Miként kell meghatározni az áfa alapját?

Az Adó szaklap részletesen ismerteti azokat a szabályokat, amelyeket tudni kell az általános forgalmi adó alapjáról a számlakibocsátás során. Adóalap-változtató tényezők, járulékos költségek, engedmények, ingyenes ügyletek egy helyen, példákkal.

Amikor egy áfaalany terméket értékesít vagy szolgáltatást nyújt, főszabályként azért cserébe – vagy a partnerével történt megállapodás, vagy pedig valamilyen jogszabályi (esetleg hatósági) kötelezés alapján – meghatározott ellenértékre jogosult. Ha ilyen klasszikus, ellenértékes tényállásról van szó, a forgalmi adóztatás során adóalapként ezt az ellenértéket kell alapul venni; következik ez az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfatörvény) 65. §-ából. Az ellenértéket – mint adóalapot – növelik, illetve csökkentik az Áfatörvény 70–71. §-aiban foglalt tényezők. Emellett vannak olyan esetek is, amikor a teljesítést végző adóalany az ügylettel összefüggésben nem realizál ellenértéket, ennek ellenére az ügylet kapcsán mégis áfázás történik. Ezekre az esetekre is meg kell határozni az adó alapját, amit az Áfatörvény a 68–69. §-aiban tesz meg. A számlázás során figyelemmel kell lenni arra, hogy az adó alapjának feltüntetése minden esetben kötelező a számlán, hiszen adóalap nemcsak a pozitív adómérték alá eső, ellenértékes ügyleteknél értelmezhető, hanem az adómentes, az Áfatörvény területi hatályán kívüli ügyleteknél, valamint az áfával érintett ingyenes ügyletek során is.

1. Az ellenértékes ügyletekre vonatkozó adóalap-szabályok

A klasszikus ellenértékes ügyletek esetén az áfa alapja – figyelemmel az Áfatörvény 65. §-ára – a teljesítés ellenértéke.
Az Áfatörvény 70. §-a alapján az adó alapját növelik az adók, vámok, illetékek, egyéb kötelező jellegű befizetések (kivéve értelemszerűen az adott teljesítést terhelő áfát), növelik továbbá az adóalapot a teljesítéshez kapcsolódó járulékos költségek is.

Egy teljesítés áfaalapjánál ugyanakkor bizonyos csökkentő tényezők is figyelembe vehetők (ld. Áfatörvény 71. §-a és 77. §-a); ezek a csökkentő tényezők akár azonnal, a teljesítéssel egyidejűleg, akár utólagosan is kihatással lehetnek az adóalapra. Az áfa alapját csökkentő tényezők közül az azonnali csökkentő tétel az azonnali engedmény lehet; az utólagos csökkentő tételként pedig – az utólagos engedményen túl – más egyéb, az Áfatörvény 77. §-ában felsorolt esetkörök is felmerülhetnek.

1.1. Az ellenértékes ügyletek adóalapja

Az Áfatörvény 65. §-a úgy rendelkezik, hogy termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapja – főszabályként – a pénzben kifejezett ellenérték, amelyet a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől, akár harmadik féltől, ideértve a támogatások bármely olyan formáját is, amely a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának árát (díját) közvetlenül befolyásolja.

Az Áfatörvénynek saját ellenérték-fogalma van. Az Áfatörvény 259. § 6. pontja értelmében ellenértéknek minősül bármilyen vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni előnyt, de ide nem értve a kártérítést.

Alapvetően ellenértéknek – és így adóalapnak – tehát az az érték minősül, ami a termékértékesítőt/szolgáltatásnyújtót a felek közötti megállapodás, vagy pedig jogszabályi, vagy hatósági rendelkezés alapján a teljesítésért cserébe megilleti.

Az Áfatörvény 65. §-ának szabálya értelmében az ellenértéknek minősülő, valamint az árat közvetlenül befolyásoló támogatásokat szintén teljesítés ellenértékeként, azaz áfaalapként kell kezelni, tehát a megfelelő áfamértékkel kell számlázni az ilyen összegeket. Azokban az esetekben azonban, amikor klasszikus támogatási összeget kap az adóalany, a támogatás nem ellenérték, így áfakötelezettség sem terheli.

Az, hogy egy támogatásnak nevezett összeget mikor kell ellenértéknek tekinteni – és ezért számlázni – az áfa rendszerében, csak a konkrét támogatási szerződés tartalmának vizsgálatával mondható meg. Az tehát, hogy egy adott juttatás az általános forgalmi adó rendszerében támogatásnak minősül-e avagy sem, mindig egyedileg ítélendő meg.

Alapvetően elmondható, hogy abban az esetben beszélhetünk támogatásról, ha a juttatás körülményeiből, az összes dokumentumokból megállapítható, hogy a juttató nem vár el konkrét eredményt a juttatásban részesülőtől, azaz nem meghatározott terméket vagy adott szolgáltatást rendel meg tőle.

Az adóköteles megbízás és az adóalapot nem képező támogatás közötti elhatárolás alapvetően arra alapozható, hogy beszélhetünk-e konkrétan megrendelt, egyedileg meghatározható termékről, szolgáltatásról, avagy sem, illetve hogy a kapott pénzösszegnél a juttatásban részesülőnek van-e elszámolási kötelezettsége a juttató részére.

(Fontos, hogy önmagában az a tény, hogy pályáztatás történik, még nem jelenti feltétlenül, hogy mindenképpen támogatásról van szó, hiszen nincsen annak sem akadálya, hogy a megbízó pályázat tender útján válassza ki a számára legmegfelelőbb üzleti partnert szerződéskötés céljából.)

