, adómentes lesz, vagy lesz adóköteles és adómentes része egyaránt. Ha magánszemély vevőknek értékesítünk, és nem érünk el egy meghatározott értékhatárt, érdemesebb az adómentességet választani, mert így olcsóbban tudjuk értékesíteni az árunkat.

Az általános forgalmi adó elszámolásának időszakai sem elhanyagolható kérdés finanszírozási szempontból, ugyanis gyakoribb elszámolást lehet kérelmezni az adóhatóságnál bizonyos feltételek fennállása esetén.

Felmerülhet cég vásárlása, mint „speciális alapítási” lehetőség; ilyenkor vonzó lehet, hogy az illetékfizetési kötelezettség vélhetően kevesebbe kerül, mint a cégalapítás.

Miért is fontos akkor az adótervezés a fenti néhány példát áttekintve?

A gazdaság szereplői között kiélezett piaci verseny zajlik, amelyben az ügyesebb, találékonyabb, hatékonyabban működő társaság életben marad vagy hosszabb életű lehet. Az a társaság, amely tranzakcióit előre megtervezetten, akár üzleti terv mentén és adóoptimalizáltan hajtja végre, nagyobb hasznot ér el, amelyet a társaság fejlesztésére, alkalmazottak felvételére fordíthat, illetve a tulajdonos magasabb osztalék kivételére lesz képes.

Miért is érdemes ezt megcsinálni és évről évre, vagy gyakrabban frissíteni?

Az adótervezés során elkészített üzleti- és adótervek segítséget nyújtanak többek között pályázatok, hiteligénylések, év végén üzleti jelentések, és transzferár dokumentáció készítéséhez. Az adatsorokat a kontrolling is hasznosítani tudja, és azok potenciális befektetők meggyőzésének eszközei is lehetnek.

A cikk szerzője Kneitner Lea okleveles adószakértő, a Tilea Tanácsadó Kft. szakértője.

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • BKV

    A bérfejlesztés átlagos mértéke 15 százalék. Ebből 10 százalék alapbérfejlesztés, és 5 százalék bérfelzárkóztatás. 

  • csempészdohány

    Több mint 160 millió forint értékű csempészárut, borostyánkövet és cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy ukrán rendszámú autóbuszban a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen - közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken.

  • munkanélküliség

    Az idei első negyedévben 4,5 százalék volt a munkanélküliség, a foglalkoztatottak száma pedig 106 ezerrel nőtt - közölte a KSH.

  • Fotó: shutterstock

    Az Európai Bizottság tagállami kezdeményezés alapján meglepő javaslatot terjesztett elő az áfacsalások elleni hatékonyabb fellépés érdekében az elmúlt év végén. Pozitív fogadtatás esetén az Áfairányelv egy újabb derogációs lehetőséggel bővülne, így a tagállamok ideiglenesen – 5 évre, azaz 2022. június 30-ig terjedő hatállyal – általános fordított adózást vezethetnének be önkéntes alapon.

  • pénztárgép

    Az 50 ezer forintos állami támogatáshoz keddig üzembe kell helyezni az online pénztárgépet a kötelezetteknek.