Bemutatjuk a 2016-os adótörvény-változásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015. október 13-án az Országgyűlésnek benyújtott 2016. évi adócsomag a legjelentősebb újításokat az adózás rendjében hozza. Ezen kívül, külön törvényben, ismét több ponton módosul a környezetvédelmi termékdíj szabályozás, illetve az ún. bürokráciacsökkentési intézkedéseket tartalmazó törvénycsomag hozhat némi enyhülést az adminisztrációban. Cikkünkben az adózást érintő legfontosabb javaslatokat szedtük csokorba. A jövő évi felkészülés során ne feledkezzünk meg azonban a nyári adócsomagban elfogadott sok-sok változásról sem,amelyeket egy későbbi cikkünkben elevenítünk fel, hogy az érintett szakemberek naprakészek lehessenek.


  1. Az adózás rendje

Adózó: megbízható vagy kockázatos?

Az egyik legjelentősebb változás jövőre, hogy az adóhatóság kategorizálná az adózókat, és eltérő eljárási szabályokat alkalmazna a megbízható és a kockázatos adózókra. A minősítést az adóhatóság első ízben a 2016. első negyedévre vonatkozó adózói adatok alapján adja majd ki. A kapott minősítések lekérdezésére 2016. második negyedévétől az ügyfélkapun keresztül lesz majd lehetőség. Azok a cégjegyzékbe bejegyzett vagy áfa regisztrált adóalanyok, akik jogkövető magatartást folytatnak, megbízható minősítést kapnak. A megbízható minősítés megszerzéséért 10, megbízhatóságot jelző kritériumnak kell megfelelniük. A megbízható státuszt elnyerve előnyösebb elbírálásban részesülnek, mint a kockázatosnak ítélt adózók. A megbízható státusz elnyerése olyan könnyítésekkel kecsegteti az adózókat, mint hogy

  • a kiszabható mulasztási és adóbírság felső határát 50%-kal mérséklik az általános szabályok szerint megállapítható mértékhez képest;

  • a nyilvántartott tartozásra évente egy alkalommal automatikusan 12 havi pótlékmentes részletfizetési kedvezményt kapnak;

  • a visszaigényelt általános forgalmi adót az adóhatóság 2017. január 1-jétől 45 napon, 2018. január 1-jétől 30 napon belül utalja ki.

Az adóhatóság kockázatosnak minősíti azokat az adózókat, akik nagy összegű adóhiányt vagy -tartozást halmoztak fel, akik be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatnak, és akiket egy éven belül ismételt üzletbezárásra büntetettek. A kockázatos kategóriába sorolt adózók nem részesülnek kedvezményes eljárásban: az általuk visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalási határideje 75 nap, és a megbízható adózókhoz képest hosszabb adóhatósági ellenőrzésekre számíthatnak, az ő esetükben az ellenőrzési határidőt 60 nappal meghosszabbíthatják.

Adóregisztráció

Néhány ponton változik az adóregisztrációs eljárás is. Az adótartozásra vonatkozó összeghatárok 5 és 10 millió forintra csökkennek; a regisztrációnál vizsgált személyek körébe bekerülnek a cégvezetők is.

Adminisztrációs hiba, tévedés

A bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása esetében az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása nélkül – határidő tűzésével – hívja fel az adózót a kötelezettsége teljesítésére, azaz adminisztrációs hibát, tévedést nem büntet azonnal.

Pótlékmentes részletfizetés

A személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség kapcsán a korábbi 150 000 Ft-ról 200 000 Ft-ra emelkedik a pótlékmentes részletfizetés összeghatára, melyet a személyi jövedelemadón túl az egészségügyi hozzájárulásra is kiterjesztenének.

Folyószámla integráció

Jelenleg az adóhatósági és a vámhatósági szerv külön tartja nyilván az adózók kötelezettségeit és befizetéseit. A módosító csomag elfogadásával a külön nyilvántartott folyószámlákat a hatóságok közös nyilvántartássá fésülik össze. Az adó- és a vámfolyószámlák összevonására tekintettel az adóhatósági igazolásokra vonatkozó szabályok is módosulnak. A tartozásmentesség igazolást 2016-tól már egységesen, NAV szinten lehet kérni, az igazolás tartalma pedig kiegészül a végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozások adataival is.

Nettó pótlékszámítás

A nettó pótlékszámításra vonatkozó rendelkezések a jövőben – eltérő rendelkezés hiányában – a tartozások szélesebb körére lesz alkalmazható.