Példa

Tegyük fel, hogy egy alapítvány támogatást folyósít egy egyetem részére kutatási célra. Abban az esetben, ha az alapítvány úgy folyósít az egyetem részére, hogy az alapítvány – azon túl, hogy az általa juttatott pénzösszeget adott kutatási tevékenység során használják fel – nem vár el egyéb eredményt a támogatottól, ugyanakkor a juttatásban részesülőnek elszámolási kötelezettsége van az általa kapott pénzösszeg felhasználásáról, klasszikus támogatásról beszélünk, amit áfafizetés nem terhel.

Ha megállapítható, hogy az alapítvány és az egyetem között kötött szerződésben a kutatás konkrét kereteit, az elvárt eredményt, a szolgáltatás végzésének egyéb feltételeit meghatározzák, továbbá azok nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a szerződésszegés jogkövetkezményei alkalmazandók (azaz tartalmában vállalkozási szerződést kötöttek a felek), akkor a támogatás már valószínűsíthetően ellenérték, így azt – mint a kutatási szolgáltatás ellenértékét – áfakötelezettség terheli (feltéve természetesen, ha a konkrét esetben a kutatásra egyéb jogcímen nem vonatkozik áfamentesség).

Amennyiben azonban olyan juttatásról van szó, amely pusztán a kutatás körvonalait, esetleges célját, típusát határozza meg, a juttatásban részesülő kötelezettsége pedig pusztán arra terjed ki, hogy a megkapott összeget a nevesített célra használja föl, és azzal az alapítvány részére megfelelően elszámoljon, akkor klasszikus támogatásról beszélünk.

Önmagában az a tény, hogy az adóalany klasszikus (azaz ellenértéknek nem minősülő) támogatást kap, nem jelenti azt, hogy az adóalanynak a támogatás miatt akár arányosítási kötelezettsége, akár adólevonási tilalma lenne. Ha egy adóalany klasszikus (azaz ellenértéknek nem tekinthető) támogatási összeget kap, és az adóalany egyéb más tevékenységei miatt az Áfatörvény 5. számú melléklete szerinti arányosításra köteles (mert például egyszerre végez adóköteles és áfa levonására nem jogosító adómentes tevékenységet), akkor a kapott támogatás – a felhasználás jellegétől függetlenül – minden esetben csak az arányszám nevezőjében szerepeltethető, azaz a kapott támogatás arányszámot rontó hatású.


1.1.1. Az áfaalapot növelő tényezők

a) Adók, vámok, illetékek, egyéb kötelező jellegű befizetések

Az Áfatörvény 70. § (1) bekezdés a) pontja úgy rendelkezik, hogy az adó alapjába beletartoznak az adók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más, kötelező jellegű befizetések, kivéve magát az általános forgalmi adót.

Ezzel együtt az Áfatörvény 71. § (1) bekezdés c) pontja értelmében nem tartozik az adó alapjába az a pénzösszeg, amelyet az adóalany a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől – mint az áthárított költség igazolt végső viselőjétől – kap, feltéve, hogy az így kapott összeget az adóalany saját nyilvántartásában elszámolási kötelezettségként tartja nyilván.

Az előbbiekben idézett két rendelkezés együttes olvasatából következően azon adók, illetve egyéb kötelező jellegű befizetések képezhetik az áfa alapját, amelyeknél az áfa-alanyiság és a szóban forgó adóra, kötelező jellegű befizetésre vonatkozó alanyiság (adófizetésre kötelezettség) egybeesik. Azoknál az adóknál, illetve kötelező jellegű befizetéseknél, amelyeknél e két státusz különválik, de az egyéb adó, kötelező jellegű befizetés összege a teljesítésre kötelezett áfaalanynál mégis megjelenik – minthogy jogszabályi előírás értelmében ezen adó, kötelező jellegű befizetés beszedésére kötelezett vagy azt szerződés alapján vállalta –, ez az adó, illetve kötelező jellegű befizetés nem képez áfaalapot.

Például az általános forgalmi adó alapjába tartozik a jövedéki adó, ha a jövedéki adó alanyának a jövedékiadó-fizetési kötelezettsége az adott ügylethez kapcsolódóan áll be. Ilyen ügylet valósulhat meg többek között akkor, ha a jövedéki termék értékesítéséhez kapcsolódóan a jövedéki adóraktárból történő kitárolás is megvalósul, és ezért az értékesítőnél ezen értékesítéssel összefüggésben szűnik meg a jövedékiadó-fizetési kötelezettség felfüggesztése.
Része az áfa alapjának a cégautóadó is, amikor a bérbe adott gépjármű tulajdonosa az őt terhelő cégautóadót a bérbeadás keretében továbbszámlázza a bérlőre a bérleti díj részeként (akár külön bizonylattal).

Ugyanígy adóalapot képez a pénzügyi lízing esetén a lízingbe adó által továbbterhelt vagyonszerzési illeték. Pénzügyi lízing esetén ugyanis a vagyonszerzés – és így az illetékkötelezettség – nem a lízingbe vevőnél, hanem a lízingbe adónál keletkezik, így amikor a lízingbe adó a vagyonszerzési illetéket továbbszámlázza a lízingbe vevőre, akkor az alapügylet adóalapjába (azaz a lízingtárgyért járó ellenértékbe) bele kell építeni az illeték összegét (mégpedig a lízing tőkerészébe, nem pedig a kamatrészbe).

