Csökken Romániában az osztalékadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már jövőre a jelenlegi 16-ról 5 százalékra csökken Romániában az osztalékadó – döntött sürgősségi rendeletben kedden a bukaresti kormány.


A szeptemberben elfogadott új adótörvény az osztalékadó csökkentését – és más gazdaságélénkítő intézkedéseket – 2017-től kezdődően irányozta elő, hogy azok ne veszélyeztessék a költségvetés egyensúlyát. Jövőre ugyanis az áfa is négy százalékponttal (20 százalékra) csökken Romániában.

Az óvatosabb adópolitikáról augusztus végén pártközi konszenzus született a koalíciós pártok és az ellenzék között. Ezt a megállapodást bírálta felül Victor Ponta és kormánya, arra hivatkozva, hogy az osztalékadó csökkentésére is megvan már a fedezet.

A kedden elfogadott sürgősségi kormányrendelet a vezetékes ivóvízre és az öntözőrendszerek által használt vízre is már 2016-tól kezdődően kiterjeszti – az élelmiszerekre érvényes – 9 százalékos kedvezményes áfát.

A jogszabály egy másik rendelkezése kiterjeszti azon vállalatok körét, amelyek mikrovállalkozásként könnyített adózási módszert vehetnek igénybe. A rendelet 65 ezer euróról 100 ezer euróra emelte a mikrovállalkozások árbevételre vonatkozó felső határát. E cégek a 16 százalékos nyereségadó helyett, forgalmuk legfeljebb 3 százalékát fizethetik be adóként az államkasszába.

A bukaresti kormány most differenciált adózással is bátorítja a munkahelyteremtést: a forgalom 3 százalékára rugó adókötelezettség csak az alkalmazottak nélküli mikrovállalkozásoknál maradt meg, míg az egy alkalmazottal rendelkezők 2 százalékos, a két, vagy több alkalmazottal rendelkezők pedig csak 1 százalékos adót fizetnek forgalmuk után.

Jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat tartanak Romániában.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.