Adóellenőrzések

Végelszámoláskor a rendezett adóügyi kapcsolatokkal rendelkező, megbízható adózók esetében a kötelező adóhatósági ellenőrzés megszűnik, csak a kockázatos adózók esetében marad fenn.

  1. Személyi jövedelemadó

Bevallási nyilatkozat, bevallási ajánlat

A javaslat szerint megszűnne az adónyilatkozat és az egyszerűsített bevallás intézménye, ezek utoljára a 2015. évre vonatkozóan tehetőek. A tervezett módosítás szerint a jövőben, ha a magánszemély az adóévben kizárólag munkáltatótól származó jövedelmet szerzett, és nem érvényesít adókedvezményt, nyilatkozatban kérheti az adóhatóságot az adó megállapítására (bevallási nyilatkozat). Az adóhatóság a magánszemély bevallását a havi 08-as bevallások alapján készíti el, melyet március 15. után küld meg az adózónak elektronikus úton (Bevallási ajánlat). Ez azt jelenti, hogy az adózónak rendelkeznie kell ügyfélkapu hozzáféréssel. Az új intézményként bevezetni kívánt bevallási nyilatkozatot első alkalommal 2015. évre vonatkozóan lehetne tenni, ún. bevallási ajánlatot pedig a 2016. évre vonatkozóan készítene először az adóhatóság.

Szálláshely-szolgáltatás

A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részleges feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló kormányrendelet szabályozása változik, ezzel összefüggésben a javaslat meghatározza az egyéb szálláshely, és külön nevesíti a falusi szálláshely fogalmát. A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatását szabályozó kormányrendelet módosításával a falusi szálláshely-szolgáltatás is bekerült a tételes átalányadózásra jogosító tevékenységek közé.

  1. ÁFA

Időszakos elszámolású ügyletek – könnyítés

Mint ismeretes, jelentősen változik az időszakos elszámolású ügyletek adózása 2016-tól (bizonyos adózói körnek már idén év közben változott). Emlékeztetőül, az új szabályozás lényege, hogy az időszaki elszámolású ügyleteknél a korábbi fizetési határidőtől eltérően főszabály szerint a teljesítési időpont az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napja lesz. A főszabály azonban az esetek elenyésző részében lesz alkalmazható, előrefizetés esetében ugyanis, ha a számla kibocsátás is megelőzi az időszak végét, a teljesítési időpont a számla kibocsátásának napja; utólagos fizetés esetében pedig a fizetés esedékessége, de legkésőbb – a korábban elfogadott szabályozás szerint – az időszak végét követő 30. nap lesz a teljesítési időpont. Ez a végső határidő módosulna az időszak végét követő 60. napra a törvényjavaslatban foglaltak szerint.

Egyéb változások

A törvényjavaslat elfogadásával az állami és önkormányzati tulajdonban lévő kapcsolt vállalkozások is létrehozhatnak csoportos adóalanyiságot.

További változás, hogy a nemzetközi légi személyszállítást végző repülőtársaságok a jövőben mentesülnek a számlakibocsátás alól, azonban a szolgáltatást igénybe vevő kérésére kötelesek számlát kiállítani (a bizonylat kiállítási kötelezettség természetesen továbbra is él).

  1. Jövedéki adó

A jövedéki adóra vonatkozó módosítási javaslatok a pálinka magánfőzésére (adójegy alkalmazásán keresztül megvalósuló adózási megoldás kerül bevezetésre), illetve bérfőzésére vonatkozó szabályokra vonatkoznak.

  1. Környezetvédelmi termékdíj

Fogalmi változások

A törvényjavaslat az egyéb jogszabályokkal való összhang megteremtése, a szabályozás pontosabbá tétele és a jogértelmezés megkönnyítése érdekében több új fogalom meghatározást, fogalmi pontosítást, és szövegpontosítást tartalmaz.

Átalánydíj a gépjárművekre

Megnyílik a darabszám alapú átalánydíj fizetés lehetősége a gépjármű gyártók és forgalmazók számára. Az átalánydíj lehetősége csak a személygépkocsi és motorkerékpár termékdíjas alkotórészei (akkumulátor, egyéb kőolajtermék, gumiabroncs, elektronikai berendezések) esetén áll fenn (a tehergépjármű esetén például nem). A gépjármű termékdíj átalánya (más termékek után fizetett átalánydíjjal ellentétben) visszaigényelhető a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén.