Áfaalapot képez a környezetvédelmi termékdíj is akkor, amikor a környezetvédelmi termékdíjköteles termék első belföldi forgalomba hozója annak összegét az ő vevőjére átterheli. Például, ha a környezetvédelmi termékdíj alá eső csomagolóanyagot importáló személy az importálást követően a csomagolóanyagot belföldön eladja úgy, hogy a környezetvédelmi termékdíj összegét is érvényesíteni kívánja a vevője felé, akkor a környezetvédelmi termékdíj összegét – tekintve, hogy a felek között ez az összeg már elveszítette adó jellegét – a csomagolóanyag áfás ellenértékébe kell beépíteni. (A számlakibocsátót terhelő adójellegű, vagy egyéb kötelező jellegű befizetésnek az adóalapba történő beépítése nem csak úgy történhet meg, hogy a számlakibocsátó az érintett összeget külön soron feltünteti a számlán.

Példa

A bérbe adott gépjármű tulajdonosa a cégautóadó összegét külön soron nem is tünteti föl a számlán, attól még úgy kell tekinteni, hogy a kiszámlázott bérleti díjba ez az átterhelt adóösszeg bele van kalkulálva. Azaz nem hibás az az eljárás, ha a számlakibocsátó az általa teljesített ügylet tárgyával összefüggésben az őt terhelő kötelező jellegű befizetés összegét külön nem mutatja ki a számlában. Tehát, ha a felek úgy állapodtak meg, hogy az autó havi bérleti díja 100 ezer Ft+áfa, akkor helyes az a megoldás is, hogy a számlán összesen ezek az értékadatok szerepelnek, de az sem kifogásolható, ha a bérbe adó részletezi, hogy ez az összeg miből áll össze, például a számlán a következők szerepelnek: 1. effektív bérleti díj 80 ezer Ft+áfa; 2. szervizköltség 10 ezer Ft+áfa; 3. cégautóadó 10 ezer Ft+áfa.)

Nem része azonban az általános forgalmi adó alapjának a jövedéki adó abban az esetben, ha a jövedéki adót a bérfőző szedi be törvényi felhatalmazás alapján a pálinka bérfőzésére tekintettel jövedéki adó fizetésére kötelezett bérfőzetőtől. Ebben az esetben ugyanis nem a szolgáltatás nyújtója (azaz nem a bérfőző) a jövedéki adó alanya, hanem a szolgáltatás igénybe vevője (azaz a bérfőzető); a bérfőző csupán – jogszabályi rendelkezése alapján – beszedi a jövedéki adót a bérfőzetőtől, és megfizeti az államháztartás részére.

Az idegenforgalmi adónál ugyanez a helyzet, az soha nem képezhet áfaalapot a szálláshely-szolgáltatás nyújtójánál. Az idegenforgalmi adó kötelezettje ugyanis az adott önkormányzat területén nem állandó lakosként vendégéjszakát töltő személy, a szállásadó pedig csak az adó beszedésére kötelezett. Ilyenkor az idegenforgalmi adó azért nem képezi az áfa alapját, mert nem a szállásadási szolgáltatást nyújtó áfaalany az idegenforgalmi adó kötelezettje, hanem a szolgáltatást igénybe űvevő személy.

Ugyanígy nem képez adóalapot – hanem elszámolási kötelezettséggel beszedett, áfakörön kívüli tételként kell kezelni –, amikor az ügyvéd az ügyfele helyett befizeti az eljárási illetéket, amelyet az ügyfelével a megelőlegezést követően megfizettet. Ez esetben ugyanis az ügyfél az eljárási illeték befizetésére kötelezett személy (hiszen nem az ügyvéd, hanem az ügyfele érdekében zajlik az eljárás), ezért nem helyes az a gyakorlat, hogy az ügyvéd az általa megelőlegezett és befizetett eljárási illetéket, díjat a munkadíjba beépítetten, áfásan számlázza tovább.

Nem adóalap – hanem áfa nélkül továbbterhelendő, elszámolási kötelezettséggel beszedett pénzösszeg – a lízingbe adó által a lízingbe vevőtől beszedett regisztrációs adó, feltéve, hogy a gépjármű első forgalomba helyezése a lízingbe vevő nevére történik meg. A regisztrációs adó ugyanis azt a személyt terheli, akinek a nevére az első belföldi forgalomba helyezés megtörtént.

(Az elszámolási kötelezettséggel beszedett pénzösszeget az adóalanynak a nyilvántartásaiban elkülönítetten kell kezelnie. Ez azonban – a hivatalos álláspont szerint – nem csak úgy valósulhat meg, hogy az ilyen összegeket a számlakibocsátó külön főkönyvi számlán tartja nyilván. Az Áfatörvény szerint ugyanis a nyilvántartásnak részét képezik a kibocsátott bizonylatok is, így amennyiben a kibocsátott bizonylatokból kitűnik, hogy az érintett összeg elszámolási kötelezettséggel beszedett, áfaalapot nem képező díjtétel, akkor azt az áfa szempontjából el kell fogadni. Más kérdés, hogy ha a számviteli nyilvántartásokban ezeket az összegeket nem elkülönítetten könyvelték, akkor az adóalany számviteli nyilvántartása nem megfelelő, azonban az áfa szempontjából ez esetben sem vitatható el az, hogy az így átterhelt összeget általános forgalmi adó nem terheli.)

Kapcsolódó Rodin-rendezvények
További rendezvényeinkről itt tájékozódhat.

A fentiek alapján tehát a kötelező jellegű befizetések csak abban az esetben képezhetnek áfaalapot a termék értékesítőjénél, szolgáltatás nyújtójánál, amennyiben jogszabály alapján az adott kötelező jellegű befizetés címzettje a teljesítésre kötelezett adóalany, nem pedig a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője.

