Költeniük kell a Szép-kártyásoknak
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több százmillió forintot kell elkölteniük a Szép-kártyák birtokosainak, mert a kártyákra 2011-ben utalt összegeket már csak az idén lehet felhasználni – írja a Napi Gazdaság.
Széchenyi Pihenő Kártyát 2011-ben két bank, az OTP és az MKB bocsátott ki, előbbi pénzintézetnél nagyjából hétezer munkavállalónak 300 millió forintja van, az MKB-nél ennél jóval kevesebb. Így minden kártyabirtokosnak átlagosan 43 ezer forintot kell elkölteniük az év végéig, különben a fel nem használt összegek elvesznek.
A költést nehezíti, hogy a 2001-es összegeket csak szállásdíj-fizetésre lehet felhasználni, mivel induláskor csak ez az egy számla volt a Szép-kártyán. Az egyenleg úgy is lenullázható, ha a kártyatulajdonosok előre foglalnak szállást, akár a jövő évre is – írja a Napi Gazdaság.