Részletek a termékdíj változásáról

  • Értesítő a rovat cikkeiről

2018. január 1-jétől ismét módosul a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény, melynek tervezete a napokban került fel az Országgyűlés honlapjára – hívta fel a figyelmet az Adó Onlinehoz is eljuttatott öszefoglalójában a MAZARS.  

A 2012/19/EU WEEE irányelv rendelkezései szerint 2018. augusztus 15. után az unióban az elektromos és elektronikai berendezésekre már az egységes besorolásokat kell használni. Ennek megfelelően – a hulladékgazdálkodási jogszabályok mellett – a hazai termékdíj törvény is módosul – áll a MAZARS legfrissebb jelentésében.

A változás részeként a termékdíj törvény mellékletében 2018-tól már nem találjuk meg a kategóriánkénti csoportosítást, kizárólag a termékdíj köteles elektromos és elektronikai berendezések vtsz. számok szerinti felsorolása lesz feltüntetve. Jó hír azonban, hogy nemcsak a kategória, de a termékdíjtétel is egységesítésre került az 57 Ft/kg díjtétellel, így a szórakoztató elektronikai cikkek (korábbi 114 Ft/kg), és a mobiltelefon-készülékek (korábbi 304 Ft/kg) esetében ez jelentős csökkenést jelent.

Egyszerűsítést jelent majd a nyilvántartások vezetésében, hogy a vtsz. számok meghatározása során a 2010. január 1-jén hatályos áruosztályozási szabályokról a termékdíj szabályozás áttér a tárgyév január 1-jén hatályos áruosztályozási szabályokra. Azonban a 2010. évi és a 2017. évi áruosztályozási különbségekből fakadóan ez azt is jelenti, hogy egyes termékek bekerülnek a termékdíj szabályozás alá, mint például a reptereken, ügyfélszolgálatokon használt monitorok, vagy a biztonsági kamerák, és a webkamerák.

A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása

A könyv széleskörűen bemutatja a feltételes adómegállapításra vonatkozó eljárást. A gyakorlati szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy az eljárást nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is ismerteti a könyv. Így elérhetővé válik a „titkos elixír” a folyamatos hiánypótlási eljárások megszüntetésére.

 

Megrendelés >>

 

„A kategóriák változása, illetve a vtsz. számok meghatározásának egyszerűsítése miatt most érdemes áttekinteni a termékeinket, hogy biztosan megfelelő kategóriába soroljuk be őket, és biztosan ne fussunk bele abba, hogy nem vagy éppenséggel feleslegesen fizetünk termékdíjat” – tanácsolja Kardos Dóra, a MAZARS adómenedzsere.

Hozzátette: bár a termékdíj köteles termékek köre lényegében nem változik, a fenti példák is azt mutatják, hogy egyes gazdálkodóknál akadhatnak egyedi eltérések.

A kereskedelmi csomagolószerek kategóriája az évek során fokozatosan kiürült, és ma már kizárólag a fémből készült ital-csomagolószereket tartalmazta. 2018. január 1-jétől azonban ez a kategória is átkerül a fém csomagolószerek alapkategóriájába. Ennek köszönhetően a jövőévtől a korábbi fém kereskedelmi csomagolószer után fizetendő 304 Ft/kg díjtétel helyett már csak az 57 Ft/kg alapdíjtételt kell megfizetni a fém italcsomagolások után.

A fém ital-csomagolószereknél és egyes elektromos, és elektronikai berendezéseknél tapasztalt termékdíj csökkenéssel szemben, a reklámhordozó papírok, illetve a műanyag zacskók esetében emelkedik majd a termékdíj mértéke.

Reklámhordozó papírok tekintetében a korábbi 85 Ft/kg díjtétel 114 Ft/kg díjtételre emelkedik. A könnyű műanyag zacskók esetében pedig a tárgyi hatály változik. Az eladótéri műanyag zsákok és zacskók is a műanyag bevásárló reklámtáskákhoz hasonlóan egységesen 1 900 Ft/kg díjtétellel adóznak majd a korábbi alacsonyabb 57 Ft/kg helyett.

A MAZARS szakértője szerint fenti kategóriák és termékdíjtételek változásán túl érdemes még azt is megemlíteni, hogy a gépjármű termékdíjköteles alkotórészei után fizetendő termékdíj, valamint a gépjárművekre alkalmazható termékdíj átalány mértéke a hibrid autók, illetve a tisztán elektromos autók esetében 30-50%-kal csökken.

A törvényváltozás a fogalmi meghatározásokat is érinti (pl. reklámhordozó papír, irodai papír, elkülönített hulladék gyűjtésére szolgáló zsák), illetve egyértelművé teszi, hogy a jogutódlással történő megszűnés esetén a termékdíj átvállalási szerződéseket újra kell kötni. A módosítás emellett az új adózás rendjéről szóló törvénytervezettel is összhangba hozza a termékdíj törvény adóeljárásra vonatkozó rendelkezéseit – tette hozzá Kardos Dóra.

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • cafeteria

    Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek, mivel a tervezet szerintük a csökkenti a jövedelmeket.

  • Fotó: shutterstock

    Mivel a nemzetközi nagyvállalatok egyre inkább a belső összhang és a könnyebb kezelhetőség irányába terelik a belső könyvelési eljárásaikat, az egyes országok, így Magyarország, adóhatóságai számára egyre komolyabb fejtörést okoz a cégek helyi szabályok szerinti adózását meghatározó könyvelési adatok rendelkezésre állása. Ezért valószínűleg a jövőben aktívabban alkalmazhatja a magyar adóhatóság is a már 18 éve hatályos számviteli törvényt, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

  • Fotó: shutterstock

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal július 1-je után követi az étel- és italautomaták forgalmát.

  • Európai Unió

    Életbe léptek pénteken az érintett amerikai termékekre kivetett európai védővámok, amelyeket az Egyesült Államok által bevezetett importvámokra válaszul fogadott el az Európai Bizottság.

  • kieges

    Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is – figyelmeztet a Trenkwalder.