Gyakorlatilag egy kötelező jellegű befizetés (mint az adó, a vám, az illeték stb.) továbbterhelésénél tehát azt a kérdést kell föltennie a számlakibocsátónak, hogy ő tulajdonképpen adó (vagy más kötelező) jellegű bevételt szed-e be a partnerétől, és azt adóként (kötelező jellegű egyéb összegként) fizeti/fizette tovább az arra jogosult szervnek, vagy csak pénzt szed be a partnerétől arra, hogy a saját magát terhelő adót (vagy egyéb kötelező) jellegű összeget befizesse az államháztartás vagy más szerv részére.

Amennyiben a számlakibocsátó valódi adó jellegű bevételt szed be, azaz, amikor a beszedett összeg a felek között megtartja adó jellegét (mint például az idegenforgalmi adó, ahol nem a szálloda az adó alanya, hanem a vendég, így a szálloda valóban adó címén szedi be a pénzt), akkor az adó jellegű bevétel nem kerül áfaalapba, hanem azt elszámolási kötelezettséggel beszedett pénzösszegként – áfa nélkül – kezeli a számlakibocsátó [Áfatörvény 71. § (1) bekezdés c) pontja]. Abban az esetben azonban, ha a számlakibocsátó tulajdonképpen csupán pénzt szed be a számlabefogadótól arra, hogy a saját adó jellegű befizetésének eleget tegyen (mint például a bérbe adott gépjármű tulajdonosa, amikor az őt terhelő cégautóadó összegét átterheli a bérlőre), akkor az adó jellegű tételt bele kell építeni az alapügylet adóalapjába, azaz azt (feltételezve, hogy az alapügylet nem adómentes) áfásan kell továbbszámlázni [Áfatörvény 70. § (1) bekezdés a) pontja].

b) A járulékos költségek

Az adóalap megállapítása során lényeges az Áfatörvény azon szabálya is, amely szerint az adó alapjába beletartoznak azok a járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybe vevőjére, így például különösen a közvetítéssel és biztosítással összefüggő költségek [Áfatörvény 70. § (1) bekezdés b) pont].

A járulékos díj vagy költség alapjául szolgáló ügyletek esetén arról van szó, hogy az adóalany által teljesített értékesítés vagy szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez valamilyen – az alapügylethez kapcsolódó – további olyan ügylet teljesítése szükséges, amely nélkül az alapügylet nem vagy nem maradéktalanul lenne teljesíthető, azonban ezen – az alapügylet teljesítését támogató – szolgáltatást, vagy értékesítést önmagában az alapügylet nélkül nem rendelnék meg.

Az ilyen járulékos költségek közül a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással összefüggő díjakat és költségeket külön is nevesíti a jogszabály, ami természetesen nem jelenti azt, hogy az adó alapjába csak ilyen költségek tartozhatnak.

Járulékos költségként csak olyan szolgáltatás, termékértékesítés értelmezhető, amely szolgáltatást, terméket ugyanaz az adóalany biztosítja – értékesíti, illetve közvetíti – a saját nevében a partnerének, aki a főtevékenységet (termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást) is végzi részére. Azok a szolgáltatásnyújtások, termékértékesítések, amelyeknek az értéke járulékos költségként osztja a főtevékenységként végzett termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjának sorsát, általában olyan ügyletek, amelyek elősegítik a főtevékenység megvalósulását, vagy kiegészítik azt, és azzal együtt teljesülnek, vagy a főtevékenység megvalósulásának előfeltételéül szolgálnak.

A járulékos költség adóalapba történő beépítése azt eredményezi, hogy a járulékos költség felveszi az alapügylet (azaz azon ügylet, amelyhez kapcsolódik) teljesítési helyét, adómértékét, és főszabályként teljesítési időpontját is.

A járulékos költség számlázásával kapcsolatban arra kell még figyelemmel lenni, hogy a járulékos költség nem veszti el attól járulékos költség jellegét, mert a számlakibocsátó azt külön számlabizonylaton számlázza ki. Ilyen esetben a járulékos költségről született számlán hivatkozni kell az alapügyletről kibocsátott számlára, hogy így a két bizonylat összekapcsolható legyen. A járulékos költségről született külön számlában – ettől függetlenül – az eredeti ügylet adómértékét és (főszabályként) teljesítési időpontját kell szerepeltetni.

Természetesen azonban az is megfelelő megoldás, ha a számlakibocsátó mind az alapügyletet, mind a járulékos költségelemet ugyanabban a számlában szerepelteti.

Példa

A járulékos költségre a postaköltség. Gyakran megesik ugyanis, hogy egy adóalany terméket értékesít úgy, hogy annak eljuttatását is vállalja a vevő részére (jellemzően a vevő költségére). Mivel a postai szolgáltatás ellenértékének a számlázása önmagában nem történne meg a felek között – arra kifejezetten azért kerül sor, mert termékértékesítés teljesül közöttük, amelynek kapcsán a termék eljuttatásáról az eladó gondoskodik –, ezért a postaköltség a termékértékesítés járulékos költsége. Éppen ezért a postaköltség a továbbszámlázáskor nem tartja meg adómentességét, hanem felveszi az értékesített termék adómértékét. Tehát, ha az értékesített termék egy könyv, amely 5 százalékos adókulcs alá tartozik, akkor a könyv postázása kapcsán felmerült költség eladó általi továbbszámlázásakor a postaköltség szintén 5 százalékos adókulccsal fog adózni.

