Logisztikusok: idő kellene az EKAER-hez


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) szerint rendkívül nehéz helyzetben vannak a vállalkozások, mert a rendszer március elsejei éles indulása előtt kilenc munkanappal még a részletszabályok tervezete sem ismert.


A legjobb esetben is csak pár munkanapjuk marad a vállalkozásoknak és az adóhatóságnak arra, hogy felkészüljenek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) változásaira, ha az országgyűlés február 20-án elfogadja a kapcsolódó törvénymódosítás tervezetét, amely a márciusi indulásról rendelkezik ugyan, de szinte valamennyi részletszabály kidolgozását a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe utalja.

„Az éles bevezetés előtt szükség volna a rendszer internetes felelületének véglegesítésére és egy átfogó gyakorlati útmutató kidolgozására. Amikor ezek a feltételek rendelkezésre állnak, onnantól számítva legalább egy hónapnyi próbaüzemre lenne szükség ahhoz, hogy a vállalkozások megismerhessék az új szabályokat, feltehessék kérdéseiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, tájékoztathassák külföldi partnereiket és felkészíthessék az automatikus adatátadásra a vállalatirányítási rendszereiket.”- nyilatkozta Chikán Attila, az MLBKT elnöke.

EKAER lépésről lépésre – Összefoglaló e-könyv

Érintett vagyok-e az EKAER bejelentésben?
Hogyan regisztrálhatok?
Milyen módon tudom megtenni a bejelentést?
Megteheti a bejelentést helyettem a fuvarozó?
Mi az a kockázati biztosíték?
Milyen mértékűek a büntetések?

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.