Átláthatóbb szankciórendszer

Átláthatóbbá válik a szankciórendszer. A javaslat egyértelműen tisztázza, hogy a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényben nem szabályozott esetekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadók, valamint új fogalomként jelenik meg a termékdíjhiány, a termékdíj-különbözet és a termékdíj-tartozás, és lehetőség lesz késedelmi pótlék kiszabására is.

Háromszögügyletek

A háromszögügyletek körében a módosítás alapján a jövőben abban az esetben sem keletkezik majd termékdíj fizetési kötelezettség, ha a külföldre történő kiszállítást nem az eladó, hanem a vevő végzi, szervezi.

Külföldről behozott csomagolás részét képező újrahasználható csomagolószer

Egy évre nő az újrahasználható csomagolószerek visszaszállítására nyitva álló időszak, a termékdíj fizetési kötelezettség tehát egy év eltelte után keletkezik.

Egyéni hulladékkezelés

A törvényjavaslat jelentősen könnyíti az egyéni hulladékkezelést választók számára a termékdíj-kötelezettség teljesítését. Az eddigi negyedéves bevallási és fizetési kötelezettséget egy évente egyszeri, előleg-bevallási, és egy éves, tényadatokon alapuló, elszámolási kötelezettség váltja fel.

Számlazáradékok

A csomagolószerek és reklámhordozó papírok esetében megszűnik a kötelező számlazáradékolás, csökkentve az érintettek adminisztrációs terheit.

Termékdíj-átvállalás

A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a szerződésen alapuló átvállalás NAV felé történő bejelentését az átvállalónak kell megtennie.

Online kereskedelem

A törvényjavaslat értelmében a termékdíj köteles termékek külföldről, távolsági értékesítés keretében történő átruházása is termékdíj-kötelezettséget keletkeztet. A forgalomba hozatal fogalmának e változása megszünteti a külföldi, online kereskedelmet végző gazdálkodók piaci előnyét a hazai szereplőkhöz képest.

  1. Illetékek

Járműpark korszerűsítésének ösztönzése

A módosító csomaggal zöld utat kap a környezetkímélő járművek illetékmentessége. Az elektromos meghajtású járművek mellett az egyéb környezetkímélő járművek visszterhes megszerzése is illetékmentessé válik.

A jogalkotó támogatni kívánja a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatban használt járműpark korszerűsítését is. A tervezet elfogadása esetén a haszonjárművek (autóbusz, nyergesvontató és tehergépkocsi) szerzése illetékmentessé válik.

Egyéb változások

A megbízható adózói státusz egyik további hozadéka, hogy az ide besorolt adózók által kezdeményezett részletfizetési eljárás mentesül az eljárási illetékfizetés alól.

A műemléképületekre vonatkozóan (védetté nyilvánított vagy önkormányzati rendelet alapján helyi egyedi védelem alatt álló épületekhez) illeték-visszatérítés formájában igénybe vehető speciális illetékmentességet élveznek az érintett adózók az öröklési és a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.

  1. Helyi adók

Letölthető helyi adó adatbázis

A kincstári nyilvántartás a helyi adókról és mentességekről, kedvezményekről elektronikusan letölthető formában lesz elérhető a jövőben. Fontos azonban tudni, hogy ez nem hiteles nyilvántartás, az adózó a nyilvántartást csak saját felelősségére használhatja fel.

Egységes helyi adó bevallás

Az adózók a bevallási kötelezettségüket a jövőben az általános nyomtatványkitöltő programmal, egységes formában is teljesíthetnék. A benyújtott bevallásokat az állami adóhatóság továbbítaná az érintett önkormányzati adóhatóságoknak. Így az iparűzési adót fizető – különösen a több telephellyel rendelkező – adózók jelentős adminisztrációs tehertől szabadulnának meg.

Útdíj levonási lehetőség bővülése

Nem csak a hazai e-útdíj, hanem a ráfordításként, költségként elszámolt külföldön és belföldön megfizetett megtett úttal arányosan fizetett díj, valamint az autópályák, autóutak és főutak használatáért megfizetett díj 7,5 %-a is levonható az iparűzési adóból. (A belföldi e-útdíj 7,5%-a már 2013. július 1-jétől levonható a fizetendő iparűzési adóból.)

  1. Gépjárműadó

Az elektromos meghajtású gépjárművek mellett a többi környezetkímélő jármű üzemeltetését is mentesítenék a gépjárműadó alól. A mentesség de minimis (csekély összegű) támogatásként vehető igénybe. Új adóztatási mód vonatkozik majd a nyergesvontatókra, amely a fuvarozók jövedelempozícióját javíthatja.

A cikk szerzője Csizmadia Heléna, a Mazars Kft. adóigazgatója, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).