A járulékos költség kapcsán fel kell hívni arra a figyelmet, hogy az Áfatörvény úgy fogalmaz, hogy az adó alapjába a felmerült járulékos költségek tartoznak bele, azonban ettől függetlenül előfordulhatnak olyan esetek, amikor a járulékos költség alapjául szolgáló ügylet fizikai értelemben nem az alapügylettel együtt merül föl, vagy bármely más okból annak elszámolása pénzügyileg külön történik meg. Azt, hogy ilyen esetekben beszélhetünk-e egyáltalán járulékos költségről, és ha igen, akkor annak bizonylatolása és áfarendszerbeli elszámolása során mire kell figyelemmel lenni, mindig csak a konkrét eset minősítése során mondható meg; ezzel kapcsolatban csak példálózó jelleggel ismertethető néhány különleges esetkör.

A gyakorlatban előfordul, hogy a járulékos költség alapjául szolgáló ügylet pontos (érték)adatai később válnak ismertté, mint ahogyan az alapügylet Áfatörvény szerinti teljesítése megtörténik, ugyanakkor a felek közötti szerződésből az következik, hogy ez járulékos költségként értékelhető. Ilyen esetben e költségelemet visszamenőleg be kell építeni az adó alapjába. Például, előfordulhat, hogy egy adott termék értékesítését követően válik ismertté a korábban értékesített termékkel összefüggésben biztosítási költség, amelynek összege az értékesítéskor még nem volt ugyan ismert, de amelyet az értékesítő a vevővel kötött szerződése alapján a vevővel megtéríttethet.

Ebben az esetben az utólagosan ismertté vált biztosítási díj az eredeti termékértékesítés járulékos költségeleme az Áfatörvény 70. § (1) bekezdés b) pontja alapján, így annak ellenértékét az értékesítő – az általa kibocsátott korábbi számla módosítása mellett – köteles beleépíteni az eredeti ügylet adóalapjába. Ez azt is eredményezi, hogy mivel az érintett – később ismertté vált – járulékos költség visszahat az eredeti értékesítésre, azaz azt visszamenőleges hatállyal (az eredeti számla módosítása mellett) kell beépíteni az adóalapba, ezért a járulékos költségnek az adómértéke ilyen esetben sem térhet el az eredeti ügylet adómértékétől.
Vannak olyan esetek is, amikor a felek közötti szerződés alapján az alapügylet teljesítése mellett – gyakran azt követően – ún. mellékszolgáltatások is teljesülnek, amelyeknek a költségét a megrendelőnek a szerződés alapján meg kell térítenie. Ilyenkor az ügylet teljesítése jellemzően a mellékszolgáltatás maradéktalan teljesítésével következik be; az azt megelőző ellenérték-megtérítések – a konkrét szerződés rendelkezéseitől függően – adott esetben az Áfatörvény 59. §-a szerinti előlegnek, vagy az Áfatörvény 57. §-a szerinti részteljesítéshez kapcsolódó ellenérték-megfizetésnek minősülhetnek. Például, ha egy adóalany úgy adja el a termékét, hogy a termék használatához szükséges tudnivalók betanítását is vállalja a vevő dolgozói részére – amelynek költségét a vevő megtéríti –, akkor maga a termékértékesítés az alapügylet, amelynek mellékszolgáltatásként járulékos költségeleme a betanítás díja. Ebben az esetben – figyelemmel az Áfatörvény 55. § (1) bekezdésének szabályára – az ügylet a betanítás befejeztével teljesül, azaz a termékértékesítést a betanítással együtt a betanítás befejezésének napjával mint teljesítési időponttal kell számlázni. Ilyenkor, ha a betanítás befejezését megelőzően a felek az ellenérték egy részét vagy egészét megtérítik, akkor – a konkrét szerződéstől függően – az részteljesítésként, vagy előlegként adókötelezettséget keletkeztet.

Előfordulhat az is, hogy a felek között az Áfatörvény 58. §-a szerinti ügylet teljesül, mégpedig úgy, hogy az alapügylethez járulékos költségelem is párosul. Ilyen esetben – tekintve, hogy az Áfatörvény 58. §-a esetén a teljesítés napja az egyes kifizetések fizetési esedékessége lesz – megtörténhet az, hogy a járulékos költség alapjául szolgáló ügyletekre vonatkozó fizetési esedékesség eltér az alapügylet fizetési esedékességétől, így a járulékos költség és az alapügylet Áfatörvény szerinti teljesítési időpontja elválik egymástól. Például amennyiben egy adóalany folyamatosan termékeket értékesít partnerének úgy, hogy az átadott termékekről a felek havonta számolnak el, a havi elszámolások alá eső termékek vevő részére történő fuvarozásának költségét pedig külön fizetési határidővel térítteti meg az eladó, akkor az alapügylet – azaz a termékértékesítések – teljesítési időpontja a termékekre vonatkozó fizetési esedékesség, míg az érintett termékek fuvarozásának mint járulékos szolgáltatásnak a teljesítési időpontja, az értékesítő által a fuvarozási költségek kifizetésére megadott másik fizetési esedékességi nap lesz.


1.1.2. Az adó alapját csökkentő engedmény

Az áfaalapot csökkentő engedmény lehet azonnali és utólagos. Alapvetően az Áfatörvény úgy épül föl, hogy az engedmény alapesete – a teljesítéssel egyidejűleg adott, és így a számlázás során már azonnal figyelembe veendő – azonnali engedmény. Az azonnali engedmény tehát egyből megjelenik az adóalapban (az adóalapot egyből csökkenti), így azzal kapcsolatban különleges bizonylatolási, illetve elszámolási szabályra nem kell figyelni. Az azonnali engedményt ugyanis a számlakibocsátó eleve a teljesítésről kiállított számlában szerepelteti (például úgy, hogy azt a számla végösszegéből rögtön levonja).

Emellett azonban létezik az ún. utólagos engedmény is, amelyet már a teljesítést és a bizonylatolást követően adnak, így annak érvényesítése csupán az eredeti bizonylat megfelelő módosításával, és az ehhez kapcsolódó áfa változásának elszámolásával kezelhető.

