Itt az új EKÁER módosítás

  • Értesítő a rovat cikkeiről

2016. október 13-tól túlpakolt furgonok is vihetnek EKÁER mentes árut - írja az RSM blogja.

Korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy az augusztus 1-től hatályos EKÁER változásokat tartalmazó Art. módosítás nem járt együtt az EKÁER rendelet módosításával. Így azon különös helyzet állt elő, hogy az EKÁER rendelet EKÁER köteles tranzakciókat tartalmazó 3. § ellentétes volt az Art szabályaival.

Az Art és az EKÁER rendelet ellentmondásban voltak - máig

Az eltérés abból adódott, hogy az Art kiterjesztette az EKÁER kötelezettséget olyan, nem útdíjköteles járművekre, amelyeknek tényleges össztömege meghaladja a 3,5 tonnát, de az EKÁER rendelet szerint az EKÁER kötelezettség csak az útdíjköteles járművekre vonatkozott. Az óvatosság jegyében mi akkor azt tanácsoltuk, hogy inkább az Art szabályait vegyék alapul, mivel az magasabb szintű jogszabály, mint az EKÁER rendelet.

Az EKÁER mentesség szabálya már a nem útdíjköteles gépjárműkre is vonatkozik

Emellett az EKÁER mentességre vonatkozó szabályok változatlanok maradtak. Ez azt jelentette, hogy az EKÁER mentesség nem vonatkozott arra az esetre, amikor a nem útdíjköteles gépjármű tényleges össztömege meghaladta a 3,5 tonnát, még akkor is, ha a konkrét szállítmány (termékegység) értéke nem érte az 5 millió forintot, a tömege pedig a 2500 kg-t.

Ez a jogalkotási anomália azt eredményezte, hogy ha pl. egy szál virágot értékesítek és elszállíttatom kamionnal, akkor nem kell EKÁER számot kérni, de ha ugyanezt a virágot nem útdíjköteles furgonnal viszik, akkor kell EKÁER, ha a furgont túlpakolják (még akkor is, ha a túlpakolásról a feladó később szerez tudomást).

Ezt a jogalkotási anomáliát most szüntetette meg az EKÁER rendelet legújabb módosítása. E szerint a mentesség most már a nem útdíjköteles gépjárművekre is vonatkozik.

Nézzük meg egy példán keresztül, miként kell eljárni a legújabb módosítás szerint:

Pl.

Termék-egység

1

Termék-egység

2

A jármű össztömege (2000 kg saját tömeg + termékegysé-gek tömege)

2016. augusztus 1. előtt

(mindkét termékegység)

2016. augusztus 1-től 2016. október 12-ig

2016. október 13-tól (Termék-

egység 1)

2016. október 13-tól (Termék- egység 2)

1

1000 kg,

3 M Ft

 

3000 kg

nincs EKAER

nincs EKAER

nincs EKAER

 

2

1000 kg,

6 M Ft

 

3000 kg

nincs EKAER

nincs EKAER

nincs EKAER

 

3

2000 kg,

3 M Ft

 

4000 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER mentes

 

4

2000 kg,

6 M Ft

 

4000 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

 

5

3000 kg,

3 M Ft

 

5000 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

 

6

3000 kg,

6 M Ft

 

5000 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

 

7

1000 kg,

3 M Ft

600 kg,

1 M Ft

3600 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER mentes

EKAER mentes

8

1000 kg,

6 M Ft

600 kg,

1 M Ft

3600 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

EKAER mentes

9

2000 kg,

3 M Ft

600 kg,

1 M Ft

4600 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER mentes

EKAER mentes

10

2000 kg,

6 M Ft

600 kg,

1 M Ft

4600 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

EKAER mentes

11

3000 kg,

3 M Ft

600 kg,

1 M Ft

5600 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

EKAER mentes

12

3000 kg,

6 M Ft

600 kg,

1 M Ft

5600 kg

nincs EKAER

EKAER

EKAER

EKAER mentes

Egyéb EKÁER változások

2016. október 13-tól az EKÁER rendelet lehetővé teszi, hogy az engedélyezettgazdálkodó (AEO) egyszerűsített adattartamú bejelentést tegyen. Ez a gyakorlatban jelentős könnyebbséget jelent, hiszen a feladó és a címzett adatain kívül csak a rendszámot kell megadni az EKÁER szám igénylésekor.

Az ún. engedélyezett gazdálkodó a vámügyeinek intézése, vámáruk fuvarozása és egyéb kezelése során számos kedvezményt kap a vámhatóságtól, így többek között kevesebb fizikai és okmányalapú ellenőrzésen kell átesnie. Ezek a már meglévő kedvezmények egészülnek most ki – összhangban a kormány adópolitikájával – az EKÁER könnyítéssel.

A bejegyzés szerzője Sztankó Dániel, az RSM Hungary pénzügyi képviseleti csoportvezetője. AzRSM Blog az Adó Online szakmai partnere.

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • költségvetés

    Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt.

  • forint_pénz

    A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete májusban 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • vám

    2018. január elsejével új vámtörvény lépett életbe, vámigazgatási ügyekben ettől kezdve kizárólag a vámjogszabályokat lehet alkalmazni. A leginkább kézzelfogható változás, hogy vámigazgatási ügyben – amennyiben az ügyfél nem kíván személyesen eljárni – immár kizárólag vámjogi képviselő járhat el. Bár a szabályozás nem régi, ennek ellenére indokolttá vált a módosítása, amely szerint a vámjogi képviselői feladat ellátásába bevonható harmadik fél is.

  • autópiac

    A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az előző negyedévhez is jelentős, 16 százalékos volt növekedés - közölte a JóAutók.hu.

  • top 100

    Március végén átlépte a 20 billió dollárt a világ száz legértékesebb vállalatának piaci tőkeértéke. A mezőnyt az USA és a technológiai szektor dominálja. Az InfoTandem infografikája.