Roham indulhat az adókártyákért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adókártyát kell kiváltani a gyermeknek, hogy érvényesíthető legyen az adókedvezmény jövőre is – figyelmeztet cikkében a Magyar Nemzet.


Akár több százezer családot is érinthet az a változás, hogy január elsejétől a családi adókedvezményt kizárólag olyan gyerek után lehet igénybe venni, akinek van adóazonosító jele – olvasható a Magyar Nemzetben

Sokan egyelőre nem értesültek erről, az igazán nagy roham ősszel várható az adóhatóságnál. A lap információi szerint  már most van olyan kirendeltség, ahol naponta csaknem százan próbálnak a megfelelő nyomtatvány kitöltésével adókártyát kérni a gyereküknek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a lapnak elmondták, hogy a 2005 után születettek automatikusan kaptak adóazonosító jelet, előtte azonban csak akkor adott ilyet az adóhivatal, ha külön kérte a szülő – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).