Az alábbiakban az engedményekre általában érvényes kritériumokat ismertetjük azzal, hogy ezek a kritériumok mind az azonnali, mind pedig az utólagos engedményre vonatkoznak.

Az áfaalapot kizárólag az Áfatörvény e körben elismert engedményei csökkenthetik. Ennek megfelelően adóalap-csökkentő hatása csak az Áfatörvény 71. §-ában elismert engedménynek lehet.

Az Áfatörvény szabályai alapján egy engedmény abban az esetben lehet hatással az eredeti termékértékesítés/szolgáltatásnyújtás adóalapjára, ha az üzletpolitikai célú. Ez csupán annyit jelent, hogy amennyiben egy engedmény nem felel meg az Áfatörvény üzletpolitikai célú engedményi kategóriájának, akkor az engedmény az alap-értékesítés, illetve az alap-szolgáltatás adóalapjának terhére nem számolható el, azaz az ilyen – nem üzletpolitikai célú – engedmény összegével az alap-értékesítés/alap-szolgáltatás áfaalapja sem az ügylettel egyidejűleg (azonnali engedmény keretében), sem pedig utólag (utólagos engedmény keretében) nem csökkenthető.

Minden olyan esetben tehát, amikor engedménnyel találkozunk, az általános forgalmi adó szempontjából a legelső tisztázandó kérdés, hogy a szóban forgó engedmény egyáltalán megfelel-e az Áfatörvény 71. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában felsorolt valamely engedménytípusnak, azaz első körben azt kell eldönteni, hogy az adott engedmény az áfa szempontjából üzletpolitikai célú engedménynek minősül-e. Amennyiben a válasz: nem, akkor az engedmény az áfaalap terhére nem vehető figyelembe, azaz nem számlázható, ez pedig azt jelenti, hogy az engedményt csupán számviteli szempontból lehet, illetve kell elszámolni; az eredeti ügyletről készült számlában nem vehető figyelembe (még utólagos módosítás keretében sem).

Abban az esetben azonban, ha a kérdéses engedmény az Áfatörvény vonatkozásában üzletpolitikai célú, akkor viszont számlázható, azaz az eredeti termékértékesítés/szolgáltatásnyújtás adóalapjának terhére figyelembe vehető.

Az Áfatörvény szerinti üzletpolitikai célú engedményeknek három kategóriája van.

a) Az ellenérték előrehozott megtérítésére tekintettel adott engedmény (skontó)
Abban az esetben, ha a termékértékesítő/szolgáltatásnyújtó azon okból ad engedményt a megrendelőnek, mert az előbb fizet, mint a fizetési határidő (ún. skontó), akkor ez az engedmény az Áfatörvény értelmében minden további feltétel nélkül üzletpolitikai célú engedménynek tekinthető [Áfatörvény 71. § (1) bekezdés a) pontja]. Éppen ezért, amennyiben ilyen skontó érvényesítése történik a felek között, akkor az az eredeti termékértékesítés/szolgáltatásnyújtás adóalapjának terhére figyelembe vehető.

b) Mennyiségre tekintettel adott engedmény
Amennyiben a termékértékesítő/szolgáltatásnyújtó a tőle megvásárolt termékek mennyisége, vagy a tőle igénybe vett szolgáltatás(ok) volumene okán ad engedményt a megrendelőnek, akkor ez az engedmény szintén minden további feltétel nélkül üzletpolitikai célú.

c) Egyéb üzletpolitikai célú engedmények
Az előző i) és ii) pontokban ismertetett engedményeken kívül az Áfatörvény üzletpolitikai célúnak csak azon egyéb engedményeket ismeri el, amelyek esetében a következő három feltétel együttesen fennáll [Áfatörvény 71. § (2) bekezdése]:
a) az engedmény bárki számára ésszerűen elérhető,
b) megállapodásban rögzített,
c) nem nullázhatja az adóalapot.

Tekintsük át, hogy milyen körülményekre kell figyelni e kritériumok kapcsán.

a) Az Áfatörvény 71. § (2) bekezdése alapján az egyéb üzletpolitikai engedmények egyik kritériuma, hogy maga az engedmény az engedmény nyújtójától független féllel kötött és más független fél számára is ésszerűen elérhető legyen, vagy (amennyiben az engedmény nyújtására nem független felek közötti ügylet kapcsán kerül sor) az engedmény az engedmény nyújtójától független féllel is – azonos feltételek mellett – köthető és számára ésszerűen elérhető legyen.
Ez a kitétel azt jelenti, hogy az engedmény akkor lehet üzletpolitikai célú, ha azonos feltételek teljesítése esetén más személy is ugyanúgy részesül(het) ugyanabban az engedményben.

b) Az egyéb üzletpolitikai célú engedményeknek megállapodáson alapuló, megállapodásban rögzítettnek kell lenniük. Ezt a kritériumot úgy kell érteni, hogy amennyiben az engedmény feltételei utóbb lekövethetők (azaz valamilyen módon rögzítettek, így rekonstruálhatók), akkor az engedmény a megállapodásban rögzítettségnek megfelel. Ez azt jelenti, hogy nem kizárólag az minősül megállapodásban rögzített engedménynek, ahol a felek mindegyike aláír egy engedményről szóló megállapodást, hanem az is, ha a teljesítésre kötelezett adóalany meghirdeti a potenciális ügyfelek számára is elérhető módon az engedmény feltételeit (például honlapján, vagy az üzlet falára, kirakatába történő értesítések kihelyezésével, újságban történő hirdetéssel, szórólapokkal stb.), ugyanis a lényeges az, hogy utóbb az adóhatóság számára is követhető legyen, hogy milyen feltételekkel történt az engedmény nyújtása.

Így például megállapodásban előre rögzített, vagy annak alapján számított árengedménynek minősül – többek között – a kiskereskedelmi forgalomban a meghirdetett akció feltételei szerint történő árengedménynyújtás is.

c) Az egyéb engedményeknek – a fenti a) és b) pontokban történő megfelelésen túl – még egy további kritériumnak meg kell felelniük, mégpedig annak, hogy az engedmény nagysága nem lehet akkora, hogy nullázza az eredeti ügylet adóalapját.

Természetesen a rendeltetésszerű joggyakorlásból levezetetten, azt az esetkört is az adóalap nullázásának tekintjük, amikor az engedmény mértéke például 99 százalék.

A fentieken túl ki kell térni arra is, hogy engedmény nemcsak pénzben, hanem természetben is adható. A természetbeni engedmény feltételei megegyeznek az előbbiekben ismertetettekkel. A természetbeni engedmény bizonylatolása kapcsán arra kell figyelemmel lenni, hogy amennyiben a természetbeni engedmény azonnali engedményként jelenik meg, akkor a természetbeni engedmény tárgyát az ügyletről kibocsátott számlában szerepeltetni kell. Arra vonatkozóan, hogy a természetbeni engedmény értékadatát 0 értéken, avagy a természetbeni engedményként átadott termék, nyújtott szolgáltatás értékét kiszámlázva, majd ezt rögtön le is mínuszolva kell a számlán feltüntetni, nincsen hivatalos álláspont. A szerző véleménye szerint mindkét eset megfelel a hatályos jogszabályok követelményeinek, azaz például egy mosópor értékesítése során az azonnali engedményként adott „ingyen” öblítő felkerülhet a számlára úgy is, hogy a számlán 0 értéket tüntet föl mellé a kibocsátó, illetve úgy is, hogy az öblítő 890 forintos árát szerepelteti, amelyet rögtön a következő sorban mínusz előjellel (azaz –890 forint) értéken is feltüntet.

1.2. Az ingyenes ügyletek adóalapja

Az Áfatörvény 11. § (1) bekezdése, valamint 14. §-a alapján, amennyiben az áfaalany ingyenesen ad más tulajdonába terméket, illetve ingyenesen nyújt másnak szolgáltatást, akkor abban az esetben, ha az ingyenesen átadott termék, illetve az ingyenesen nyújtott szolgáltatás kapcsán az adóalanynak korábban adólevonási joga merült föl, akkor az ingyenes termékátadás, illetve az ingyenes szolgáltatás áfakötelezettséget eredményez. (E megítélés alól bizonyos közcélú adományok kivételek, azonban ezekről jelen cikk keretein belül – mivel ez nem témája a cikknek – részletesen nem szólunk.)

Látható tehát, hogy vannak olyan esetek, amikor egy ingyenes ügylet áfa alá esik. Az – áfa alá eső – ingyenes ügyletek esetén, tekintettel arra, hogy az ügylet ingyenessége okán a felek között ellenérték meghatározására nem kerül sor, ezért az adóalapot más elvek alapján kell meghatározni.

Az ingyenes ügylet adóalapjára vonatkozó szabályokat az Áfatörvény 68–69. §-aiban találjuk, az adóalap meghatározása attól függően alakul, hogy ingyenes termékátadásról, avagy ingyenes szolgáltatásnyújtásról van szó.

a) Ingyenes termékátadás

Az adó alapja – az áfa alá eső – ingyenes termékátadások esetén az Áfatörvény 68. §-a értelmében a termék teljesítéskori beszerzési ára, ennek hiányában előállítási értéke.

Ez tehát azt jelenti, ha az ingyenes termékátadást áfakötelezettség terheli, akkor az adó alapja – főszabályként – az az ár lesz, amelyen a termék a piacon az ingyenes átadáskori állapotában beszerezhető lenne (azaz tulajdonképpen a termék átadáskori forgalmi értékét kell figyelembe venni). [Az Áfatörvény az ingyenes termékátadások esetén 2011. január 1-jéig a beszerzési árat (nem pedig az ingyenes átadáskori beszerzési árat) rendelte figyelembe venni az adóalap meghatározásakor. A hivatalos álláspont szerint azonban 2010. december 31-ig is a beszerzési áron azt az árat értettük, amelyen a termék az átadás időpontjában az akkori állapotában a piacon beszerezhető lett volna. Az egyértelműség kedvéért ugyanakkor az Áfatörvény ezen értelmezéshez igazodóan kiegészült 2011. január 1-jével.]

Abban az esetben, ha az ingyenesen átadott termék esetén a beszerzési ár nem értelmezhető (például egy közút – áfa alá eső – ingyenes átadása esetén) az adó alapja a termék előállítási értéke lesz, amely alatt a számvitelben is alkalmazott előállítási értéket kell érteni.

Abban az esetben, ha az ingyenes termékátadás az Áfatörvény 11. §-a alapján adóztatható tényállást képez (azaz, ha az ingyenesen átadott termékkel összefüggésben az adóalanyt levonási jog illette meg), akkor az ingyenes termékátadásról főszabályként az Áfatörvény 159. §-a alapján számlát kell kiállítani. Amennyiben azonban az ingyenes átadott termék átvevője nem áfaalany személy, szervezet, akkor nem kifogásolható, ha az ingyenes ügyletet teljesítő adóalany nyugta kibocsátásával tesz eleget a bizonylatolási kötelezettségének.

Nagyon fontos, hogy amennyiben az adóztatás alá eső ingyenes termékátadásról az adóalany számlát bocsát ki, akkor azon fel kell tüntetnie, hogy az ingyenes ügyletet terhelő áfát áthárította-e a megrendelőre (azaz megtéríttette-e vele az áfa összegét, vagy sem). A hivatalos álláspont szerint ugyanis az áfa alá eső ingyenes ügyletekkel kapcsolatban az áfa áthárítható, de csak és kizárólag akkor, ha a juttató a juttatásban részesülővel ebben megegyezett. (Ennek okát a polgári jog szabályaiban találjuk, ugyanis, ha a felek közötti megállapodás ingyenességről szól, akkor a juttató semmilyen költséget nem háríthat a juttatásban részesülőre, kivéve, ha valamely költség – a mi esetünkben az ingyenes ügylet kapcsán fizetendő áfa – áthárításában a felek kifejezetten megállapodnak.) Ha az ingyenes ügylet során az áfa áthárítása történik, akkor ez az áfa az átvevőnél levonható áfaként vehető figyelembe, feltéve, ha az adólevonás feltételei egyébként fennállnak. Természetesen, amennyiben az áfát nem hárították át az ingyenes ügylet kapcsán, akkor azt levonható adóként sem lehet figyelembe venni (sem a juttató, sem pedig a juttatásban részesülő oldalán).

b) Ingyenes szolgáltatásnyújtás

Az adó alapja – az áfa alá eső – ingyenes szolgáltatások esetén az Áfatörvény 69. §-a szerint az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül.

Az Áfatörvény 69. §-a szerinti kiadás alatt csak a tényszerűen felmerült költségeket, ráfordításokat értjük.
Ide tartozik például egy ingyenes könyvtári szolgáltatás esetén az igénybevételre jogosító igazolvány, jegy előállítási költsége. (Amennyiben az ingyenes szolgáltatással összefüggésben adott esetben semmilyen közvetlen kiadás nem merül fel, akkor az adó alapja 0 érték lesz.)

A hivatalos álláspont szerint a funkcionális költségeket, mint például rezsi, könyvelési díj, bérleti díj, nem tekintjük az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült kiadásnak, így ezeknek az adó alapjára nincsen kihatásuk.

Ha az ingyenes szolgáltatás az Áfatörvény 14. §-a alapján adóztatható tényállást képez (azaz, ha az ingyenes szolgáltatással összefüggésben az adóalanyt levonási jog illette meg), akkor az ingyenes szolgáltatásról főszabályként az Áfatörvény 159. §-a alapján számlát kell kiállítani. Amennyiben azonban az ingyenes szolgáltatás igénybe vevője nem áfaalany személy, szervezet, akkor nem kifogásolható, ha az ingyenes ügyletet teljesítő adóalany nyugta kibocsátásával tesz eleget a bizonylatolási kötelezettségének.

Nagyon fontos, hogy amennyiben az adóztatás alá eső ingyenes szolgáltatásról az adóalany számlát bocsát ki, akkor – hasonlóan az ingyenes termékátadásnál kifejtettekhez – a számlán fel kell tüntetnie, hogy az ingyenes ügyletet terhelő áfát áthárította-e a megrendelőre (azaz megtéríttette-e vele az áfa összegét, vagy sem). Az áfa az adóztatás alá eső ingyenes ügyletekkel kapcsolatban is áthárítható, de ez esetben is igaz, hogy csak és kizárólag akkor, ha a juttató a juttatásban részesülővel ebben megegyezett. Itt is irányadó, hogy ha az ingyenes ügylet során áfa áthárítása történik, akkor ez az áfa az átvevőnél levonható áfaként vehető figyelembe, feltéve, ha az adólevonás feltételei egyébként fennállnak. Természetesen, amennyiben az áfát nem hárították át az ingyenes ügylet kapcsán, akkor azt levonható adóként sem lehet figyelembe venni (sem a juttató, sem pedig a juttatásban részesülő oldalán).

Dr. Farkas Alexandra az Adó szaklap 2013/6. számában megjelent cikkéből a fentieken túl mindent megtudhat az adóalap korrekciójáról nem független felek között, az adóalap és az áfa utólagos változásáról, a korrekció dokumentálásának alapvető kereteiről, az áfa utólagos változására vonatkozó elszámolási szabályokról, valamint a levonható adó utólagos csökkenéséról, növeléséről. Az Adó szaklap 2013/6. száma a Complex Kiadó webshopjában is megvásárolható.

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Újdonságok

  • nav_logo

    Az idén december 1. és december 22. között választhatják 2015-re az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást az újonnan bejelentkező vállalkozások - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.

  • London

    Fél év után távozniuk kell Nagy-Britanniából azoknak a külföldi EU-állampolgároknak, akik munkavállalás céljából érkeznek, de nem tudnak elhelyezkedni - mondta pénteken a brit kormányfő. David Cameron szerint csak akkor kapnának szociális juttatásokat a külfüldi munkavállalók, ha legalább négy éve dolgoznak Nagy-Britanniában, a szabad munkaerőmozgást pedig az országok fejlettségi szintjéhez kötnék.

  • naptár

    Az év vége felé közeledve mind a munkáltató mind a munkavállaló leltározni kezd, mennyi szabadság maradt még az idén kivehető napokból, s mit is kezdhet ezekkel.

  • online szerencsejáték

    A betiltott és elérhetettlenné tett online szerencsejáték oldalak túlnyomó többsége ugyanúgy működik, mint korábban. A NAV tiltó rendelete egyelőre nem hatékony - írja a Világgazdaság.

Ajánló

Szaklap ajánló

Bejelentkezés

bejelentkezés
Elfelejtett jelszó